Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-08 / 9. szám
Mexikó előtt MAGYARORSZÁG A RÍMET KUPÁÉRT I. Sőrosi György (balról a második) gólja az olaszok hálójában az 1938-as világbaj noki döntőn, amelyen az azzurrik 4:2-re nyertek A tizenharmadik labdarúgó-világbajnokság következik. Az európai selejtezőkből elsőként a döntőbe jutott magyar válogatott a decemberben elkészített sorsoláskor a C. csoportba került és június 1-jén Irapuatóban a szovjet csapattal játszsza első mérkőzését. Majd (6-án ugyancsak Irapuatóban) Kanada, végül (9-én Leónban) Franciaország következik. A kiírás értelmében a csoportok első két helyezettje, valamint a hat csoportot tekintve a négy legjobb harmadik jut tovább, s a legjobb tizenhat között kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. Az eddigi tizenkét világbajnoki címen hat ország osztozott. Brazília és Olaszország válogatottja háromhárom, Uruguay és a Német Szövetségi Köztársaság együttese két-két alkalommal lett világbajnok. A tornák összesített statisztikájában a két ízben (1938-ban és 1954-ben) második helyezést szerzett magyar válogatott a hat világbajnok után a hetedik helyen áll az örökranglistán. A hagyományos meggypiros mezben játszó magyar futballisták nyolc dötőbeli szereplésük során egyébként 29 mérkőzést vívtak, amelynek mérlege 14 győzelem, 3 döntetlen, 12 vereség, 85—48-as gólkülönbséggel. A tizenharmadik világbajnokság előtt a magyarok eddigi vb-szereplésére emlékezünk . . . 1930. Uruguay Az első világbajnokság megrendezését a korábbi kétszeres olimpiai bajnok dél-amerikai ország szövetségére bízták. Mindössze tizenhárom csapat vett részt. Európából csak a belga, a francia, a jugoszláv és a román együttes vállalkozott a hoszszú, fárasztó hajóútra. A magyar szövetség is lemondta a részvételt, bár Fischer Mór, az ismert futballdiplomata, aki annak idején a FIFA, a nemzetközi szövetség alelnöke volt, mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar futballisták is ott legyenek Montevideóban. Végül azonban a klubérdekek győztek. A Ferencváros, a Hungária és az Újpest, a három vezető, nagy profi klub nem mondott le két hónapra játékosairól. így azután Bukoviék itthon maradtak. A Ferencváros pedig három évvel korábban, emlékezetes dél-amerikai túrája során Montevideóban is legyőzte a kétszeres olimpiai aranyérmes és az első világbajnokságon is nyertes Uruguay csapatát. 1934. Olaszország A második tornára már 31 ország nevezett, de a kölcsönt visszaadó dél-amerikaiak közül csak a brazilok jöttek át Európába. A magyar együttes biztosan jutott túl a selejtezőkön, kétszer 4—1-re nyert a bolgárok ellen. Olaszországban Egyiptom volt az első ellenfél. Az afrikai labdarúgók tíz évvel korábban, a párizsi olimpián 3—0-ra verték a magyar csapatot. Ezért „az egyiptomi csapás” néven emlegetett vereségért Nápolyban 4—2-es győzelemmel vágtak vissza. Nádas Ödön szövetségi kapitány a régi futballbabonát megszegve a győztes csapaton is változtatott. A később kiérkezett Sárosi Györgyöt is beállította az osztrákok ellen. Hugó Meisl, az akkoriban kialakuló Wundermannschaft szövetségi kapitánya közben el tudta érni, hogy a már kijelölt bíró helyett mégis Matteo fújja a sípot és az olasz egyértelmű részrehajlással hálálta meg a bizalmat. Az osztrákok — ugyan a játékvezető támogatását is élvezve — jobbak voltak és 2—1-re győztek a végül 9 emberre fogyatkozott magyar gárda ellen. (Markost a bíró kiállította, Avart pedig lerúgták.) A világbajnokságot ismét a házigazda csapat, az olasz válogatott nyerte. 