Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-15 / 1. szám
RANDÉ JENŐ Számadás helyett Talán nem szerénytelenség féléves tapasztalatok alapján véleményt mondani a Magyarok Világszövetsége múlt évi munkájáról, hiszen a rendezvények jó része az év második felére esett. S taian nem ildomtalan sikeresnek értékelni ezt a munkát, hiszen az elismerés elsősorban azoknak szól, akik — több intézményről van szó — hosszabb távon előkészítették, megszervezték ezeket a programokat, s lebonyolításukban is részt vettek. 1985 nem volt általában, s nem volt konkrétan nekünk, magyaroknak, akármilyen év. Azt még nehéz volna megmondani, hogyan fog bevonulni a nemzetközi kapcsolatok történetébe; talán tulajdonképpen azt is, hogy majd a végső elszámolásnál mit fog jelenteni a Budapesten rendezett Európai Kulturális Fórum a helsinki folyamatban. Az már egyértelműbben megfogalmazható, mit jelentett, mit jelent Magyarországnak. Erről azonban nemrég nálam avatottabb szerző véleményét olvashatták ebben a lapban. Hogy van-e mindehhez köze a Magyarok V ilágszövetségének ? Ha abból a szívesen vállalt kötelességünkből indulunk ki, hogy már csak azért is becsülettel kell idehaza mindannyiunknak dolgoznunk, hogy a határainkon kívül élő magyar származásúak, magyar nemzetiségűek emelt fővel hallgathassák, ha Magyarországról esik szó, nem lehet közömbös számunkra, hogy mi rólunk a külföld véleménye, s ez a vélemény hogyan hat azokra, akikre figyelni, akikkel törődni, akiknek lehetőség szerint segíteni a Magyarok Világszövetsége feladatának tartja. Ügy érzem, ezt tanúsítják rendezvényeink is, amelyek között — nem sorrendben haladva — mindenekelőtt az V. Anyanyelvi Konferenciát szeretném megemlíteni. Az anyanyelvi mozgalom tizenöt éves története — az I. Anyanyelvi Konferenciát 1970-ben Debrecenben tartották — azt bizonyítja, hogy a szórványmagyarsággal létrejött kapcsolatoknak új, másfél évtizedes ága összefonódott a hagyományos ággal, a Nyugaton működő, az óhazával szót értő magyar egyesületekkel hosszabb ideje kialakult és egyre fejlődő kapcsolattartás rendszerével. Értem ezen mindenekelőtt, hogy több mint harminc egyesületi vezető is részt vett az 1985-ben Veszprémben rendezett Anyanyelvi Konferencián, ahol egyebek között napirenden volt a magyar egyesületek tevékenysége — az egyházakéval együtt — a magyar nyelv és kultúra ápolásában. De nemcsak az egyesületek fokozottabb részvétele az anyanyelvi mozgalomban a magyarázata annak, hogy az eredetinek csaknem kétszeresére emelkedett — a kezdethez viszonyítva — a külföldi résztvevők száma. Az 1970-ben kibontakozott mozgalom — melynek célját Bárczi Géza akadémikus, az első konferencia elnöke abban látta; vitassuk meg, mit kell tennünk, hogy ne múljon el „a magyar ember lelkében az anyanyelv csengése” — lelkes hazai és külföldi szakemberek valóban vitázó, de a lényegében azonosan látott közös célban egyetértő összefogásával tagadhatatlan eredményeket ért el. Az anyanyelvi mozgalom indította el a Sárospataki Nyári Kollégiumot s a balatoni és bajai nyelvművelő táborokat, amelyekben különböző korú, magyar származású fiatalok fejleszthetik játékosan nyelvtudásukat, vagy éppenséggel megkezdhetik az ismerkedést szüleik anyanyelvével, népdalokat, népi táncokat tanulhatnak, Sárospatakon belekóstolhatnak a fafaragásba, a keramikus mesterségbe, a hímzésbe, vagy ha akarnak, irödalmi szakkörbe járhatnak, ma huszonheten tanulnak a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium magyar—angol tagozatán. S ha ideszámítjuk a hazai egyetemek és főiskolák magyar származású diákjait is, azt mondhatjuk, hogy lassan már ezrekben lehet mérni a nyelvi képzésen résztvett, az óhazában tanuló vagy végzett fiatalokat. Ha csak szerényen is meg akarjuk vonni az anyanyelvi mozgalom mérlegét, számítsuk még hozzá az évről évre megrendezett debreceni pedagógus-továbbképző tanfolyamokat, azt, hogy széles körökhöz jutnak el az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége iránymutatásával megjelent nyelvkönyvek, s ne feledkezzünk el arról a mintegy 1300 nagyszülőről sem, akik hosszabb időt töltöttek vagy töltenek el külföldön, hogy magyar nyelvre oktassák unokáikat. Mégis, számot kell vetni azzal, hogy egyre több azoknak a gyerekeknek a száma, akik a magyart, mint származásnyelvet tanulják. Az ő számukra készülő tankönyvek próbafejezeteit is megvitatták hazai és külföldi szakemberek Veszprémben. Az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének elmúlt évi leglátványosabb rendezvényén időnként tolmácsra is szükség volt, igaz, elsősorban azért, mert a Magyar Népművészeti Fesztiválra érkezett tánccsoportokban a magyar származású fiatalok mellett sokan