Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-01-19 / 1-2. szám
Az egyházak életéből Meghalt Amerigo Tot Bajcsy-Zsilinszky Endrére, a magyar antifasiszta ellenállás kiemelkedő harcosára emlékezett mártírhalála 40. évfordulóján a Magyarországi Evangélikus Egyház a budavári evangélikus templomban. Az ünnepi megemlékezést dr. Káldy Zoltán püspök-elnök, a Lutheránus Világszövetség elnöke tartotta. * Dr. Gaál István, a Tiszántúli Református Egyházkerületnek az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulásával a közelmúltban megválasztott főgondnoka Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Bartha Tibor püspök, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke is. * A Komárom megyei tanács székházába látogatott dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, dr. Szepesdi Ervin kanonok, érseki általános helynök és Horváth Miklós kanonok, érseki irodaigazgató társaságában. Dr. Szepesdí Ervin — az új érseki általános helynök — letette az állami esküt dr. Varga Gyula megyei tanácselnök előtt, majd a megyei tanács vezetői eszmecserét folytattak az egyházi vezetőkkel. „A Szentatya nagy örömmel tapasztalta az egész magyar katolikus népet képviselő hívek vallásosságát, a kapott könyvek pedig az egyházhoz és az Apostoli Székhez való hűségen kívül bizonyítják a magyar katolikus könyvkiadás hasznos és szükséges törekvését az evangéliumi igazság terjesztésére és megerősítésére” — olvasható abban a levélben, amelyben II. János Pál pápa megköszöni a Szent István Társulat igazgatójának, a dr. Lékai László bíboros, prímás által átadott ajándékot: Pázmány Péter válogatóit műveinek új kiadását. Dr. Pataky Kornél győri megyéspüspök látogatást tett a Vatikánban, ahol fogadta őt II. János Pál pápa, aki külön áldását adta a Szentlélektemplom és plébánia építésére. Győr új városnegyedében mintegy 30 ezer hivő számára épül ez az együttes. Dr. Pataki Kornél látogatást tett Luigi Poggi érseknél és Kada Lajos érseknél, a Szentségi Kongregáció titkáránál is. * „Magyarországi zsidó művészet” elnevezéssel — a Budapesti Zsidó Múzeum kiállításán szereplő, XIX. századból származó liturgikus tárgyakat bemutató — új bélyegsorozatot hozott forgalomba a posta. * Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös József kollégiumában „Tánc, torna, atlétika az ókori zsidóságban” címmel előadást tartott dr. Schweitzer József főrabbi. Hosszú betegség utón hetvenöt éves koréban a római Gemelli klinikán elhunyt Amerigo Tot magyar származású szobrászművész. Az egyetemes és magyar művészet kiemelkedő egyéniségét - végakarata szerint - hazai földben helyezték végső nyugalomra. Elárvult hát az otthon a Via Marguttán, s nem jön többé a Táncsics utcai házba sem, ahova annyira vágyott. Az életet oly mohón szerető, öregségében is ifjú lelkű művész nincs többé. Ám alkotásai élnek. Elmondják az utánunk következőknek is, ki volt Amerigo Tot, Tóth Imre, a parasztgyerek, aki elindult egykor Fehérvárcsurgóról, hogy a mesebeli legkisebb fiú példájával világot hódítson. Élettörténetét nem lehet néhány sorba zárva elmondani, regénybe illő az. Hat gimnáziumi osztály, érettségi nélkül az Iparművészeti Főiskola, amelyet abbahagy, hogy megpályázhassa a dessaui Bauhaus bentlakásos növendéktagságát. Közben kiruccan Párizsba is, Maillot-t akarja megismerni. Aztán vissza Dessauba. Grafikákat készít. Moholy-Nagy konstruktivizmusa, Kandinszkij és Klee hatása ismerhető még fel rajtuk. De amikor a Bauhaus a nácik elől Berlinbe húzódik, Tóth Imre tengerre száll, tengerész lesz. Aztán megint vissza Berlinbe. Tanúja annak — Otto Dix vendégeként —, miként törik össze a nácik a szobrokat, tépik ronggyá a remek festményeket. Letartóztatják. Megszökik. Erről így ír: „Magam mögött