1938. Franciaország A 29 nevező között a dél-amerikaiak is ott voltak, de újra csak a brazilok vettek részt. A magyar válogatottat sok értékes győzelme közben a görögök sem tudták megállítani a selejtezőben, és az első mérkőzésen aratott nagy gólkülönbségű magyar siker (11—1) után a második találkozót már le is mondták. A döntőben is nagyon jól játszottak a magyarok. Reimsben 6—0-ra nyertek Holland India ellen, Lille-ben Svájcot győzték le 2—0-ra, majd Párizsban Svédországot 5—1- re. Ezek után az olaszok elleni döntőre is reménykedve készültek, bár, a világbajnoki címet védő együttest 1925 januárja óta nem sikerült legyőzniük. Dietz Károly, a technikás játékot kedvelő szövetségi kapitány megbukott elődjéhez, Nádas Ödönhöz hasonlóan megváltoztatta a győztes csapat összeállítását. A csupaszív Toldi Gézát és a gyors Korányi Lajost is kihagyta. Attól félt, hogy a lelkes Toldi esetleg túl keményen játszik, s eldurvul az akkori „nagy szövetséges” elleni mérkőzés. Toldiék mellőzése miatt Turay József, az akkori idők egyik legjobbja lábfájásra való hivatkozással lemondta a döntőt. A három hiányzó helyett Polgár, Szűcs és Vincze került a csapatba, amely végül így állt fel: Szabó (Hungária) — Polgár (Ferencváros), Bíró (Hungária), — Szalay (Újpest), Szűcs (Újpest), Lázár (Ferencváros) — Sas (Hungária), Vincze (Újpest), Sárosi dr. (Ferencváros), Zsengellér (Újpest), Titkos (Hungária). Az erőteljes olaszok már a 6. percben gólt lőttek, amit ugyan Titkos két perccel később még ki tudott egyenlíteni, de azután megindult az olasz henger. Már a szünetig 3—1-es előnyt szereztek és 4—2-es győzelemmel megvédték világbajnoki címüket. Sárosi dr. szomorúan nyilatkozott: „Az a csapat, amelyik Svédország ellen szerepelt, a döntőben is többet, jobbat tudott volna produkálni...” Mindezt a sportkedvelők is érezték és a küldöttséget, főleg Dietz kapitányt tüntetéssel várták a Keleti pályaudvaron. 1950. Brazília A magyar válogatott ezúttal sem nevezett. Ebben az évben, a hidegháború időszakában az akkori vezetés a sportkapcsolatokat is csökkentette. A labdarúgók az osztrákokkal vívott hagyományos párharc mellett csak a csehszlovák, a lengyel, az albán és a bolgár válogatottal mérkőzhettek. A világbajnokságból is tréfát csináltak idehaza, komolytalannak állították be a játékot. Holott, amint ez a külföldi beszámolókból azóta kiderült az izgalmas döntő egyben nagyszerű mérkőzést is hozott, Uruguay legyőzte az esélyes házigazdákat. 1954. Svájc A magyar válogatott első számú esélyesként kezdte az első teljes mezőnyű világbajnoki tornát. Előtte három és fél éven át őrizte veretlenségét összeseni 32 mérkőzésen. A Sebes Gusztáv vezette csapat a Wembley stadionban aratott 6—3-as győzelmével az angolokat is megfosztotta kilencvenéves hazai veretlenségüktől, s a Népstadionbeli viszszavágón is 7—1-re nyertek. Zürichben azután előbb 9—0-ra verték Dél-Korea együttesét, majd Baselben 8—3-ra a Német Szövetségi Köztársaság csapatát. Ezen a mérkőzésen Liebrich, a szőke védő lerúgta