Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 6. szám

I A keresztény egyházak ál­talában Péter apostol példájára vezetik vissza a szeretetszolgálat születé­sét. (Nem véletlen, hogy a hete­dik napot ünneplő adventista egyházban a szociális gondozást tábeának nevezik.) És persze Szent Pál ismert mondására: Ha szeretet nincs bennem, csak zen­gő érc vagyok vagy pengő cim­balom ... A katolikus egyház kilenc ott­hont tart fenn, ezekben mintegy 480 férőhely van — magyarázza Virányi Ottó címzetes kanonok, a Katolikus szeretetszolgálat veze­tője. — Ebből négy, idős szerzetes­nővéreknek, illetve nyugdíjas vi­lági papoknak biztosít gondozást (Pécsett, Püspökszentlászlón, Ve­rőcemaroson, Székesfehérvárott), három otthonban pedig világi hí­veket gondoz. A fentieken kívül, az állam hét szociális otthonban 450 idős férfi és női szerzetesről gondoskodik. Egyházuk azonban nem csak idős egyházi személyek, hanem vi­lágiak és gyermekek szociális gondozását is vállalta ... — Először hadd szóljak a gyer­mekekről. A Batthyány téri Szent Anna Otthonban mozgássérült és vak — tehát kettőzötten is beteg — gyermekeket felügyelünk. Az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Gyermekotthonban értelmi fo­gyatékos kisfiúkkal és kislányok­kal foglalkozunk az idén április­tól; kezdetben nyolcvan, egy-két év múlva százhúsz helyet biztosí­tunk számukra. A beutaló szerv az Egészségügyi Gyermekottho­nok Országos Módszertani Inté­zete, amely már megkezdte a je­lentkezők számbavételét. A felvé­tel természetesen független a gyermekek felekezeti hovatarto­zásától, senkitől nem kérünk ke­resztlevelet. A magyar katolikus egyház — felelősen kijelenthetem — örömmel élve a gazdagodó le­hetőségekkel, szívesen nyújt se­gítséget a társadalom ilyen irányú gondjainak megoldásához is. — Ennyi otthon, többféle szol­gálat és fogyatékos-pasztoráció nyilván nagy számú és szakkép­zett személyzetet is kíván. No és komoly összeget emészthet föl... — Régebben szakképzett szer­zetes nővérek látták el, s részben még ma is végzik ezt a feladatot. De hiába, az idő múlik, gondol­nunk kell az utánpótlásra is. A felkészítést egyéves tanfolyam ke­retében a Szent Margit szeretet­szolgálat-képzőben végezzük. Nö­vendékeink két-három hónapig állami kezelésben lévő fogyatékos otthonokban gyakorolnak, majd elméleti képzésben vesznek részt. Tanulnak dogmatikát, erkölcs­tant, liturgikát épp úgy, mint egészségügyi ismereteket, hiva­tásetikát vagy pszichológiát. Ami az anyagiakat illeti, bevételeinket több forrásból fedezzük. A Szent Erzsébet-napi országos templomi gyűjtést említeném az első he­lyen, a másodikon pedig az Euró­pai Katolikus Segélyszerv (Euro­päischer Hilfsfonds) juttatásait. De kapunk támogatást a magyar Actio Catholicától, s felhasznál­juk a szerzetesek befizetését, a gondozási díjakat, a hívek ado­mányait. A fogyatékos gyerme­kek után az államtól is kapunk fe­jenként és naponta 161 forintot. Mint már Virányi kanonok úr is utalt rá, az arra rászoruló idő­sekről sem csupán állami intéz­mények gondoskodnak. Az egy­házak ezirányú tevékenysége szintén megbecsült, elismert. Az idén lesz például öt esztendeje, hogy Lékai László bíboros a Far­kasréten megnyitotta a XXIII. János pápa szeretetotthont. Az igazgató főorvosasszonytól, dr. Okos Gizellától megtudom, hogy a modern, minden igényt kielégí­tő épület 98 lakrészében 120-an férnek el. A beruházás 40 millió forintba került. A beköltözőknek fizetniük kell, az első lakók 400 ezer forintot térítettek, most ki-ki tehetsége szerint ad pénzt. Az üzemeltetés, az ellátás költségeit csupán mintegy negyedrészt fe­dezik a lakóktól származó pénz­összegek, a többi az egyházra, a hívek adományaira hárul. Aki akar, maga főzhet a lakré­szek előterében lévő tűzhelyen; van, aki csak az ebédet veszi igénybe, a reggelijét és a vacsorá­ját maga szerzi be. Harmincöt fő­állású és tizenöt részállású dolgo­zó gondoskodik a lakók kényel­méről, ellátásáról, vigyáz az egészségükre. Az emeleteken tár­salgó, színes televízióval, a galé­rián tekintélyes könyvtár, a föld­szinten kápolna van, ahol minden reggel fél nyolckor — vasárnap két alkalommal is — tartanak szentmisét. A feltételek igen vonzóak — pillanatnyilag nem is fogadnak el jelentkezést az otthonba. Az elő­jegyzettek száma meghaladja a hatszázat is ... A Szabadegyházak Tanácsának tagegyházai — a kisebb keresz­tény felekezetek — szeretetszol­gálata is figyelemre méltó. A bap­tista közösség első menháza 1905- ben épült