Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 6. szám

IMíffis BUDAPEST CIGÁNYZENEKAR A világ eddigi legnagyobb létszá­mú cigányzenekara alakult meg Bu­dapesten. A több mint száz fős együttesnek 30 első-, 20 másodhe­gedűse, 10 brácsása, 4 cimbalmosa, 8—8 klarinétosa, csellistája és nagy­bőgőse van. Élükön 14 világhíres budapesti cigányprímás áll. Az alakuló ülésen dr. Gyenes Jó­zsef, a választmány és az intéző bi­zottság elnöke és Boros Lajos el­nökhelyettes elmondta: feladatuk­nak tekintik, hogy a klasszikus hangvételű mű- és népzenei fel­dolgozások, dalok előadását minél magasabb művészi szintre emeljék. Ehhez a legkiválóbb zenészekre van szükség, akik tudnak — és haj­landók — áldozni erre a szabad­idejükből, miközben helytállnak munkahelyükön. Az idei tavaszi fesztiválon Liszt-, Erkel-, Brahms­­művekkel, Széki-muzsikával, Dan­­kó-nótákkal és Bihari verbunkosai­val lépnek a közönség elé. Máris komoly érdeklődés tapasz­talható a Budapest cigányzenekar tevékenysége és műsorterve iránt itthon és külföldön egyaránt. A védnökséget Cziffra György vál­lalta. KIADATLAN KOSSUTH-LEVELEK SZEGEDEN A szegedi Somogyi-könyvtár Pé­ter László szerkesztésében kilenc Kossuth-levelet adott ki, amelyek közül három eddig még nem jelent meg. Kossuth Lajos kétszer járt Sze­geden. Először 1848 októberében, amikor híres beszédét mondta a piactéren. Másodízben 1849 júliu­sában érkezett a városba mint megválasztott kormányzóelnök. Itt mondta itthoni utolsó beszédét a Kárász-ház erkélyéről. Az emigrá­cióba kényszerült Kossuth és a vá­ros több polgára között megindult a levelezés. Így például Kossuth és Herman Ottó, illetve Bakay Nándor kendergyáros között, akik iparos­pártot szerettek volna alapítani, hogy a kétkezi gyári munkának tár­sadalmi becsületet szerezzenek. Érdekes kiegészítő dokumentuma a kötetnek egy megegyezés. 1849: július 14-én írta alá Kossuth, Ni­­colae Balcescu és Cesar Bolliac a magyar—román békülési terveze­tet, amelynek értelmében Avram láncú arra vállalkozott, hogy né­hány héten belül negyvenezer fő­nyi román légióval siet a magyar szabadságharc támogatására. Már késő volt; Haynau serege Szeged­hez érkezett. Sajnos, a magyar—ro­mán közeledés feltételei a magyar oldalon is túl későn érlelődtek meg. Kossuthék késve revidiálták a tár­sadalmi és nemzetiségi kérdésben elfoglalt korábbi álláspontjukat, s bár Szegeden megszületett Európa első és hosszú évtizedekig a legli­­berálisabbnak számító nemzetiségi alkotmánya, a szabadságharc már menthetetlen volt. Merre tart a magyar tudomány? Érdekes nemzetközi statisztikát lapozgatok. Az 1980-as adatokat közlő táblázat a kutatás és fejlesz­tés személyi és anyagi ráfordítá­sait vizsgálja, ia tudományos ered­mények számát és nagyságát tekint­ve is közepes országokban. Kiderül ebből, hogy hazánk igazán nincs rossz helyzetben, ha például a ku­tatók és fejlesztő mérnökök számát nézzük, hiszen a vizsgált, a tudo­mányos eredmények tekintetében közepesnek mondott 26 ország kö­zül csak öt ország előz meg minket a sorban. A tudományra fordított anyagiak vonatkozásában pedig csu­pán az NDK-ban szánnak a hazai­nál arányaiban több pénzt, a nem­zetközi jövedelem mintegy 4,4 szá­zalékát. Nálunk az elmúlt ötéves tervidőszakban éppúgy, ahogy az elkövetkezendő öt esztendőben a belföldön felhasználható nemzeti jövedelem 3 százaléka, mintegy 152—164 milliárd forint jut a tu­dományos kutatás és a fejlesztés céljaira. Hogy ez sok, vagy kevés, az érin­tettek számára jócskán viták for­rása. Az azonban bizonyos, hogy az e területen dolgozók számára az idei év mindenképpen fordulópon­tot jelent. A társadalom ugyanis az eddigieknél is nagyobb figyelemmel fordul a tudományok eredményei felé, fokozott mértékben igényli a kutatás hozzájárulását fejlődésének meggyorsításához, igyekszik növelni a tudomány támogatását. A pénz azonban továbbra is véges, cél pe­dig számtalan lehet. Az ígéretes­nek — így támogatásra érdemes­nek — tartott programok az Orszá­gos Középtávú Kutatási Fejlesztési Tervben fogalmazódnak meg. Ezek nagyjából három csoportba rende­ződnek. A legnagyobb figyelem — nem véletlenül — az elektronizációra irányul. A számítástechnikai, hír­közlési és automatizálási kutatási­fejlesztési feladatokat átfogó prog­ramon kívül külön célprogram fog­lalkozik az elektronikai alkatrészek­kel, továbbá, a