Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-26 / 4. szám
I beszéli jobban. Így a magyarórák most már valóban a magyar nyelvé, magyarságismr rété lehettek — bár, mint a legtöbb anyanyelvi tanár, „Feri bácsi” továbbra is át-átnéz Lacival egy-egy fogósabb matematika, fizika leckét. * Százegynéhány ezer nem svéd anyanyelvű gyermek tanul a svédországi általános és középiskolákban. Az általános iskolákban 9, a középiskolákban 5 százalék az arányuk. A több nemzetiség, a tö1bbkultúrájúság csak a II. világháború utáni konjunktúra éveiben vált igazán jellemzővé. 1956—57-ben néhány ezer magyar család e gazdag, ipari országban telepedett le. A mai svédországi magyarok, magyar származásúak száma 13 ezerre tehető. Közülük mintegy 2300-an járhatnak általános iskolába, középiskolába — és úgy ötven százalékuk vesz részt iskolai anyanyelvi oktatásban. Egyébként pedig — ezt Bertil Jakobssontól, a svéd oktatási főhatóság osztályvezetőjétől tudtam meg: mintc-gyN hatvan (!) különböző nyelven folyik állami segítséggel anyanyelvi oktatás. A magyar ezek sorában a nagyobb nyelvek közé számít, úgy a tizedik helyet foglalja el. A törvény úgy rendelkezik, hogy minden gyermek, akinek otthon használt nyelve nem a svéd vagy legalább az egyik szülő ezen a más nyelven beszél vele, kérheti, hogy iskolájában anyanyelvi oktatásban is részesüljön. Mi több, erről a lehetőségről minden évben tájékoztatni kell az érintett tanulókat, szüleiket. * Kämpingeskolan legkisebb tantermében újabb tanítvány érkezik, Szabó tanár úr más könyvet készít elő, más módszerre vált, s a szavakat is tagoltabban fűzi: a kislány már itt született, magyartudása elmarad Laciétól. Az anyanyelvi tanár munkája olykor más tanári szakokon alig elképzelhetően gyors alkalmazkodást, ritmus-stílus váltást követel. Kunz Julianna tanárnő egyik kis tanítványa — Bromöllában vagyunk — az „Aki nem lép egyszerre ...” kezdetű dalocskát 1. Jakab Beáta, Bromöllából 2. Kunz Julianna Jakab Gáborral 3. Wohlgang Laci, egy stockholmi magyarórán 4. Révész Éva göteborgi tanítványai között 5. Kisch Klára (Göteborg) a gimnazista Danis Tivadarral 6. Magyarov Erzsébet, Göran Beszédes és Dani István juk helyesen cimü könyvből tanulnak énekli, majd három tizenéves órája következik. — Miért jártok magyarórára? — kérdem tőlük. — A magyar kell nekem, ha megyek haza... — feleli Gören Beszédes. — Magyarok vagyunk, hát azért... — így a társa. Tö'bbre — ebben a tárgykörben — nemigen jutottam. Nyilván arról van szó, hogy aki nagyfiúként, nagylányként is eljár a magyarórákra, az ezt többnyire már önként, szülői kényszer nélkül teszi. Belső késztetést pedig nehéz szavakba önteni. Az anyanyelvi tanárok annál szívesebben mesélnek tanítványaik ragaszkodásáról. Arról, hogy kicsit pótmamák-pótpapák is — akikkel a gyerekek megosztják az apróbb-nagyobb örömöket, bánatokat — és büszkék rá, ha a legjobbak svéd iskolatársaik között is „elhintenek” némi magyarságismeretet. E szívet melengető esetek felemlegetése sokszor szinte „aoppingértékű”. Mert igencsak fárasztó egyik-másik magyartanár szolgálata. íme így fest például Julianna Kunz órarendje: hétfő: hat óra Oiofströmben kedd: két óra