Kiskőrösön. A lelkese­désre jellemző, hogy a 22 méter hosszú és 11 méter széles épület két és fél hónap alatt fölépült. A szeretetház ma is működik. Az otthon szolgálattevői közül Jóni Éva az egészségügyi szakközépis­kola elvégzése után — a Békehír­nökben közölt hirdetést olvasva — jött Kiskőrösre; Fazekas Mária óvónőképzőt végzett ugyan, de vállalta az öregek közti — jóval nehezebb — szolgálatot. Az ápol­tak kényelmes szobákban laknak, a társalgóban igazi közösségi élet folyik. A baptisták hajdúböszörményi szeretetháza is az első világhá­ború előtt, 1910-ben épült. Lánczi Ferenc presbiter, hitvesével, 1956- ban vette át az otthon irányítá­sát; az ő nevükhöz fűződik az épület teljes felújítása is. 12 lakó­szoba, 4 fürdőszoba, társalgó, ebédlő áll az ápoltak rendelkezé­sére. Jelenleg Mátyus Imre vezeti a házat, s gondoskodik 30 idős ember ellátásáról. Akiknek — mint a Szabadegyházak Tanácsa 1985. évi naptárában olvasható — „nem az fáj, hogy az idő eljárt felettük ... Az ő fájdalmuk abból adódik, hogy valaki nem szerette őket, és ez a valaki legtöbbször az édes gyermek vagy gyermekek”. A baptisták budafoki közössége legújabban a kábítószerfogyasztó fiatalok felkarolásán fáradozik. A Szabadkeresztény Gyülekezet a mozgássérültek helyzetét igyek­szik könnyíteni. Az adventisták­nál az a szokás, hogy az úgyneve­zett szombatiskolán — az isten­­tisztelet utáni áhítatos beszélge­tésen — számba veszik, ki nincs jelen, s azt a tábea-szolgálat test­vérei nyomban fölkeresik, nem beteg-e, mire van szüksége, hívja­nak-e orvost. Ugyanúgy figye­lemmel kísérik azokat, akik ré­gebben ittak — egyrészt figye­lemből, diakóniai odaadásból, másrészt mert az egyház előírásai szerint mindennemű alkohol fo­gyasztása szigorúan tilos. Az ad­ventistáknak is van egy szép sze­­retetházuk Tasson, ahol 32 idős asszony és férfi talált otthont öreg napjaira. A Magyarországi Református Egyház is számos szociális otthon­nal, lelki gondozó szolgálattal, be­tegápoló intézménnyel rendelke­zik. Balog Zoltán lelkipásztort, mint az egyik legújabb intéz­mény, az Iszákosmentő Misszió vezetőjét kerestük fel. — Tavaly Clevelandben az ot­tani református gyülekezetben hirdettem igét, s utána elbeszél­gettünk a misszió munkájáról. Atlantában pedig egy hónapon át tanulmányoztam az alkohológiai kutatásokat. Nagyon érdekesnek tartom az ottani anonim mozgal­mat, amelyben mindenki csak a másik keresztnevét ismeri; így könnyebben kitárulkoznak egy­más előtt — s könnyebben szaba­dulnak a betegségből. — Hazánkban mióta működik a misszió? — 1947 és 1955 között már folyt hasonló munka, de azután elszür­kült, formálissá vált. A Reformá­tus Iszákosmentő Misszió a mai formájában 1981-ben született Siklós József kezdeményezésére; halála után én vettem át a moz­galom vezetését. Felfigyeltünk ar­ra, hogy a magyar társadalom egyik legsúlyosabb rákfenéje az alkoholizmus — éreztük, tudtuk, hogy itt tehetünk valamit. Mert sokan önmaguktól képtelenek megszabadulni ettől a szenvedély­től, Isten segítségére is szükségük van. — Milyen formában folyik a „mentés”? Es van-e eredménye? — Gyógyszert nem alkalma­zunk, hiszünk a szó, a beszédterá­pia erejében. És a hitben, amely hegyeket mozgat meg. De termé­szetesen nemcsak reformátusok­kal foglalkozunk, hiszen speciáli­san „református iszákosság” nem létezik. Hozzánk bárki bekopog­hat, nem kívánjuk megtéríteni. Majd’ mindig van egy-két katoli­kus betegünk, s nem hívők is jár­tak nálunk. Eddig 1050 férfi és nő jutott el 5-10 napos, orvosok, szak­képzett alkohológusok által is se­gített tanfolyamainkra. S hogy hányán váltak absztinenssé, vagy tértek vissza, a kulturált, nem ki­rívó alkoholfogyasztás szintjére? Számszerűen nem tudnám meg­mondani. De azt tudom, hogy az Állami Alkoholellenes Bizottság, amellyel élénk kapcsolatot ápo­lunk, nagyra becsüli eredmé­nyeinket és mindenben támogat­ja munkánkat. — Kell-e fizetni a tanfolyamon, ahogy önök nevezik, az „elvonó­konferencián” való részvételért? — Az ellátás napi 150 forintba kerül. Aki tud, fizet, aki nem ké­pes rá, annak ingyen biztosítjuk az ellátást. Hangsúlyozni kívá­nom, hogy sem állami, sem egy­házi támogatást nem kapunk, ki­zárólag a hívek, a gyülekezetek adakozásából tartjuk fenn a misz­­sziót. A konferenciára felajánlot­tam saját, családi bükkszentke­­reszti nyaralónkat. Ez év tavaszá­tól azonban már az erre a célra tervezett épületben, Beregfürdőn tartjuk a tanfolyamokat. BÁLINT B. ANDRÁS T1

Next

/
Thumbnails
Contents