Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-08-22 / 17-18. szám
VÁRAK KASTÉLYOK KOLOSTOROK -11 I ( !> * i 1 ií íí ÚJJÁSZÜLETŐBEN (l) Fogadó, ahol nem fogy a whisky A strucc a homokba dugja a fejét, én pedig merev-mozdulatlan meredtem magam elé, nem jobbra, nem balra, csakis egyenesen előre nézve, amikor az autó elhagyta a város határát, és kapaszkodni kezdett a dombtetőre. Az ötvenes-hatvanas években szoktam meg ezt a tartást, ezt a védekező reflexet. Ha Pécsről Mohácsra igyekeztem — és gyakran szólított oda a dolgom —, nem mehettem másfelé, csak erre: Üszögpusztán át. Az országút éppen kettészelte — pontosan úgy, mint most — az egykori uradalmat, s balra tőle-mellette a múltból itt feledett rogyadozó cselédházak sora, jobbra pedig egy gazdátlanul maradt, kivert ablakszemű, málladozó vakolatú kastélypár éktelenítette a tájat, riasztotta a szemet. E várható látványnyal szemben az egyetlen védekezési lehetőség volt a parancs: ne nézz oda! — Odanézz! — zökkentett ki váratlanul strucc-pozíciómból útitársam, a megyét kitűnően ismerő kolléga. — Ez a Pécsi Állami Gazdaság fogadója és lovasiskolája. Szívesen lennék itt néhány napig! Mit néhány napig?! Néhány hétig! — módosítom, magamban dohogva, barátomat, miután kívül-belül alaposan megvizitáltam a kastélypárt és környékét. Mi több: nemcsak az országúihoz közelebb eső, fogadóvá alakított kastélyban laknék szíves-örömest, hanem a másikban is készséggel eldolgozgatnék, a hátsóbbikban, amelyben a Pécsi Állami Gazdaság központja talált otthonra. „Otthonra talált” . . . Leírni milyen egyszerű! Aztán, ha csak egy ici-picit is megkaparjuk a felszínt, azonnal kiderül: nemcsak pénz, méghozzá sok pénz kell ahhoz, hogy egy ilyen kastélypárt megmentsenek az enyészettől, hanem iszonyú türelem, rengeteg ötlet, jó ízlés, széles körű emberi kapcsolathálózat, meggyőző készség, határozottság, sőt az se árt, ha mindezek mellett még jő adag furfang is készenlétben áll. Hiszen nemcsak én alakítottam ki (magamban) védekező reflexeket, elkerülendő a kastély és környéke lehangoló látványát, de az építészek. városatyák, idegenforgalmi szakemberek ugyanígy: vakon mentek el mellett' . Cser László, a Pécsi Állami Gazdaság igazgatója őszintén megvallja: ő is így volt ezzel, s hogy a már csak denevértanyának alkalmas kastélypár eltűnjön az útból, a szem útjából is, kiadta a rendelkezést: „Le kell bontani!” — Lebontani? Ezt? Tessék megnézni előbb belülről csak egy, egyetlen egy szobát! — kérlelte az igazgatót Timon Béla, az akkori főkertész. És aztán elég volt egy pillantást vetnie a boltívekre, hogy az igazgató megváltoztassa döntését, és ne csak megkímélje a kastélyokat, hanem a bennük rejlő lehetőségeket is felfedezze. Azt például, hogy csak javára válhat a gazdálkodásnak, ha a mezőgazdasági nagyüzemet nem a város központjából, hanem a termelés közvetlen közeléből irányítják, igazgatják. Persze, minden üzemegységhez még így sem egyszerű eljutni, hiszen a gazdaság eléggé szétszórt (kilencezer hektárnyi területe mintegy kilencven kilométeres átmérőjű körben tagolódik részekre), de azért 1982 óta bebizonyosodott — ekkor költözött ki ugyanis az iroda a városból Üszögpusztára —, hogy a gazda szeme valóban hizlalja a jószágot. Pedig amikor a kastélyok felújítása és a költözés még csak terv volt, amikor elkezdték árulni a Pécs belvárosi modern irodaépületet, mindenki — belső és külső ember egyaránt — ugyanazt jósolta: nem vállalja majd a kijárást Pécsről egy lélek sem, ott áll majd az állami gazdaság vezető szakemberek és adminisztráció nélkül. Azt hiszem, ez idő tájt Cser Lászlónak sem lehettek éppen nyugodt álmai, de a jóslatokba burkolt fenyegetőzésekre úgy válaszolgatott, hogy ezen a módon is meg lehet a fölösleges kenyérpusztítóktól szabadulni. — Nem szabadultunk meg senkitől! (Nem tudom eldönteni: most dicsekszik-e vagy inkább panaszkodik?). Végül, amikor rákerült a sor, jött velünk mindenki. A többség mindmáig kijár, a 14 milliót pedig, amit a Köztársaság téri épületért kaptunk, beleadtuk a kastélyok felújításába. A felújításhoz azonban ez a 14 millió édeskevés lett volna, ha Cser László nem győzi meg előbb a saját vezérigazgatóját, majd az IBUSZ vezérigazgató-helyettesét: támogassák a tervet, megéri. Az IBUSZ kezdetnek három és fél millióval, később további hat és féllel segítette az üszögpusztaiakat, s kapja ennek ellenében 15 esztendőn át a vendégek utáni bevétel 15—20 százalékát. És a vendégek jönnek, mert az összefogás eredményeként 1979-ben megnyílt a lovasiskola, 1981 óta pedig fogadja vendégeit a fogadó. Vendégfogadásra berendezett rész egyébként már ezelőtt kétszáz esztendővel is volt itt. Ahogyan Kiss Zoltántól hallottam, a két kastély építésének pontos dátumát nem ismerjük, erről adatokat a Batthyány levéltárban sem leltek, tudjuk viszont, hogy a minta a rohonci nagy Batthyány kastély volt, az üszögpusztaiak ennek kicsinyített másai. Eredetileg az uradalom gazdatisztjei laktak bennük, de voltak vendégszobák is, amelyek az esetleg ide látogató tulajdonosok elhelyezésére szolgáltak. Okkal-joggal föltételezhető az is Kiss Zoltán szerint (aki egyébként a gazdaság múzeumbarát körének titkára, a kastély történetének buzgó amatőr búvára, az idelátogatók szíves kalauza), hogy Batthyány Kázmér gróf, a Szemerekormány külügyminisztere, minisztersége előtt, 1848—49-ben, délvidéki kormánybiztosként itt, saját kastélyában lakott. A szabadságharc bukása után Batthyány Kázmér elmenekül, távollétében halálra ítélik, birtokait elkobozzák. Az üszögpusztai kastélyokra bátyja, Gusztáv teszi rá a kezét, ő pedig még ugyanabban az esztendőben, majd’ kétmillió aranykoronás adóssága fejében, átadja a birtokot a Biedermann testvérek vezette bécsi bankháznak. 1870-ben Üszögpuszta — másfélezer hold és a kastélyok — a Grosz család birtokába kerül, 1949-ben államosítják az uradalmat, itt kezdi meg működését a Sertéshízlaló Nemzeti Vállalat, majd az Állami Tangazdaság, 1953-ban pedig a Pécsi Állami Gazdaságé lesz a puszta. Közben, a második világháború idején, bombatalálatot kap a kastélykápolna, s csak egy lyuk marad a helyén. Tűz üt ki. lebontják a két kastélyt összekötő épületrészt. Az államosí-A kastély a háború előtt A kivert ablakszemíi, málladozó vakolatú kastély FEHEB laszlö archív felvétele 47
