Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-25 / 8. szám
Gyógyfürdő a kádban Szenzációs új lehetőség A fenti címek megtévesztőek, legalábbis részben. Mert igaz, hogy szenzációs, igaz, hogy lehetőség - de nem új. Magyarországon legalábbis már nem. Még 1964-ben, Sárvárott, kutat fúrtak az olajkutatók. Ólajat, vagy - a környéken gyakori - természetes szénsavat kerestek. Olaj nem jött, csupán forró termálvíz. Ezzel nem is nagyon törődtek: ástak egy árkot, hogy legyen hová lefolynia a meleg víznek. Ezzel az árokkal azonban érdekes dolgok történtek. Amerre a forró víz folyt, a lelógó fűszálak néhány nap alatt megfehéredtek és afféle alakzatok keletkeztek rajtuk, mint a cseppkövek a barlangokban. A tüzetesebb vizsgálat aztán kiderítette, hogy só rakódott le a növényeken. Néhány falusi öregasszony is kipróbálta a finom meleg vizet, libalegeltetés közben. Csak úgy beleálltak a nagy nyári melegben - sokuknak elmúlt a köszvénye, reumája. Egy-két évvel később már százak és százak tolongtak az alkalmi tavacska partján. Úgy terjedt a sárvári „csodaforrás” híre, mint a legforróbb pletyka. Az elkövetkező néhány évben persze a szakemberek is felfigyeltek erre a gyógyvízre. Kipróbálták az orvosok, elemezték a kémikusok, újabb és újabb vizsgára utasították az egészségügyi hivatalnokok. Az eredmény: a sárvári kút tartalma megkapta a hivatalos „gyógyvíz" titulust. A vizsgálatok kimutatták, hogy - szokatlanul magasan - 4,5% a vízben a só koncentrációja. A só tartalmaz nátriumot (azért só), káliumot, ammóniumot, kálciumot, magnéziumot, lítiumot, kloridokat, brómot, jódot, fluoridokat, szulfátokat, szénsavat, foszfort, metabórsavat és metakovasavat. A nyomelemek ilyen gazdagsága kevés vízben fordul elő Európában. A történet furcsa fordulattal folytatódik. Természetesen, a szakemberek először arra gondoltak, hogy gyógyszállót építenek a forrás mellé. Ez a szálló tavaly meg is kezdte a működését. Thermal Hotel Sárvár néven. A helyiek azonban tovább gondolkoztak. Először is fúrtak még egy kutat - és az új kútból még gazdagabban törtek elő az ásványi anyagok a vízben oldva. Azután rájöttek, hogy a modern technika lehetővé teszi a sók kivonását a gyógyvízből. Úgy, hogy a kémiai összetétel - a víz „ereje" - ne változzék meg közben. A lepárlás eredményeképpen kapott só azonban pontosan azokat a tulajdonságokat mutatta, mint a víz - így ez a kristályos anyag megkapta a „gyógysó" minősítést. Azóta sok vizsgálatot végeztek. Kiderült, hogy a legcélszerűbb, ha a páciens mintegy félkilónyi (egy fontnyi) sót old fel egy kád meleg vízben. Körülbelül 20-30 percig kell a vízben ülni és utána egy órát érdemes pihenni, ha lehet: és a gyógysó megteszi hatását. Egy kúra 8- 10 ilyen fürdésből áll. Persze, az orvosok hivatásos kételkedők. Sok vizsgálat kell ahhoz, hogy elhiggyék a gyógyhatást. Az elmúlt 5-6 évben több ezer vizsgálatot, ellenőrző mérést végeztek el országszerte. Ezekből kiderült, hogy milyen megbetegedések elmulasztására is alkalmas a sárvári só. Az első vizsgálatsorozatot a légúti megbetegedések kúrálásával végezték. Több, mint ezer beteggel végzett kísérletsorozat után megállapítható, hogy a só inhalálása és az abban való fürdés a betegek 70%-ánál teljes gyógyulást; 20%-ánál részleges javulást