Puskás öcsit. A kiváló magyar csapat még világhírű kapitányát nélkülözve is le tudta győzni a két nagyszerű dél-amerikai csapatot. Brazília és Uruguay ellen egyaránt 4—2-re nyertek, az első mérkőzésen az a bizonyos harmadik félidő, az öltözőfolyosón folyt ökölharc, a másodikon pedig a hosszabbítás korbácsolta fel a kedélyeket. A döntőben a lényegesen könnyebb úton, a jugoszlávok és az osztrákok legyőzésével jutott NSZK csapattal kerültek szembe. Sepp Herberger, a nagy taktikus a "elöntőre öt helyen változtatott a korábbi összeállításon. De Sebes Gusztáv is változtatott. Szóhoz jutott a játékra jelentkezett Puskás, akinek beállítása miatt a kapitányt később hevesen bírálták. Ráadásul egészen váratlanul két balszélső került a csapatba. Grosics (Honvéd) — Buzánszky (Dorog), Lóránt (Honvéd), Lantos (Vörös Lobogó) — Bozsik (Honvéd), Zakariás (Vörös Lobogó) — Czibor (Honvéd), Kocsis (Honvéd), Hidegkúti (Vörös Lobogó), Puskás (Honvéd), Tóth Mihály (Ű. Dózsa) öszszeállításban nagyon jól kezdett a csapat és a 10. percben már 2—0-ra vezetett. Az első gólt Puskás lőtte s a kapitány a 87. percben ismét betalált Turek kapujába. A teljesen szabályosnak tűnő gólt Ling játékvezető nem adta meg, s így nem sikerült az időközben 3:2-re a németek javára fordult állást kiegyenlíteni. A szakadó esőben, mély talajú pályán folyó mérkőzésen Fritz Walterék legyőzték a fáradtan, szárnyaszegetten játszó magyar csapatot. Ismét a döntőben, a világbajnoki győzelem küszöbén bukott el tehát a magyar válogatott. Ám, amíg Párizsban inkább az olaszok voltak az esélyesek, ebben az időben a berni eredménytől teljesen függetlenül a magyar csapatot tartották a világ legjobbjának. A vereség, a legyőzhetetlennek hitt futballisták csatavesztése elkeserítette a sportkedvelőket. A játékosokat Tatán, az edzőtáborban fogadták, ahonnan az éjszaka leple alatt, fuvarozták haza őket lakásaikra. A csalódott szurkolókat az elismerő külföldi vélemények sem vigasztalták. Giuseppe Meazza, az egykori kiváló olasz csatár például kijelentette: „Tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy Magyarország mai csapata lényegesen erősebb, mint az 1934-ben és 1938-ban világbajnokságot nyert olasz válogatott. A magyar együttes a berni vereség ellenére a világ legjobb csapata!" 1958. Svédország A berni döntő magyar főszereplőiből négy esztendővel később már csak Grosics, Bozsik és Hidegkúti játszott. Néhány an — mint Buzánszky, Lóránt, Lantos, Zakariás — kiöregedtek, mások — mint Puskás, Kocsis, Czibor — külföldön folytatták pályafutásukat. Baráti Lajos töltötte be a szövetségi kapitányi tisztséget. Már a selejtezőkön kellemetlen vereség érte csapatát, hiszen 2—1-re kikaptak Oslóban. Ennek ellenére bejutottak a döntőbe ahol az első három mérkőzés után (Wales 1—1, Svédország 1—2, Mexikó 4—0) holtversenybe kerültek Wales csapatával és újra kellett játszaniok a továbbjutásért. Ezt a mérkőzést a britek nyerték, a magyar csapat pedig kiesett a további küzdelemből azon a világbajnokságon, ahol a brazilok első alkalommal nyerték meg a Rímet Kupát. Dr. Csanádi Árpád, az ismert futballprofesszor, a magyar sport későbbi nagy hírű diplomatája írta ekkor: „Be kell őszintén vallani, hogy bizony egy kicsit elszaladt az idő felettünk ...” VAD DEZSŐ (folytatjuk) 27
