Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 6. szám
SAJTOTUKOR Az első világháború utáni békeszerződésről A mai magyar néprajztudomány gyarországi természettudósok szűk. körében lett ismert. Nemzetközi ismertséget az 1873-as bécsi világkiállítás hozott számára. Az itt kiállított „csöves villámfeszítő”-nek elnevezett készülékével addig elképzelhetetlen magas, egymillió voltos feszültséget tudott előállítani. A világkiállítás egyik legnagyobb közönségszenzációja lett a közel kilencven centiméteres szikrákat szóró készüléke. Találmányának tudományos értéke miatt — a készülék az atomtechnikai kutatások kezdetén használt lökésgenerátorok előfutára volt — a világkiállítás „A haladásért” kitüntetését kapta, nem kisebb személyiség ajánlatára, mint Wemer Siemens. * A fellendülést az 1848-as szabadságharc bukását követő Habsburg-elnyomás visszavetette. Csak az 1867-es kiegyezés teremtette meg az iparosodás számára igazán kedvező társadalmi hátteret. Ganz Ábrahám gyára még a reformkorban indult. Ez a gyár több volt egy jól prosperáló vállalkozásnál. Egy olyan szellemi műhelyt is jelentett, amely lehetővé tette, hogy a világra szóló magyar felfedezések a gyakorlatban is megvalósuljanak, s mint Ganztermékek világhírűvé válhassanak. A Ganz-gyár a századfordulón világszerte ismert ipari üzemnek számított. Alapítója, Ganz Ábrahám (1814 —1867) svájci származású volt. 27 éves korában érkezett Magyarországra, a József Hengermalom Társulat vasöntőjében alkalmazták. A svájci fiatalember azonban nemcsak jó szakembernek bizonyult, hanem ambiciózus, tehetséges üzletembernek és feltalálónak is. Hamarosan, 1844-ben, saját öntödét állított fel. 1854-ben nyílt lehetősége a gyors „kiugrásra”. Megindultak a hazai vasútépítkezésék. De az addig gyártott, kovácsolt vasból készülő, küllős szerkezetű kerekek nem bírták el a vasúti kocsik súlyát, ráadásul egyedi gyártásuk miatt igen sokba kerültek. Amerikából érkeztek ugyan hírek kéregöntésű, tehát egy darabból álló vasúti kerekekről, de ezek gyártására Európa egyetlen üzeme sem vállalkozott. S ekkor az iparilag elmaradott Magyarországon alig tíz éve alapított, tucatnyi munkással dolgozó Ganz-kisüzem megpróbálkozik e feladattal. Rövid kísérletezés után, már 1855-ben, Ganz szabadalmat szerez öntvénygyártási eljárására, 1856-ban pedig újabb szabadalmat szerez az öntöttvas tárgyak olyan felületkezelésére, amely ezeket acélkeménnyé teszi. Ezekkel a kopásálló vasúti kerekekkel hamarosan elárasztja az egész kontinenst, s az így szerzett pénzzel megteremti a későbbi gyáróriás alapjait. Ganz tehetséges embereket gyűjt a gyárba. Ezek közül elsőként Mechwart Andrást (1834— 1907; említsük. A malomipart forradalmasító hengerszék feltalálója egyszerű lakatosként lépett 1859-ben a két tucatnyi munkással dolgozó kisüzembe. A jó szemű tulajdonostól hamarosan lehetőséget kapott a kísérletezgetésre. S nem eredmény nélkül. Mechwart, a Ganz-féle kéregöntési eljárásra alapozva — malomkő helyett kéregöntésű — hengerekkel dolgozó gépezetet fejlesztett ki. A hengerszék 1874- ben indult világhódító útjára. Korszakalkotó jelentőségére jellemző, hogy a mai modem malmok is ugyanezen élvek alapján működnek. Mechwart találmányai közül kiemelkedik még a motoros forgóeke, de kísérletezett az oldható tengelykapcsolóval és a villamos fadöntő géppel is. A Ganz-gyár, látva az elektromosság villámgyors terjedését, növekvő népszerűségét, 1878-ban megalapította villamos osztályát, amely később Ganz Villamossági Rt. néven szintén világhírűvé vált. Ezt elsősorban a gyár három villamosmérnökének: Zippernowsky Károlynak (1853—1942), Déri Miksáinak (1864—1942) és Bláthy Ottónak (1860—1939) köszönheti. A nevükhöz jó néhány közösen, vagy egyénileg kikísérletezett találmány fűződik. Együtt szabadalmaztatták például a transzformátort 1885-ben, s alig négy-öt év múlva Európában éppen úgy, mint Amerikában, vagy Ausztráliában, megjelentek a Ganz-transzf ormátortelepek. A múlt század nyolcvanas éveiben a szakemberek szinte egyöntetűen az egyenáramú elektromos hálózatnak jósoltak jövőt, még a csalhatatlan tekintélyű Edison is e mellett tette le a voksát. A Ganz-gyár három mérnöke azonban a váltóáram mellett döntött, s mint ma már tudjuk, „jó lóra” tettek. Zippernowsky és Déri 1882-re kifejlesztett egy váltakozó áramú generátort, amelyet egy év múlva, a vetély társak at megelőzve, bemutattak egy bécsi kiállításon. Egyértelmű siker, mert a generátorra kapcsolt 1200 izzólámpa minden tekintélyelvnél meggyőzőbben bizonyította igazukat. Elismertségükre jellemző, hogy 1884-ben, Torinóban, Bláthy egy találmányával második díjat nyert, Edison mellett. Bláthy nevéhez fűződik a ma is minden lakásban megtalálható fogyasztásmérő óra. A Ganz-gyár óriási nemzetközi tekintélyét élvezve jutott