Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-08-22 / 17-18. szám
magyar származásúak is vannak. Schimmerling Andorral, a Műegyetem előadótermében beszélgetünk. A temesvári születésű professzor 1929-ben hagyta el Romániát, azóta a dél-franciaországi Montpellier-ben él, az Építészeti Egyetem tanára és a „Le Carré Bleu” című francia nyelvű nemzetközi szaklap kiadója. — Nagyon hasznos az ilyenfajta „minitalálkozó” — mondja. — Le Corbusier volt az. első, aki szorgalmazta a hasonló gondolkodású építészek rendszeres együttlétét. Ráckevén csoportommal a városiasodás lehetőségeit állítottuk munkánk középpontjába. — A „Tisztelet a Szülőföldnek” című kiállításon szerepeltem először újra itthon —, emlékezik a Torontóban élő Kálmán Tamás. Ráckevei csoportomban magyar, jugoszláviai, jordániai, amerikai és észak-ír fiatalokat tanítottam. A hagyományok megőrzése volt fő témánk, s ez ma valamennyi országban az építészet egyik központi kérdése. Schőmer Ervin 1956 óta él Svédországban, ott fejezte be az egyetemet; a Stockholm melletti Lidingő várostervező mérnöke és magántervező irodája is van. Magyarországon is védett szabadalmáról beszél, amely a lakóházak újfajta, gazdaságos hőszigetelését teszi lehetővé. . Az építészek, a diákok és a ráckevei lakosság közös vitáiban kiforrott elgondolások azt is példázzák: miképpen lehet egy helyi problémát tudományos, nemzetközi és nemzeti szempontból egyaránt megközelítem. A múlt iránti tisztelet és a jövőért érzett felelősség szellemében. B. A. KOSSUTH LAJOS 1985-BEN „Ezzel a névvel politizálnod kell” Különleges névre bukkantam a budapesti tanácstagok névsorát böngészve: Kossuth Lajost június elején beválasztották Budán a II. Kerületi Tanácsba. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy a téma az utcán hever. Megnéztem a telefonkönyvet — szerepel benne. A múlt szálai Közben elképzeltem, hogy mondjuk az amerikai fővárosban él egy George Washington nevű ember, aki elindul a helyi választásokon, befut, és részt vesz a politikában. Bizonyára előfordulnának vele különleges helyzetek, és sok polgártársa a szokásosnál szélesebben mosolyogna a nem hétköznapi név hallatán. Valami hasonló most valóban megtörténik Kossuth Lajossal Magyarországon. A telefonnal szerencsém van. Hamarosan kiderül, hogy Kossuth Lajos 54 éves, a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézetének alezredese, és szívesen megismerkedne velem, akár hivatalában is. A bejáratnál különleges térképet fedezek fel: Magyarországot a száznál is több magyar város új címerei fogják keretbe. Ez a címergyűjtemény ritkán látható így együtt. Kossuth Lajosról az érdekel leginkább, honnan e történelmi név, rokona-e a kiváló államférfinak? — Kossuth apjának testvérei révén állok rokonságban a neves előddel — mondja vendéglátóm rutinosan, hiszen nyilván nem először kíváncsiskodik valaki eziránt. — A mi águnkon a Kossuth családnév dédanyámig maradt fenn, akinek leánykori neve Kossuth Mária volt. Apámat eredetileg Alekszovics Józsefnek hívták, de az 1920-as években a Kossuth név fennmaradása érdekében megváltoztatta. Akkor ő Kossuth Lajos szülőfaluja. Monok mellett, Szerencsen élt. és a hatóságok nemhogy engedélyezték, de rá is beszélték a névváltoztatásra. A „nagy” Kossuth-tal való rokonság pontos fokát sajnos azóta sem sikerült megállapítani. Néhány fontos anyakönyv eltűnése miatt a nyomokat nem lehet végig követni. Ami fejtörést okoz Forduljunk a múlt kibogozhatatlan szálai helyett a jelen felé: — Apám számára magától értetődő volt, hogy engem Lajosnak hívjanak. Így ez a név születésemtől fogva kísér. Ha postán, hivatalban vagy bárhol nevemet és lakáscímemet kérdezik, akkor az emberek sokszor azt hiszik, először a címemet mondom Kossuthról elnevezett utca ugyanis minden magyar településen található, csak Budapesten legalább húsz. — Ha kiderül, hogy Kossuth Lajosnak hívnak, gyakran elnevetik magukat az emberek. A nagy hazafi iránti tiszteletből nekem is jut egy darab. A latin mondás, nőmén est omen, az én esetemben számos alkalommal érvényes — mondja Kossuth Lajos. — Amikor tanácstagnak jelöltek, azzal is érveltek, hogy „ezzel a névvel politizálnod kell”. A jelölő gyűlést intézetünk kultúrtermében tartották. Ünnepélyes volt, és kellemes érzést okozott az emberek bizalma — emlékszik Kossuth. Ő kapta a szavazatok többségét, és most a feladatok következnek. Azokról így beszél: — Az 1200 választónak mintegy fele nyugdíjas. A legtöbb ember régi lakásokban lakik, amelyek nagy részét fel kell újítani. Meg kell állapítanunk a felújítás sorrendjét, mert az építőipar egyszerre nem győzné. — Nálunk az úttestet vagy a járdát gyakran feltörik. Hol a posta, hol a gázművek, hol valaki más bontja fel az utcát, sok kellemetlenséget okozva ezzel. A lakosok kérték, hassak oda, hogy ezeket a munkákat átgondoltabban tervezzék. Butik több is van itt a fasorban, szolgáltató iparos viszont alig. Ez is fejtörést okoz a tanácstagnak. Kézenfekvő a kérdés, fontos munkája mellett miért vállalja fel minden díjazás nélkül egy terület lakóinak gondját-baját. — A társadalmi élet iránti nyitottságot otthonról hoztam magammal. Apám munkás volt, 1948-ban őt nevezték ki az akkor államosított Szerencsi Cukorgyár első munkásigazgatójává. Tanácstagi tevékenységem ugyanúgy magától értetődően hozzátartozik az életemhez, mint munkám a néphadseregben. Aztán újra a családra terelődik a szó — de most az utódokra. Ki viszi tovább a híres nevet? — Iker fiaim vannak, egyikük Lajos, a másik Ferenc. Kis unokámat már Gergelynek hívják, így a Kossuth név tovább öröklődik. De nem is a név a lényeg, hanem az, hogy megtalálják helyüket az életben. BAJAI ISTVÁN FOTÓ: NOVOTTA FERENC 29
