Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-15 / 1. szám
A Clevelandi Első Magyar Református Egyházat 1891. május 3- án alapította meg Jurányi Gusztáv lelkipásztor. Jurányi Gusztáv — a hivatalos megalakulás előtt nyolc hónappal — a magyarországi egyetemes konvent küldésére a dunántúli Pápáról érkezett, a clevelandi német származású reformátusok hivására és költségén, akik elsőnek fedezték fel a magyar lelki munka szükségét. Az alakulást követő első két esztendő alatt a gyülekezet — sok nehézség árán — összegyűjtött ezerkétszáznyolcvan dollárt, melylyel 1893. február 13-án megvásárolták a Madison Avenue, a mai 79. utca sarkán azt a telket, ahol azután az első templom felépült. 1894. szeptemberének 23. napján tették le ünnepélyes keretek között az alapkövet és ugyanaz év novemberének^25. napján már megtartották a szerény fatemplom szép és emlékezetes felszentelését. Maga az alapító azonban rövidesen távozott Amerikából. Olyannyira megviselték az építkezést kísérő éles szóharcok, viták, hogy a felszentelést követően lemondott és visszatért Magyarországra. Örökébe — a missziói tanács kérésére — a debreceni teológiai kar választásaként, Harsányi Sándor lépett, aki 1894. november 4- én vette át az egyház vezetését, és már megépített, kész templomot talált. A számban kis gyülekezet azonban a templomépítés következtében nagy adósságba került, így az új lelkipásztor első kötelességének az adósság rendezését tartotta. Zsinóros, sújtásos Kossuth-kabátjában — mely az angolok között feltűnést keltett — bejárta nemcsak Cleveland környékét, hanem a messzebb eső magyarlakta településeket is, hogy egyháza számára gyűjtsön. Az eredmény nem maradt el: nemcsak a gyülekezet adósságát rendezte, de lelkészlakást építtetett, közvetlenül az új templom mellett. Nehéz szívvel búcsúzott el tőle gyülekezete, amikor rövid lelkipásztorkodása után, 1898 elején — a chicagói egyház meghívását elfogadva — lemondott állásáról. Fiatalos energiával, lelkesedéssel A megüresedett állásra a berettyóújfalusi eklézsiából hívta meg a gyülekezet Csutoros Eleket. Érkezését megelőzően már fennen hangoztatták egyesek, hogy: el kellene adni a templomot és a lelkészlakot, fel kellene számolni az egész egyházi munkát, hiszen úgysem lesz belőle semmi. Csutoros Elek fiatalos energiája, lelkesedése azonban felrázta a csüggedőket, a gyülekezet életének új, közös munkára sarkalló szakasza vette kezdetét. Ez idő tájt Magyarország önfeledten ünnepelt. Ünnepelte fennállásának ezeréves jubileumát. A mámorban és görögtűzben elkábulva észre sem vette, hogy véget nem érő tömegek tódulnak át a határokon, idegen végek felé, kenyeret és boldogulást keresni. Ezek közül a kivándorló, boldogabb jövőt kereső magyarok közül ezrek ezrek után telepedtek meg Amerika magyar Debrecenében, Cleveland városában. Az Első Egyház kis fatemploma is csakhamar szűknek bizonyult. A lelkes és határozott erélyű lelkipásztor vezetésével a hívek a templomtelek végébe húzatták a kis fatemplomot (amit még nem is olyan régen eladni készültek), s tornyát lebontva, iskola- és társadalmi épületet formáltak belőle. A telek utcai részén pedig megépítették magyar Amerika akkori legnagyobb református templomát, a kőtemplomot. 1904 május havában nagy pompa és örvendezés közepette szentelték fel és adták át rendeltetésének. Ez az esemény a gyülekezet életének fordulópontja volt. Most már nemcsak időbeli sorrendben, hanem számban is első lett Amerikában az Első Egyház. Most derült ki igazán, hogy azok a kérges kezű és üres tarisznyával ideérkezett napbarnította magyar kálvinisták, akikről az itteni őslakók felületesen hitték és hirdették, hogy semmit sem hoztak; többet hoztak, mintha a tarisznyájuk dollárokkal lett volna telehalmozva, mert szívüknek a mélyén hozták őseik hitének szeretetét. Ez a hit késztette őket arra, hogy Istenük dicsőségére