hagytam a koncentrációs táborok előjeleit, melyekben . .. magam is a legjobb úton lettem volna, hogy a halálba érjek. Elhagytam a tragikus vendégfogadót, amely az akkori náci Berlin volt és Itáliába jöttem ösztönösen és gyalog. Elmenekültem az útvesztőből, az első utat választottam, mely befogadott Amerigo Tot FOTO: MTI és éreztem, hogy bármiféle is .. . Rómába fogok érkezni...” Megérkezett. Otthona a hajléktalanok menhelye, aztán a Magyar Akadémia, mert megnyeri a Prix de Rorne-t. Szerb Antal így ír róla: „Így vonult be Rómába egy hódító. A kis szobrászból talán nem lesz semmi, örök éhezés talán a sorsa, és ki tudja, mi. És mégis hódító, csak a hadserege hiányzik, csak a jó szerencse, semmi más. Az életútja mégis felfelé mehet...” Nem pusztult el, legyűrt minden akadályt. Mázoló, cinkográfus, munkás, kocsmákban árulja fillérekért rajzait. Él, ahogy lehet és tanul, dolgozik. 1937- ben nemzetközi pályázatot nyer, megalkotja Szkander bég szobortervét, megkapja Rómában a Fiatal Művészek Díját, remek portrék, reliefek kerülnek ki a keze alól. Aztán kitör a háború. Tóth Imre tudja, mit kell tennie. Az ellenállók táborába megy. A Comitato di Liberazione Nazionale délre küldi, és ejtőernyős összekötő tiszt lesz. És amikor eljön a béke, ott folytatja, ahol abbahagyta. De ezek az évek már egyértelműen a siker esztendei. 1946-ban megnyeri a St. Vincent szobrászati díját. 1948-ban a Forte dei Marmi első díját: 1948-ban ugyancsak első díjazottja a Termini pályaudvar fríz-pályázatának, Svájc, Dánia, Svédország, Amerika mutatja be alkotásait. Elkészíti Bariban a Cassa di Risparmio déllé Puglie épületének bronzkapuját. 1962-ben a Velencei Biennálén önálló kiállítása nyílik, 1966-ban megbízást kap a római Kennedy-emlékmű elkészítésére. Valamennyi tárlatát elsorolni szinte lehetetlen, mint ahogy végtelen kísérleteinek sora is. Es megismeri végre a haza. 1969-ben a Műcsarnokban csodálhatjuk meg életművét, aztán Tihany, Debrecen és a pécsi ház következik. És feltűnik előttem egy emlékkép. Jön velem szemben a Via Marguttán, jön az utca közepén, hóna alatt egy köteg újság, levél, az aznapi posta, és olvas. „Jó reggelt!” — köszönök rá. Felkapja a fejét és már ropogtatja a kezem, és nevet, és mondja, hogy várt. A postaolvasásnak egy időre vége. „A fűszereshez megyek, gyere velem!” És megyünk a fűszereshez, nagy kenyeret viszünk haza, meg sört. „Mert hozzák a tihanyi kiállítás szobrait, mindjárt itt lesznek a szállítók, régi barátaim s ez kemény munka. Enni meg nincs idejük, szendvicseket csinálok nekik.” És megyünk haza. A hóna alatt a postapakk, kezében szatyor, ismerősök ráköszönnek: „Buon giorno, Maestro! Come sta?” S egy percre megáll, mert beszélgetni is kell. Aztán az apró lugas, ott a Pincio fái alatt. Beszélgetés az életútról, politikáról, mindenről. És betoppan három fiatalember. Pesti vándorok. Művészgyerekek, Itáliában barangolnak. Keresik, holt mesterek vélt vagy valódi igazát. Tóth elemében van, vitázik, adomázik, megosztja kétségeit, és kitárja előttük a szívét. Pogány Frigyesről beszél szeretettel, a viaszöntésről. Viltről, a pop-artról, eszébe jut minden, minden. Aztán ebédre invitálja őket. Egy műhelybe is, ahol dolgozhatnak. Nagyon kíváncsi, mit tudnak a fiúk. Mert csak adni tudott. önmagát, cigarettáját, életét. És tudni akart mindent. És élni a teljes életet, amíg lehet. Hazavágyott mindig, haza is tért. Megalkotta a Mag születését, emlékét első királyunknak is, ott a vatikáni kápolnában, és otthonra lelt végre a Táncsics utcai házban. Alkotásai élik tovább a maguk életét, és hírt adnak róla a világnak. Emléke a szívünkben. Elindult egykor egy parasztfiú Fehérvárcsurgóról és eljutott a halhatatlanságig. CSATÁR IMRE (a Magyar Nemzet nyomán) 7