nemzetközi sikerekhez Kandó Kálmán is, akit ma a villanymozdony feltalálójaként tartunk számon. Elsőnek ismerte fel az elektromosság jelentőségét a közlekedésben, elsőnek alkalmazta a nagyfeszültségű váltóáramot egy olaszországi hegyi vasútnál, a Valtellinavonalon. A Kandó-mozdonyok gyártására az amerikai Westingshouse gyárat épített Olaszországban. A Kandó Kálmán által kidolgozott villanymozdony évtizedekig a legismertebb gyártmánynak számított. (Pokomy) TÁRSADALMI SZEMLE „Az 1920. évi magyar békeszerződés” címmel a Magyar Szocialista Munkáspárt elméleti és politikai folyóiratában L. Nagy Zsuzsanna történész elemezte a trianoni szerződés körülményeit és következményeit. Idézünk az írásból : A magyar békeszerződés része volt a versailles-i békerendszernek, amely a Duna-medencében kialakította a napjainkban is fennálló államkereteket. A történeti Magyarország elvesztette területének 70, lakosságának 60 százalékát. Nemcsak a nemzetiségek váltak ki a magyar államból, hanem több mint hárommillió magyar anyanyelvű lakos is, akik közül jó másfél millió az új államhatárok mentén összefüggő, zárt etnikumú tömbben élt. A Wilson amerikai elnök által hirdetett önrendelkezési, népszavazási elv ellenére, ez a népesség nem szólhatott bele hovatartozásának eldöntésébe. A nagyhatalmak a wilsoni politika szellemében tudatában voltak annak, hogy a Duna-medencében és másutt sokmilliós tömegek kerültek kisebbségi helyzetbe. Ezért iktattak a békeszerződésekbe olyan paragrafusokat, amelyek a nemzeti kisebbségek emberi és állampolgári jogait, az uralkodó nemzettel való egyenjogúságát hirdették meg. Az érintett kormányok már 1919 nyarán hevesen tiltakoztak, arra hivatkozva, hogy e paragrafusok sértik szuverenitásukat, s beleavatkoznak belügyeikbe. A helyzet kényszere folytán aláírták ugyan az úgynevezett kisebbségi szerződést, de azt kezdettől súlyosan megsértették. A békekonferencia feloszlása után azonban ezzel már nem törődtek a nagyhatalmak ... Ausztria és Magyarország számára a területcsökkenés és az anyanemzetet ért veszteség okozott súlyos problémát, a többieknek viszont az eltérő gazdasági fejlettségű területek, a különböző anyanyelvű, vallású, kultúrájú, történeti múltú népek állami egységének megteremtése jelentett sokirányú nehézséget. Az elcsatolt területekről 1918 őszétől különböző okokból több mint 300 000 tisztviselő, tanító stb. menekült családostól Magyarországra. A kényszerű nyugdíjazások — egyéb tényezőkkel együtt — drasztikusan lerontották e rétegek életkörülményeit. Mindennek következtében a középrétegek, a keresztény középosztály súlya és aránya megnőtt, ezzel együtt annak a politikának a bázisa is, amely egyfelől a területi revízióban, másfelől a középrétegek zsidó tagjainak intézményes félreállításában jelölte meg a kiutat. A magyar külpolitika legfőbb célja és feladata a területi revízió elérése volt. Ezért „természetes” szövetségeseit előbb Mussolini Olaszországában (és részben Ausztriában), végül pedig Németországban találta meg. Ez vezetett el, szükségszerűen, a szovjetellenes háborúban való részvételhez, s annak nemzetpusztító következményéhez. A Trianonnal összefüggő széles körű problematika azt a tanulságot kínálja a Duna-medence kormányai és népei számára, hogy nacionalista alapon a nemzeti ellentéteket sem lehet felszámolni, ellenkezőleg: inkább csak elmélyíteni lehet. Olyan politikai rendszerre van szükség, amely az emberi és állampolgári jogok demokratikus kiterjesztésén alapul, és magában foglalja a különböző nemzeti kisebbségeket, mint etnikai csoportokat megillető jogokat is. A magyar néprajztudomány fejlődési irányairól, lehetőségeiről, legújabb kutatásairól beszélgetett a lap munkatársa dr. Kriza Ildikóval, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjának megbízott igazgatójával. Mint dr. Kriza Ildikó elmondta, a magyar néprajztudományra ma is jellemző a régi és a kortárs jelenségek párhuzamos tanulmányozása. A néphagyományok, a népművészet mai jelenlétét figyelő szakemberek egyebek között jellemzőnek találták, hogy az elbeszélő, énekes kultúra, a mese ma már nem az öregek műfaja. A gyerekek inkább az óvónéniktől, a tanító nénitől hallanak meséket. A lagzik, úgy találták, még mindig erőn felüli költekezéssel járnak. A nógrádi falvakban a másutt dolgozó úgynevezett ingázó és a faluban maradottaknak a hagyományokat jobban őrző csoportja közötti kontrasztot figyelték meg. A városi folklór kutatásával kapcsolatban dr. Kriza Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy egyelőre maga a fogalom sem egyértelműen tisztázott. A magyar néprajz is inkább a „regisztrálás” szintjén tart e tekintetben. Anyagot gyűjtenek például a karácsonyi, szilveszteri-új évi szokásokról, az iskolás élet kísérő jelenségeiről. Magyar Hírlap 7