gyártásautomatizá­lással, és a finommechanikához kapcsolódó elektronikai eszközök előállításával. A gazdaságos anyag­felhasználás és hulladékhasznosítás, valamint a velük kapcsolatos kor­szerű technológiák az OKKFT kü­lön „fejezetét” alkotják, mint ahogy önálló programot jelentenek az energiagazdálkodással összefüggő fontosabb kutatási-fejlesztési fel­adatok is. A másik kiemelten ösztönzött terület a biotechnológia. Az élelmi­szeriparban és a mezőgazdaságban alkalmazható eljárások kidolgozása az elkövetkezendő években igen sok kutatónak ad majd munkát. A gyógyszer- és növényvédőszer-gyár­­tás, a vérterápiás és diagnosztikai készítmények kutatása-fejlesztése az élelmiszertermelés nemzetközi ver­senyképességének megőrzése, a ta­laj termelékenység fokozása mind igényel biotechnológiai módszereket. A terv egyetlen alapkutatási programja a biológiára vonatkozik, s a molekuláris biológia, a neuro­­biológia és az ökológia fejlesztését tűzi ki célul. A társadalomtudományokat kép­viselő programokat később hagyták jóvá, s ezek egy része gazdaságpo­litikánk elméleti megalapozásával, az államszervezet, a politikai intéz­ményrendszer működésével foglal­kozik. .Más kutatási irányok a tár­sadalompolitika tudományos meg­alapozását, a társadalom szerkezeti — és tudati folyamatainak megis­merését —, a nevelés és az oktatás intézményrendszerének fejlesztését szolgálják. Üj vonás, hogy a kutatás-fejlesz­tés területén, általánossá válik a pályázati rendszer. Így kívánnak egészséges versenyhelyzetet terem­teni az anyagi erőforrásokat igénylő kutatócsoportok között, hogy mindig az a csapat kapja a pénzt, a meg­bízást, amely várhatóan a legna­gyobb eredményt érheti el. Nagy segítséget jelent ebben az a 3—4 milliárd forintos összeg is, amelyet — költségvetési forrásokból — Or­szágos Tudományos Kutatási Alap néven létesítettek. Ez az utóbbi években jelentős hátrányba került alapkutatásokhoz, az ehhez nélkü­lözhetetlen műszerek és berendezé­sek beszerzéséhez nyújt az eddi­gieknél jóval nagyobb fedezetet. Ugyan a pályázat útján elnyerhető összegek felett a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főtitkára rendelke­zik, ám e pénzek az ország minden — nemcsak akadémiai keretek kö­zött dolgozó — kutatója számára elérhetőek — persze megfelelő fel­tételek teljesítése esetén. Az előfel­tételek pedig igen szigorúak, ami­ként a páratlannak ígérkező elbí­rálás rendszere is az. A jelentkezés első szakasza feb­ruár végén zárult le, a pályázatok iránt igen nagy érdeklődés mutat­kozott. A támogatást elnyert „team”-ek kutatói leghamarabb az ősszel juthatnak e pénzekhez. A tudományos tervek összeállítá­sakor aligha hagyható figyelmen kí­vül az ország kutatási-fejlesztési infrastruktúrájának rózsásnak éppen nem mondható helyzete. Szembetű­nő az elmaradottság a tudomány korszerű műveléséhez ma már el­engedhetetlen információs hálózatok területén. E célra a kutatás-fejlesz­tésre fordítható összegeknek Ma­gyarországon mindössze 2—3 száza­lékát költik, s a jelenlegi eszközök korszerűsége a nemzetközi me­zőnyhöz képest 7—10 évvel elma­rad. Kevés mérési központunk van, s míg a legtöbb országban a műszerek avulási ideje 5—8 év, hazánkban a nagyműszerek közel fele nyolc évnél, harmada pedig 10—12 évnél is idősebb. Mindezek ellenére az elmúlt idő­ben is számos olyan magyar tudo­mányos eredmény született, amely méltán keltett nemzetközi feltűnést. Szellemi tőkénk, tudományos hír­nevünk szerencsére még nem csök­kent. Ahhoz azonban, hogy a ma­gyar tudomány teljesítőképessége növekedjék, a nemzetközi szinten is megfelelően alkotni képes szakem­berek megfelelő ösztönzése, tevé­kenységüknek a mainál jobb anya­gi elismerése is elengedhetetlen — amint ez ia hetedik ötéves terv do­kumentumába is belekerült. A hazai lehetőségek jobb kihasz­nálása mellett várakozással tekin­tünk a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa 2000-ig szóló műszaki­­tudományos komplex programja elé és a magyar szakemberek fokozot­tan számítanak a fejlett tőkés or­szágok tudósaival való kapcsolatok szélesítésére is. A tudomány nem ismer határokat — jelszót a magyar kutatók továbbra is vall iák. PALUGYAI ISTVÁN Nitrogénkötő baktériumokkal kísérleteznek a Szegedi Biológiai Központ genetikai intézetében FOTO: E, VÄRKONYI PÉTER — MTI

Next

/
Thumbnails
Contents