Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-15 / 5. szám

KŐVÁRY GYÖRGY:

Irodalmi magánemlékeim

Vaszary Gábor

Édesapámnak, Kőváry Gyulának, a magyar kabaré egyik megalapítójának köszönhetem, hogy úgyszólván beleszülettem a magyar művészvilág kellős közepébe. Az is az ő érdeme, hogy már kisgyermekkoromban közeli ismeretségbe, később baráti viszonyba kerültem jelentős írókkal, javarészt humoristákkal. Amikor felnőtté válva az írói hivatást tűztem ki célul, jómagam is gyarapítottam kapcsolataimat ezekben a berkekben.

Mindig birizgált, hogy egyszer megírjam „magánemlékeimet”. De kinek? Az osztrák olvasót, aki az utóbbi évtizedekben partneremmé vált, hidegen hagyná, hogy amikor Márai Sándort szerkesztőségi asztalánál meginterjúvoltam a „Délibáb” részére és gratuláltam műveihez, Márai mosolytalan udvariassággal azt válaszolta: „Köszönöm, igen megtisztel.” Pulykavörös lettem, mert rádöbbentem, hogy mint tejfelesszájú újságíró-süvölvény, nem fejezhettem volna ki ilyen vállveregető módon elismerésemet. Az osztrák olvasót rejtély elé állítaná, ha közölném vele, hogy egy pesti könyvnapon Tersánszky Józsi Jenő hosszasan elcsevegett velem vagy ha hazafelé tartottam a Wesselényi utcába, gyakorta beköszöntem a szomszédos Bucsinszky kávéház ablakán az ott körmölő Nagy Lajosnak.

... És most úgy alakult, hogy az ország kitágult előttem — nagyvilággá. A Magyar Hírek hasábjain a földkerekség magyarjait érhetem el azokkal a följegyzésekkel, amelyek talán egyiküknek-másikuknak nem érdektelenek.

*

Vaszary Gáborral kezdem a sort. E megemlékezésnek tavaly lett volna aktualitása. Gábor von Vaszary — ahogyan Nyugaton ismerték — 1985. május 24-én a svájci Luganóban elhunyt. Nyolcvannyolc éves volt. A kétnyelvű gyászjelentést francia felesége, Aimée asszony küldte.

Következő levelében az iránt érdeklődött az özvegy, van-e nálam kézirat Vaszary Gábortól, mert össze szeretné gyűjteni írott hagyatékát. Jó néhány gépelt példány van birtokomban. Mire e sorok nyomdafestéket látnak, bizonyára vissza is küldtem valamennyit, csak meg kell keresnem őket. Tudom, hogy fiókjaimban szunnyad az „őfelsége, a mama” című zenés mesejáték, amelyet annak idején a Magyar Színházban játszott el Fedák Sári; a „Boldoggá teszlek”, amit ifjúkoromban Muráti Lilivel és Hajmássy Miklóssal a főszerepekben láttam színpadon; „Az ördög nem alszik” szintén gyermekkori emlékem, Csortos parádés főszereplésével; a „Bubus”, egyik leghíresebb bohózata, meg néhány egyfelvonásos. Ezeket a kéziratokat fordításra, átdolgozásra bízta rám Vaszary, miután a hatvanas években németre fordítottam a „Szabadjeggyel a másvilágra” című sci-fi-regényét, amely sosem jelent meg. Álnéven írta.

— Tudod, én megszimatolom, minek lesz sikere, minek nem — mondta. — Ha nem ér-Köváry György 1922-ben született Budapesten. Apja, Kőváry Gyula a magyar kabaré kimagasló alakja volt. Iskoláit Berlinben és Budapesten végezte, majd újságíróként, fordítóként dolgozott. 1956 óta él Bécsben. Két nyelven ír. Ot könyve jelent meg eddig, és több mint húsz hangjáték, tévéjáték szerzője.

Vaszary Gábor gyermek- és ifjúkori arcképei a Film Színház Irodalom című hetilapból

zeni előre a siker illatát, nem adom a nevem. Fogalmad sincs, mennyit írtam álnéven!

Valóban fogalmam sincsen. De gondolom, erre a „trükkre” nem lehetett sokszor szüksége. A Gábor von Vaszary név márka volt. A német nyelvű olvasóközönség kedvencei közé sorolta. A mozinézők szívükbe zárták a könyvsikerei nyomán készített filmeket. („Monpti”, „O” stb.). Csak ő maga nem volt elégedett a filmekkel. Idézek egyik leveléből:

„A Bubust kétszer megfilmezték (sic!) a németek. Pocsék volt, mert teljesen átírták, ronda szokásuk szerint. A német televízióban is ment, 1962 március elején. Annyira megmásították, hogy csak egyetlen mondat maradt meg tőlem. (Wie geht es dir?) A többit elképzelheted. Ügyvéd által tiltakoztam. Erre jégre tettek.”

Ezt Salzburgból írta, ahol egy időben Trudenál lakott, aki fordítónője, titkárnője, menedzsere, mondjuk így: mindenese volt. Később Vaszary adoptálta Trude-ot.

