Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-08-22 / 17-18. szám
A magyar hajózás történetében alighanem páratlan vállalkozás az Ausztráliában élő Szilvási Lászlóé. Hosszú előkészítés után 1984 kora őszén, kedvező szelekkel, három társával nekivágott a Budapestig tartó hajóütnak. A vállalkozás merészségét a yacht méretei indokolják: 34 láb hosszú, 15 méter az árboc magassága és mindössze 9 személy befogadására alkalmas. Szilvási (aki Ausztráliában tanult meg vitorlázni!) hosszú évekig dédelgette, érlelte magában ezt a tervet. „Valami különlegességgel akartam tisztelegni a hazám előtt! Olyasmivel, amire odafigyel a világ is!” Mire ezeket a sorokat olvassák, Szilvási Attila nevű hajója már a Fekete-tenger hullámain Magyarország felé tart. . . A négytagú legénység: Szilvási László, Antal Gábor, Dömötör László magyarok, és Joseph Breglec szabadkai származású ausztrál, fiatalember. Jelen tudósításra az adott alkalmat, hogy a rossz idő miatt Ciprusnál veszteglő Attila legénysége néhány nap pihenőre Magyarországra utazott. Ekkor találkoztunk Szilvási Lászlóval, a hajó kapitányával és Dömötör Lászlóval, aki Sri Lankán csatlakozott a legénységhez, és aki egyébként ezeket a képeket rendelkezésünkre bocsájtotta. A kalandos és nem egyszer veszélyes hajóút számtalan eseményét most lehetetlen feleleveníteni. Ha az Attila a Dunán Budapestre érkezik, lesz alkalmunk bemutatni a bátor hajósokat olvasóinknak. Most csak pillantsunk be Dömötör László „hajónaplójába”, aki nemcsak képi krónikása e páratlan hajózásnak. Végre elérkezett az indulás időpontja! A következő két napban a hajót átnéztük és előkészítettük a térképeket, megtörtént a rádiók ellenőrzése és végül a legfontosabb műszeré, a Walker Sat Navigatoré, amely 2-2,5 óránként póntos helymeghatározást ad. Ezzel mi eltekinthettünk szeksztáns használatától, de azért tartalékban tartjuk, mert ha a gép elromlik, át kell térni a jól bevált műszerre, csak hát ez kicsit lassúbb ... Végül is január 30-án délben nagyon erős szélben elhajóztunk „Gallé-ból és háromnapos kemény vitorlázás után érkeztünk meg Cochinba, Indiába. A három nap alatt alig ettünk, de annál inkább ittunk, mert olyan hőség volt, hogy amit megittunk, azonnal ki is izzadtuk. Kenyeret csak egy napra vittünk, mert hamar megszáradnak, ruhában pedig megizzadnak. A kormányt kétórás váltással kezeltük, mert így mindenki legalább hat órát aludhatott. Cochinba február 2-án érkeztünk, délelőtt. Szerencsétlenségünkre, mert ez szombati nap volt és ezért hétfőig nem engedtek partra. Mi azért kilógtunk a partra enni, inni, mosakodni, igaz, ha elkapnak, óriási a botrány, de szerencsére ez nem történt meg. Cochinban találkoztunk egy NSZK rádióriporterrel, aki Hamburgból indult és három éve követi Szindbád 1001 éjszaka meséjének útvonalát. Február 19-én indultunk Cochinból Dzsibutiba, 16 naposra terveztük az utazást. A hajót feltöltöttük 250 liter vízzel, zöldséggel, ami elég egy-két napra, mert hűtő nincs a hajón. Még egy utolsó fürdést rendeztünk a kikötőben, mert tudtuk, hogy jó pár napig nem lesz rá lehetőség, mivel a víz ilyen átkeléseknél a legnagyobb kincs és csak ivásra és főzésre lehet használni! Ennivaló nélkül még csak-csak ki lehet bírni egy ideig, de víz nélkül nem! Tizenkét napig semmilyen hajót nem láttunk, és rádión sem tudtunk senkivel sem kapcsolatot teremteni. Nagyon jó szelünk volt és a Nap is elkényeztetett bennünket, mert a 12 nap alatt egyetlen felhőt sem láttunk. Ahogy közeledtünk Afrika partjaihoz, egyre hidegebb lett a tenger és Socekánál már szinte „kellemes” hideg volt, persze a hideget úgy kell érteni, hogy 25 Celsius fok után 23 fokra „süllyedt” a hőmérséklete. Napjában többször megleptek minket a delfinek, pajkosan ugrálva, cikázva kísérték hajónkat. Egyik este, amikor éppen én teljesítettem szolgálatot a kormánynál, erős szél volt és nagy hullámok, s egyszer csak mellbe vágott valami, annyira megijedtem, elállt a lélegzetem, szólni sem tudtam a többieknek. Leesett a lábam elé, én egyből a lámpa után nyúltam, hogy megnézzem, mi az. hát egy tintahal kapkodott levegő után. Rátettem egy szemétlapátra és hazaküldtem a tengerbe. Március 1-én megláttuk Socot ra‘ partjait. Egy kicsit féltünk:, LsV tev*Set
