Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 6. szám

I

*

— Külföldi telefonkönyveket hol találnak az érdeklődők?

— Budapesten a különleges tudakozó még a Sao Pauló-i ismerős számát is megadja, mert szinte a világ minden telefonkönyvével rendelkezik. Aki személyesen akar kikeresni egy számot, az a Petőfi Sándor utcai postahivatalban teheti ezt meg. A megyeszékhelyek főpostáján is van telefonkönyv-gyűjtemény. Ha a keresett ország vagy város könyve hiányozna, belső szolgálati vonalon megkérdezheti a számot a budapesti központtól.

— Hol telexezhetnek a külföldiek?

— A telex elsősorban előfizetői szolgáltatásunk, így a Magyarországon üzleti tárgyalást folytató külföldiek a magyar ügyfelük telexgépét használják. A turisták pedig szállodájuk telexét veszik igénybe. De a már említett Petőfi Sándor utcai postahivatal rendelkezik — nevezzük így — nyilvános telexállomással is.

— Milyen rádió- és televízióműsor fogható Magyarországon?

— A magyar középhullámú rádióadás egy jobb rádiókészüléken körülbelül Londonig terjedő sugarú körben megfelelő hangminőségben fogható, s ugyanez a helyzet fordítva is, ezen a körön belül működő rádióállomások foghatók nálunk. Itt említeném meg, hogy tavaly óta a Kossuth rádió műsorát rövidhullámon is sugározzuk. Ezt az adásunkat nem csak a környező országokban vehetik tisztán, hanem még a távoli földrészeken, Amerikában és Ausztráliában is hallgathatják. Ami a televíziót illeti, Magyarország területének nagy részén a két hazai csatornán kívül a szomszédos országok tévéadóit lehet még fogni, s a nyugati határnál az osztrák — különleges antennával a Német Szövetségi Köztársaság-beli adókat.

— A magyar posta mostanában vezet be egy újabb szolgáltatást a külföldieknek: a pénzkifizetést.

— A hozzánk látogatók rendszerint kevés készpénzt hoznak magukkal, különböző utazási csekkeket váltanak be, Eurocard, American Express és így tovább. Ennek nem csak az óvatosság az oka, hanem az is, hogy számos országban korlátozzák a turisták által kivihető pénzt. A Német Szövetségi Köztársaságból például 30 napra maximum 2000 márkát vihetnek ki magukkal a külföldre utazók. Jelenleg három nyugat-európai ország postájával van pénzszolgáltatási megállapodásunk. A norvég turisták az otthoni postatakarék csekkjét válthatják be nálunk — korlátlanul — forintra. Az osztrák és az NSZK-beli turisták pedig a Magyarországra hozott postai takarékkönyvükből válthatnak ki bármelyik budapesti vagy nagyobb vidéki postahivatalban pénzt, amelynek ellenértékét a magyar posta lehívja az osztrák, illetve a német szövetségi köztársasági posta magyarországi devizaszámlájáról. Hasonló megoldásról tárgyalunk svájci, illetve hollandiai partnereinkkel is.

(P)

A Széchényi Könyvtár egyik szárnyában minden különösebb hírverés nélkül kezdte meg munkáját a Magyarságkutató Intézet. Juhász Gyula igazgató a csendet prózai okkal magyarázza: tudományos eredményekkel szeretnének majd hallatni magukról, és e munka kibontakoztatásához idő kell.

(Engedtessék meg itt egy szokatlan, szubjektív kitérő: a látogató ugyanis képtelen nem felidézni Juhász professzor előadásainak hangulatát a Közgazdasági Egyetemen. Nagyszerű tanári kar volt, s benne Juhász Gyula, akkor tán a legifjabb. A két világháború közötti magyar történelemről mesélt. Mesélt, nem szájbarágóan, nem jegyzetízűen, hanem izgalmasan, színesen, olyan dolgokról is, amelyeket akkoriban a könyvek nem tárgyaltak. Az idő múlását észrevehetetlenné varázsolva beszélt. Az órákon katalógus soha nem volt, mégsem hiányzott senki. Később azután történeti munkáit bestsellerként jegyezték, a magyar—brit titkos tárgyalásokról szóló dokumentum-összeállítása például napok alatt eltűnt a könyvesboltok polcairól. Akadémiai székfoglalóját nemrég tartotta meg. S bár a felidézett stúdiumok óta sok víz folyt le a Dunán, valószínű, hogy Juhász Gyula egyik legfiatalabb akadémikusunk.)

A várbéli dolgozószobában az új intézet kutatási tevékenységéről, céljairól beszélgettünk.

— Professzor úr, mi a feladata az intézetnek?

— A határainkon túl élő magyarság kutatása. A társadalmi és kulturális viszonyok komplex vizsgálata és ennek érdekében gazdag forrásanyagokra épülő adatbank létrehozása. Rengeteg anyag kallódik most mindenfelé! Koordináljuk továbbá az ilyen irányú hazai kutatásokat, megbízásokat is adunk, és segítjük a szakember-utánpótlás képzését és a továbbképzést.

