Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-11-09 / 23. szám
Szabó Dénes átveszi a díszdoktori kitüntetést fotó: mti Doctor honoris causa A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem alapításának 350. évfordulóján díszdoktorokat avattak az egyetem aulájában. Közöttük dr. Szabó Dénes professzort, a montreali egyetem tanárát, a Nemzetközi Kriminálszociológiai Tudományos Társaság elnökét. — Professzor úr, itt állunk annak az épületnek a falai közt, amelynek lépcsőit diákként oly sokszor koptatta, most pedig díszdoktorrá avatták a hajdani diákot. Furcsa érzés lehet... — Nagyszerű, megható érzés ez! Különösen akkor, amikor az ember egyébként is mérlegre teszi élete munkájának eredményeit és számot vet, hogy céljaiból mit sikerült megvalósítania. Mikor szembenéz azzal, hogy álmaiból és elképzeléseiből valóság lett-e vagy sem. Ami engem illet, úgy érzem, ifjúságom eszménye meggyőződéssé szilárdult: az emberi szabadság szenvedélyes szeretetének az emberi méltóság minden áron való megőrzésével kell párosulnia! Amikor az emberiség eltért ettől az elvtől, mindig nagy árat kellett fizetnie. A jogtudomány szerint a normák mélyen a társadalmi valóságban gyökereznek. A társadalmi rend, a jogrend, a jogtól való eltérés, a jogi paranccsal való szembeszegülés okainak, következményeinek tanulmányozása és orvoslása — ezt a feladatot tűztem magam elé diákként és úgy érzem, hogy írásaimban és tetteimben hű maradtam ifjú korom alapelveihez. — Díszdoktorrá avatásakor mondott beszédében különös hangsúlyt helyezett magyarságára. Miért fontos ez az ön számára? — Mint komparatista tudós, én otthon érzem magam a nagyvilágban Külső-Mongóliától Alaszkáig, ahol tapasztalataim szerint az emberek ugyanúgy gondolkodnak, ugyanúgy cselekednek, mint én . . . — Ügy gondolom, professzor úr, ez a tudomány területén igaz csak... — Valóban, de én a tudományban éltem, leszámítva természetesen a családomat. Ez a világ, a tudomány és a jog logikus világa a hozzám hasonlók közös hazája. Sok embert mozgattam az öt világrész országaiban, de sosem jelentett gondot nekem, hogy magyar származású, franciául beszélő és gondolkodó kanadai állampolgár vagyok. Amikor azonban ez a rendkívüli megtiszteltetés ért az Eötvös Lóránd Tudományegyetem részéről, akkor elgondolkodtam azon, hogy valóban csak a tudománv terrénuma-e az én hazám? És akkor elővettem a több mint 30 évvel ezelőtt ad acta tett kérdést: mit is jelent számomra az, hogy magyarnak születtem? Ügy hozta a gondviselés, hogy a történelem egy fordulópontján, 1949- ben nem vállaltam további sorsközösséget véreimmel. Vajon beszélhetek-e akkor hűségről, mint ahogyan hivatkoztam rá elveimben? És akkor a kezembe került egy 15—20 évvel ezelőtti feljegyzésem, amelyben Tamási Áron a következőket mondja: „Valósággal nyűgbe ver valami különös érzés, melyhez hasonlót soha semmi sem ébresztett bennem, csak a föld, ahol ringott a bölcsőm. Nem öröm és nem fájdalom ez az érzés; nem szárnyalás és nem is megenyhülés. Kehely talán, amiben e földi élet levének kivonata van: az a titokzatos, egyetlen ital, melybe e kerek földnek minden fűszere belefőzetett. Izében mind ott találom az édes és keserű fűszereket, a mérgezőket és a gyógyítókat, nemkülönben a kábítókat és a józanító fűszereket. Isten, s majd szülő nem kérdezte tölünk, hogy innánk-e belőle, hanem megitatta, mint tehetetlen áldozatokat.” És ebben az értelemben én is az egyetemes magyarsághoz tartozom! Beszélhettem volna talán ez ünnepi alkalommal a kriminológiáról, a jogtudományról, vagy akár a büntető jogról, de én fontosnak tartottam elgondolkodni azon és megindokolni azt: ha Szabó Dénesnek hívnak, miért is élek távol a hazámtól. Ügy vélem, mindez tanulságos lehet mások számára is, akik velem együtt