eredményezett. Közben persze, semmiféle más gyógyszert nem használtak - így nem kellett tartani az esetleges mellékhatásoktól sem. Hasonlóan jó eredményeket tapasztaltak a reumatikus betegeken is. A beteg ízületek az esetek többségében mozgékonyabbak lettek, nőtt a fájdalommentes járástávolság, kisebb probléma lett a felállás, leülés. A világhírű budapesti ORFI kórházban dr. Balogh Pál főorvos ért el az előbbihez hasonló eredményeket. Nagyon érdekes, hogy a sárvári gyógysó a nőgyógyászati panaszokon is segít. Az egyik szakértő, dr. Sztanó Pál főorvos először kuruzslásnak tartotta a só-gyógymódot: „Eléggé szkeptikus voltam és nem akartam komolyan venni a gyógysót” - mondta. „Egyszer azután az egyik betegem, akit meddőség ellen kezeltem, terhes lett. Sokévi várakozás után. Bizonyíthatóan semmi más kezelés nem használt, csak az otthoni só-fürdőzés. Azóta más szemmel nézem a dolgokat.” Három jellemző betegségcsoporton segít - a tapasztalatok szerint - a sárvári só. Az első: nőgyógyászati operációk utáni összenövések, krónikus fájdalmak. A második: a már említett meddőség. A harmadik: krónikus gyulladások. Az orvosi tapasztalatok szerint az első és a harmadik csoportban a betegek egyharmada teljesen meggyógyult, további bő egyharmad érzékelhetően javult, és csak egy szűk 30%-nál nem lehetett javulást észrevenni. A meddőség esetében kb. 10%-uk esett hat hónapon belül teherbe. HIRDETÉS A sárvári gyógysó tehát nem csodaszer. Senkinek nem ígérnek biztos javulást - ez orvosi felelőtlenség is volna. De betegek jó része - olyan betegeké, akiket más eszközzel már bizonyosan nem lehetett gyógyítani - véglegesen meggyógyult, vagy legalábbis jelentősen javult az állapotuk. Érdekes módon a sárvári gyógysót nemcsak a betegek, hanem a legegészségesebbek: a sportolók is igénybe veszik. Az ásványi anyagokban gazdag sópárlatnak ugyanis az első, általános hatása, hogy frissíti a testet. Sokan egyszerűen fáradtság ellen is használják. A betegségek sokszor még csak lappangó stádiumban vannak, de a helyesen alkalmazott fürdőkúra már ebben a fázisban is elmúlasztja őket. Egy jó fürdőkúra általában azzal az eredménnyel jár, mint egy frissítő szanatórium. A sportban elfáradt, néha görcsös izmokat fellazítja - mintha végigmasszírozták volna a testet. Az ásványi sók felszívódása révén sok olyan fontos anyag jut be a szervezetbe, aminek jó hatását csak legközelebb a pályán lehet lemérni: a frissességben, a jó kondícióban. Kipróbálták a sárvári sót olyan sportolókon is, akik röviddel azelőtt valami sérülésen estek át. A tapasztalat egyértelmű: a műtéteket és a lábadozást követő időszakban a - kezeléstől és kórháztól legyengült - testet szinte viharos sebességgel frissíti fel. Tehát éppen az úgynevezett „rehabilitációs" időszak, a teljes gyógyulás időszaka rövidül meg általa. Nemrégiben a magyar fociválogatott magával vitt néhány zacskó sót középamerikai túrájára. Az eredmény: a túra végén a játékosok éppen olyan frissek voltak, mint a kezdetkor. A sárvári só tehát: egészségünk egyik őre. Ajándékot Magyarországról! Népművészet • Ajándék f Kézimunka A város szívében lévő üzlet — amelynek áruválasztéka felér egy népművészeti bemutatóval - az Ön tetszését is biztosan megnyeri. Ambrusné Budapest V., Párisi u. 1.