— Milyen súlyt kap tevékenységükben a nyugati magyarsággal való foglalkozás, és milyent a nemzetiségek vizsgálata?

— Most még nem tudok erre válaszolni, hiszen nincs tapasztalatunk. De épp úgy kívánunk foglalkozni az erdélyi magyarság vizsgálatával, mint az amerikaival. Egyik feladatunk éppen az, hogy ilyen munka módszertani kérdéseit is kidolgozzuk. Segítjük ezen kívül a többi tudományos intézményben, így például az egyetemeken folytatott ilyen jellegű kutatásokat. Szemináriumokat is szervezünk majd, kéthavonta a legjobb szakembereket hívjuk össze egy-egy kérdés megvitatására. így például áttekintJuhósz Gyula történész

jük a magyarságkutatás és néprajz témáit.

— Mekkora az új intézet stábja, és milyen szakemberekből áll?

A létszám viszonylag kicsi, tíztizenöt kutató dolgozik majd nálunk. Van köztük történész, szociológus, néprajzos, politológus, irodalmár, demográfus. Talán ez is mutatja a munka sokrétűségét. Egyébként mindannyian folytatjuk a korábban másutt elkezdett tudományos munkáinkat is. Az én „hozott” témám például így szól: Magyarország nemzetközi helyzetének története és annak tudati tükröződése.

— Engedjen meg egy különös kérdést. Miért éppen most került sor az intézet felállítására? Mi ad ennek a munkának időszerűséget?

— Azt mondanám, hogy a hazai és a nemzetközi feltételek alakulása. Itthon rendkívül megnőtt az érdeklődés a nemzetelmélet iránt. Szükség van ennek az elméletnek a továbbfejlesztésére, továbbgondolására. Olyan szempontból is, hogy miként lehet beilleszteni az egyetemes magyarságot.

A magyarság egyharmada él a határokon kívül, szervezett kutatása mégis kívülesett az eddigi tudományos tevékenységen. Részkutatások persze voltak, de átfogóak soha. Sök a tisztázatlan napi, gyakorlati kérdés is. Gyakran előfordul például, hogy Nyugaton a második, harmadik generáció tagjai nem tudnak magyarul — mégis magyarnak érzik magukat. Ki hát a magyar?

Szükség van továbbá a határon túli magyarság rendszeres összehasonlító vizsgálatára. Ez is elég elhanyagolt téma volt. Megemlíthetem azt is, hogy nőtt a hazai közvélemény figyelme a szomszédos országokban élő magyarság iránt.

Azután fokozottan érdekel bennünket az is, hogy miként változott a Magyarország-kép. Tudjuk, hogy e téren kedvező változások vannak, de szükség volna pontos válaszra is, hogy miért és hogyan változott a kép. Vagyis ki kellene munkálni a nemzetközi összehasonlítás mutatóit is.

— Egy pillanatra kanyarodjunk vissza a kérdéshez! Ki a magyar?

— Én most csak nem tudományos meghatározást tudnék adni: az, aki annak érzi magát.

— Az említett összetett feladatok megoldása érdekében milyen konkrét kutatási témákat terveznek?

— Szeretnénk vizsgálni a magyar kisebbség és szórvány XX. századi történetét, a határokon túli magyarság gazdasági-társadalmi viszonyainak alakulását, a kultúrát és annak intézményrendszerét, a nemzetiségek kapcsolatát az anyanemzettel és a többségi nemzettel, a magyar nyelv problémáját, a nyugati magyarság helyzetét, szellemi irányzatait, és a mai Magyarországhoz való viszonyát. Szeretnénk foglalkozni a magyarországi egyházak külföldi hungarológiai tevékenységével is. Tervezzük, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeummal és az Irodalomtudományi Intézettel közösen elkészítjük a Nyugaton élő magyar írók lexikonét.

— Ez a munka nyilván nem lehet elszigetelt, kapcsolatokra van szükség a határokon túli magyar tudományos műhelyekkel is. Mi történt ezen a téren?

— Sok mindenre nem volt még időnk, hiszen nagyon fiatalok vagyunk. Természetesen széles tudományos kapcsolatokat kívánunk kiépíteni. Szervezünk majd konferenciákat és szakmai csereprogramokat is bonyolítunk. A számítógépes adatbank megteremtésének nehéz és hosszú munkájához is elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés.

— Terveznek-e saját kiadványt?

— Ügy gondolom, hogy később, ha bírjuk tudományos energiával, lesz folyóiratunk is. Addig évkönyvek kiadását tervezzük, és természetesen a szemináriumok anyagából is publikálunk.

— A válaszokban, érthetően, sűrűn bukkan föl a jövő idő használata. Mikorra bontakozhat ki az intézet tudományos munkája?

— Véleményem szerint ahhoz, hogy a programunk teljes szélességében kibontakozzék, legkevesebb három esztendő szükséges. Ez persze nem jelenti azt, hogy addig ne lennének majd tudományos eredményeink.

HALASZ GYÖRGY

13