voltak a befogadó országokból olyanok is, akiket a magyar tánc vonzott, de a magyar nyelv még nem hódított meg. A Fesztivál résztvevőinek a sora mindenesetre imponáló: nyolc csoport érkezett (94 fővel) Kanadából, két csoport (93 fővel) az Egyesült Államokból, háromhárom Ausztriából és Franciaországból, kettő Nagy-Britanniából, egy-egy Belgiumból, Finnországból, a Német Szövetségi Köztársaságból és Svájcból. Fellépett még a műsorban két csehszlovákiai és egy jugoszláviai együttes, s utoljára, de nem utolsósorban egy táncos Ausztráliából. A rendezők, szinte hihetetlenül rövid idő alatt amatőr együttesekből olyan profi műsort produkáltak, ami a közönségnek emlékezetes élményt adott, de az is igaz, hogy néhány együttes eredeti műsorából — bár részesei lettek egy fergeteges össztánc sikerének — csak villanásnyi maradt, s a vidéki fellépési lehetőségek nem mindenki számára jelentettek kárpótlást. A tanulságokat érdemes megszívlelni. A Magyar Fórum három rendezvénye közül kettőnek amolyan jó értelemben vett „érettségi találkozó’-hangulata is volt. Mindenekelőtt a nagy magyar zeneszerző és pedagógus, Weiner Leó születésének századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi találkozóra gondolok, amelyen a hazaiak mellett tíz országból 34 Weiner-tanítvány vett részt, s a viszontlátás örömén túl olyan eszmecserét is folytatott, aminek értékes tanulságai lehetnek a magyar zenepedagógia számára. Az ünnepi ülés kiemelkedő eseménye volt a Vigadóban rendezett díszhangverseny, amelyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak zenekarát Doráti Antal — maga is egykori Weiner-tanítvány — vezényelte. Sok olyan agrármérnök üdvözölte egymást örömmel 1985 augusztusában a Budapesti Kertészeti Egyetemen, a Magyar Agrárszakemberek Tudományos Találkozóján, aki az egyetemi, főiskolai tantermekben látta egymást utoljára. A 97 résztvevő közül 38 külföldről érkezett, együtt vettek részt a tudományos üléseken, melyeknek tematikája a mezőgazdaság fejlesztése problémáinak széles körét ölelte fel. A találkozó időben egybeesett a 70. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítással, ezen kívül a résztvevők megtekintettek több tudományos intézetet és termelő üzemet. A harmadik rendezvény, a Magyar Könyvtárosok Tudományos Találkozója furcsa ellentmondásként azért volt újszerű, mert másodszor tartották meg. (Azóta már hazai és külföldi közgazdászok és orvosok egyaránt jelezték, hogy szükségét látják újabb találkozójuk megrendezésének.) A 40 külföldi résztvevőnek csaknem a fele (18) az Egyesült Államokból érkezett. A legérdekesebb előadások a külföldi hungarikagyűjtemények számbavételéről, a hungarikák gyűjtéséről és feltárásáról hangzottak el. A nyári találkozókon, mindenekelőtt az Anyanyelvi konferencián folytatott beszélgetések s az azt követő londoni és egyesült államokbeli találkozásaim megerősítették bennem azt a meggyőződést, hogy jelentősen kiszélesedett a dialógusnak nemcsak a lehetősége, hanem a szükségessége is. Olyan dialógusé, melyben két fél véleményének ütköztetése nem feltétlenül vezet el egyetértéshez, hiszen sok esetben ehhez nincs is meg az alap, de elvezethet egymás jobb megértéséhez. Eljutottunk odáig, hogy évente a Nyugaton élő magyarok egyötöde, egyhatoda hazalátogat. Ebben szerepe van a családnak, a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, de a haza — a Volt haza — erősödő jóhírének is. Nem csalogatunk senkit, de szívesen fogadunk mindenkit, aki — ha fenntartásokkal is — jószándékkal közeledik. Akik pedig odakinn még mindig valamiféle tilalomfát állítanak, azoknak — úgy tűnik — egyre többször kell saját magukkal is kompromisszumot kötniök. Üj feladatokra készülünk. Jelentősen előrehaladtak, s rangos összejövetelt ígérnek az 1986 augusztusára meghirdetett tudományos találkozó (A magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában) előkészületei. A Magyarok Világszövetsége támogatásával szervezi meg a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem, valamint az Országos Erdészeti Egyesülés ugyancsak ez év augusztusára az erdészeti találkozót. Számítunk magyar származású történészek részvételére a Buda visszafoglalásának 300. évfordulójára rendezendő ünnepségsorozaton. S Bács-Kiskun megye vezetőinek javaslatával egyetértve találkozót tervezünk 1987-re — a Tavaszi Fesztivállal egy időben — „Magyarok a világ zenei életében” ideiglenes címmel. Színhely Kecskemét, a háttér a Kecskeméti Kodály Intézet. Utoljára, de nem utolsósorban, folytatni kívánjuk az egyesületi vezetők találkozójának jó hagyományát. S hadd tegyem hozzá: a magyarországi találkozókra szívesen látunk mindenkit, aki a párbeszéd szándékával érkezik. 3 r