Ha már visszaindultam az emlékezés útján, meg kell tartanom az irányt: Amikor először találkoztunk újra — Nyugaton — éppen „A meztelen lány” című vígjátékát játszották egy kis bécsi színpadon. Vaszary Gábor meglepő leleplezéssel szolgált:

— Most már elmondhatom, hogy ezt a darabot nem én írtam, hanem János fivérem, aki köztudottan jobboldali érzelmű volt. De hát mégis csak a fivérem, s a háború után, amikor mindenki azt hitte, eliszkolt a németekkel, én bújtattam még egy darabig. Utolsó darabját pedig a saját nevemen adtam oda Várkonyi Zoltánnak a Művész Színházban, hogy a testvéremet pénzhez juttassam.

Ezt megelőzően egy rövid ideig működő kis színház is Vaszary Gábor-premiert tartott. A darab címére már nem emlékezem, csak annyi bizonyos, hogy Gervay Marica alakította a női főszerepet. A férfihős Ráday Imre lett volna, aki a főpróba napján megbetegedett. A szerzőrendező gyors elhatározással úgy döntött, hogy megmenti a premiert, és beugrik Ráday helyett. Addig író—színész vitákban részrehajló voltam. (Persze írópárti.) Ettől az estétől kezdve értettem igazán meg, hogy a színházhoz a jó színmű mellett jó színész is szükségeltetik. Ha netán kritikát kellett volna írnom Vaszary Gábor alakításáról — anélkül hogy megbántsam —, tökéletes, folyékony szereptudását dicsértem volna. A művészetét tekintve felejthető élmény volt...

Talán illetlenség, hogy egyáltalán megemlítem ezt az epizódot, de biztos vagyok benne, hogy Vaszary — ismerve pazar humorát — maga nevetett a legjobban e váratlan kiruccanáson. Humora valóban pazar volt. A Nova Könyvkiadónál (P. Howard, alias Rejtő Jenő kiadójánál) a 30-as, 40-es években megjelent könnyed-bájos remekeiben nem tudott pazarolni, tékozolni humorából annyit, hogyané maradt volna belőle bőven következő alkotásai számára is. A „Vigyázz, ha jön a nő” című kötetének tulajdonképpen nincs cselekménye; afféle tankönyvet írt férfitársainak, amelynek „tudományos” szövege ironikus, szellemes aforizmákból áll. Egy másik könyve (restellem, de a címét elfelejtettem — múlik az idő . ..) arról szól, hogy nem szól semmiről. Azaz: hőse, az író regényt,ígért a kiadónak, de nem írja meg, mert nincsen témája. Ehelyett vadonatúj autójával és hölgyekkel foglalkozik. Vaszary Gábor kiválóan értette a mesterségét. Játszott az olvasóval, s — talán — a kiadóval is. Ezt az antiregényt akkor írta, amikor már sztár volt, és minden évben új könyvet vártak tőle. A sztárt nem lektorálják. A sztár azt ír, ami neki tetszik.

Egy regényét szeretném kiemelni. Az „Alszik az Isten” az a kivétel volt Vaszary Gábor munkásságában, amely — mint mondják — erősíti a szabályt. Számos kacagtató, bolondos történet — s váratlanul egy igényes, szomorkás, romantikus műremek. A mércét rendszerint „emberfölötti” magasságban tartó irodalmárok e művet túlságosan szentimentálisnak találták. De hát hány szentimentális írónagyságot sorolhatnánk föl, akiket elismert és befogadott a „hivatalos” irodalomtörténet? Vaszary a határmezsgyén mozgott. Többnyire lebecsülték, de az is előfordult, hogy túlértékelték, mint például Margaret Dietrich, az osztrák színháztudomány nagyasszonya, aki úgy tartja, hogy a XX. század magyar irodalmának két legkimagaslóbb képviselője Molnár Ferenc és Vaszary Gábor.

A „Ketten Párizs ellen" és a „Hárman Marseille ellen” című vidám regényeiben — de nemcsak ezekben — franciaországi kalandjait írja meg. Fiatal korában ott járta ki az élet iskoláját, mint megannyi magyar író és festő. A piktúrával Vaszary Gábor is kacérkodott. Első könyveit maga illusztrálta. Egyik modellje későbbi feleségem, Árpád Éva színésznő volt.

Mivel a végéről visszakanyarodva vázoltam föl Vaszary Gábor pályafutását, szükségszerűen gyermekkoránál kell végeznem. Most azt vethetné ellen az olvasó, hogy én, a közöttünk fennálló korkülönbség következtében, nem ismerhettem V. G.-t kicsi korában. Ez igaz, de hallani, hallottam róla! Nagynéném, aki évtizedekig nyaralt Balatonzamárdiban, sokszor mesélt a Vaszary családról, arról, hogy az egész Balaton visszhangzott a környék három legvásottabb kölykének csínyjeitől. Ügy hívták őket, hogy Vaszary Gábor, Piri és János.

Hogy milyen csínyek voltak ezek? Ajánlom, lapozzanak utána a főhős könyveiben. Vaszary Gábor művei — egyedül német nyelven — másfél milliós példányszámban jelentek meg.

20