vallják, hogy a tudomány művelése a társadalmi haladás szolgálatában nem feltétlen azonos egy nemzeti kultúrközösséghez való tartozással. Azt máshol kell keresni, de keresni kell! — Megenged talán egy furcsa hasonlatot, de úgy tűnik, „a hóhért akasztják”. Hiszen ön a tudomány eszközeivel saját magát, a tudóst vizsgálja . . . — Meglehet és hozzájárult ehhez az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia vendégkutatójaként dolgozunk egy könyv kiadásán is, amelyben magamról és tudományterületemről beszélek a kérdező fiatal tudósnak. A beszélgetések során számos olyan kérdés merült fel, amelyeket a mindennapi munka során eszembe sem jutott feltenni magamnak, noha a magától értetődő válaszok készen voltak bennem. — Az ön tudományterülete a kriminálszociológia, ami — noha a tudományok határterületein helyezkedik el —, egyre nagyobb jelentőséget kap a föld minden országában. Mi ennek az oka? — Az, hogy a társadalom nem olyan, mint a viasz, amelyet úgy formálhatunk, ahogy kedvünk szottyan. A mai társadalomtudósok már jól tudják, hogy a különféle társadalmak bonyolult egyensúlyi rendszert alkotnak; úgy épülnek fel, hogy a legkisebb változtatás is óriási, nem várt gondokat eredményezhet. Hál’istennek túl vagyunk már azon az utópista gondolkodásmódon, hogy a szocialista társadalmakban minden szép és jó, nem lesz bűnözés sem. Az Egyesült Államokban a négerkérdés felvetődése és megoldása szerintem sok hasonlóságot mutat a magyarországi cigányok sorsának rendezésével. Ügy gondolták, hogy rengeteg pénzzel és társadalmi jóakarattal tíz év alatt a probléma megszüntethető. A tapasztalatok azonban nem ezt igazolták, ezt bizonyítják a bűnözési statisztikák is. !V{yidez nem azt jelenti, hogy a kérdé? megoldhatatlan, de mindenesetre sokkal bonyolultabb és komplikáltabb, mint azt akár egy évtizeddel ezelőtt gondoltuk volna. És ez nagy tanulság minden társadalomtudós számára. — Az eltérő társadalmi rendszerek mögött eltérő jogrendszerek húzódnak meg. ön, mint a Nemzetközi Kriminálszociológiai Társaság vezetője, hogyan látja, mit mondhat egymásnak Kelet és Nyugat e fontos társadalmi problémák megoldása terén? — Ügy gondolom, ebben a tekintetben nincs különbség a világ országai között. Amerikai és szovjet, magyar és például albán tudósok egyaránt részt vesznek az egyes témák kutatásában. Különbségeket azonban azért kell tennünk: az USA jogrendszere egészen eltérő a kontinentális jogrendszertől. Egyszerűen fogalmazva: mindent szabad, ami nem tilos. Ök azt vallják, hogy inkább száz bűnöző legyen szabadlábon, mintsem egy ártatlan ember üljön börtönben. Éz nem is okozott gondot mindaddig, amíg az úthálózat kiépülésével nagy tömegek nem vándoroltak Délről Északra. E migráció hatására nagyvárosi gettók alakultak ki, és az ott élők gyermekei olyan elidegenedett, brutális környezetbe kerültek, hogy ma az amerikai bűnözés derékhadát alkotják. Ezzel pedig nagyon nehezen küzdenek meg az amerikai igazságszolgáltatási szervek. A Szovjetunióban — másfelől — szigorúan belső ügynek tekintik a bűnözési statisztikák alakulását. Mindkét dolog nehezen összehasonlítható a tudomány nyelvén és ez némi gondot okoz a kriminálszociológia nemzetközi komparatista művelésében. — Kedves professzor úr, engedje meg, hogy gratuláljunk díszdoktorrá avatásához. Meglehetősen banális kérdés következik: milyen érzés a doctor honoris causa cím, itt, Budapesten? — Mint ahogy a beszédemben is mondtam, őszintén most is csak azt ismételhetem, hogy mély meghatódottsággal fogadtam e kitüntető címet. Jó néhány rangos egyetem díszdoktora vagyok, de ez más, ez szinte visszamagyarosít, majdhogy hazatérít engem. Ha jogilag nem is, de érzéseimben ismét teljességgel magyar lettem. Ezért is nagyon hálás vagyok az egyetemnek ! L. S. 18