ékes hajlékot építsenek — még mielőtt saját maguknak építettek volna házat. Csutoros Elek tizenhárom évig tartó lelkipásztorkodása az Első Egyház történelme első szakának aranykora volt. Tóth Sándor a század második tizedének első évével kezdődőleg tizenegy esztendőn át volt pásztora a gyülekezetnek. Felette fiatalon, mindössze huszonhét éves korában került Amerika legnagyobb magyar egyházának élére, és talán ez az oka annak — amint azt a saját maga szerkesztésében megjelent egyik emlékkönyve mondja —, hogy tapasztalataiért, amiket csak itt szerezhetett, sokszor nagyon keserves árat kellett fizetnie. De nemcsak neki — tegyük hozzá nyomban —, hanem a gyülekezetnek magának még sokkalta keservesebb árat kellett fizetnie, az egyház kettészakadása szomorú tényében, ami 1915 augusztusában következett be. 1922-ben Tóth Sándor a „Franklin Marshall” College magyar tanári állására meghívást nyervén, állásáról leköszönt és Lancesterne-be költözött. A Nevelési Központ Dr. Herczeg József 1923. év elején foglalta el lelkipásztori hivatalát. Érkezte előtt már évtizedekkel élt a gyülekezetben a vágy, hogy a „gödörből a hegyre” telepítsék fel a gyülekezet életének központját. 1932. április 3-án elindult az álom egyik része a megvalósulás útján. A közgyűlés felhatalmazta az építési bizottságot, hogy Király Imre tanító vezetése alatt megkezdje a Nevelési Központ épületének megépítését. Az 1932. év a munkanélküliség esztendeje volt. Az egyháztagoknak csak egytizede dolgozott, így a férfitagok jó része — heti egy dollár bérért és a napi élelmezésért, melyet a gyülekezet női szervezetei főztek — szívesen állott az építőmunkások sorába. így azután gyorsan és felette jutányos áron épült fel a Nevelési Központ, benne a gyönyörű Bethlen-teremmel. 1932. december 11-én volt az avatási ünnep, szép formaságok között, a gyülekezet népének örömére. Az a hullám azonban, mely a Nevelési Központ megépítésével ebben a korszakban csúcspontját érte el — ismét aláhanyatlani kezdett. Gyengült a kálvini egyházfegyelem, s az egyre jobban feltörő angol nyelvű ifjúság lélektani adottságaira, jogos igényeire, szerepére, lelkigondozására sem fordítottak kellő figyelmet, ami már-már a gyülekezet jövendőjét fenyegette. A hanyatlás legszembetűnőbb következménye azonban abban mutatkozott meg, hogy a gyülekezet várva várt reménysége, az ígért, az álmodott, az annyiszor megtervezett Nagytemplom (a keret, amely nélkül az új élet ki nem teljesülhetett) sehogy sem épült meg. A Nagytemplom felépítése Dr. Szabó István 1947 júniusával vette át az egyház vezetését. Lelkipásztori munkaprogramja első számú feladatának tűzte ki a Nagytemplom megépítését. A gyülekezet egységesen követte a vezetést, s az áldozatos munka eredményeként 1949. szeptember 4-én, Labor Day vasárnapján országra szóló díszes ünnepségen, négyezer résztvevő jelenlétében szenteltetett fel a Nagytemplom. Üj keretben új korszak kezdődött. Templomunkra felfigyelt nemcsak magyar Amerika, hanem az ősbevándorlók is. Tudtunk olyat alkotni, mint az angolszász őslakók! Nem voltunk többé hátul kullogó, jelentéktelen bevándorló réteg. Nagytemplomunk református értelemben vett „székesegyház” lett. 1977-ben Nagytemplomunkat építészeti és történelmi emlékművé nyilvánították, annak „építőművészeti kiválósága, történelmi jelentősége és kulturális fontossága” hármas indokolásával. 1981-ben országos ünnepség keretében ünnepelte meg pásztor és gyülekezet az egyházalapítás 90. évfordulóját. A pásztor 36 évi szolgálatában méltó munkatársa volt a negyed évszázadon át vele együtt építő főgondnok: dr. Piri József. Mindannyian bizakodunk: magyar gyökereink, mélységes református hitünk ereje hozzásegít minket ahhoz, hogy a hamarosan bekövetkező századik évfordulón is magyarul énekelhessük: „Tebenned bízunk eleitől fogva!” DR. SZABÖ ISTVÁN T. örökös lelkipásztor CLEVELAND 14