Oiofströmben, minden második héten Bromöllában is. szerda: nyolc óra Kristianstadban csütörtök: kilenc óra Kristianstadban péntek: tíz óra Bromöllában — Mindez egy kb. 50 km sugarú körben, hóban, fagyban, rutinos vezetőt kívánó útviszonyok közepette... És a kristianstadi tanárnő órarendje abból a szempontból még istenes, hogy ő nem minden nap jár iskoláról iskolára. A malmöi Gombár Edit öt óvodában és négy iskolában tanít, napjában többször is helyszínt (módszert, stílust) váltva. Ezek a meglehetősen mozgalmas tanrendek azt tükrözik, hogy a svédországi magyarok — ha jobbára a nagyvárosokban telepedtek is le — nem egy tömbben, városnegyedben élnek. Ide is, oda is jár iskolába egy-egy magyar gyerek, ritka az olyan eset, mint a göteborgi Révész Éváé, aki az egyik iskolában egy öt fős csoportot tudott szervezni, nagyjából azonos korúakból, tudásúakból. 82 magyar anyanyelvi tanár működik Svédországban, ezek közül 47 képesítés nélküli. A malmöi és a stockholmi főiskolán ezen az arányon igyekeznek javítani. (A (Olofström) a Hogyan mond-A SZERZŐ FELVETELFI magyar mellett még 11 népe aport, nyelvi kisebbség számára k< peznek tanárokat.) Ám a főiskol ra jí’-ó, leendő képesített anyanyelvi tanárok az iménti adatok dacára sincsenek bőviben állásajánlatoknak. Mert — amint ezt több szakember is megerősítette — a magyar gyerekek anyanyelvi óráinak zömét ma már képesített tanárok tartják, képesítés nélküliek jobbára a nagyvárosoktól távoli, csak félállásra elegendő óraszámot biztosító körzetekben dolgoznak. A pályának mégis van vonzása — mondhatom tán így is, varázsa: Malmőben és Stockholmban évek óta folyamatos a jelentkezők és végzősök — néhány fős — sora. * Lázár Oszkár professzor, a lundi egyetem finnugor tanszékének tanára kezdettől fogva részt vesz a magyar szakos anyanyelvi tanárok képzésében. Nyelvész ugyan, ám fejtegetése — megőrizhetik-e a mai svédországi magyar gyerekek magyarságukat — inkább egy szociológusé! — Gyorsuló beolvadástól tartok, — mondja. — Mert amilyen nyelven a gyerek iskolába jár, az lesz az értelmi anyanyelve. Politikai kérdésekről például a többség nem fog tudni magyarul beszélni. Az is táplálja borúlátásomat, hogy Svédországban igen nagyarányú a nők foglalkoztatása. Így a magyarok között is sok a „kulcsos gyerek”. A szülői ház hatása sok esetben ezért is csekély, nem elegendő a kívánatosnak tartott kétnji'l 'űség-kétkultúrájúság kialakulásához. Éppen ezért mondom, hogy dolgozni, akarni kell, mindent el kell követnünk nekünk, tanároknak, hogy vonzóvá tegyük, értékké emeljük az itt élő magyarok széles körében a nyelvikulturális gyökerekhez való kötődést. S hogy a kétnyelvűség, kétkultúrájúság mire jó? Volt, aki pragmatil.usan érvelt: „Tudja, Svédország gazdasága nyitott gazdaság, mi az egész világgal kereskedünk. És sok előnye van annak, ha egy cég mondjuk szerb-horvátul kitűnően beszélő üzletkötőt küldhet Jugoszláviába.” Bár azt hiszem, Bertil Jakobsson nézőpontja az igazán jellemző: „Munkaerőt toboroztunk, de embereket kaptunk, — monata — és ha ezek az emberek jól érzik magukat, érzik, hogy elfogadják őket különbségciKkel együtt, az csak hasznára lehet az országnak . BALÁZS ISTVÁN 11 I
