Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-08-22 / 17-18. szám

HATFOGASOS TURNE Az emlékezetes hangulatú estét Komjáthy lelkész úr együttlétünk­­ihlette, szép imádsága és közös éneklés vezette be, s kedves üdvöz­lő szavak. Az est háziasszonya, dr. Komjáthy Aladárné a Nőegyesület nevében mutatta be a művészeket, a Magyar Konyha, a Magyar Hí­rek képviselőit. S mert már hall­hattuk, milyen szépen szól a gyü­lekezet kórusa, Dévai Nagy Kamil­la — nagy tapssal fogadott műso­ra után — bátran buzdíthatott újabb együtt dalolásra. Amikor F. Nagy Angéla lépett a közönség elé, tollak, jegyzetfüzetek kerültek elő a retikülökből: ki-ki hazavitte a közönségsikert aratott kóstoló receptjét. Mindeközben Jim Neu­­muller Montreali Magyar Televí­ziója forgatott, azóta tán láthatták is riportfilmjét a montrealiak a „CF-cable 12” avagy a „Videotron cable 24” csatornákon .., Immár jóllakva — és főztünk si­kerétől is eltelten — telepedtünk le az egyik asztal mellé Csire Gá­borral, aki ez év májusától elnöke az akroni Hungarian-American Clubnak. Civilben vízvezeték­szerelő, s mint negyvenes éveiben járó ember, a klub hatvankét éves fennállása óta ő a legfiatalabb az elnöki székben. — Ebben a kétszintes épületben 1964 óta működik egyesületünk. Hetenként öt napon — szerdától vasárnapig — tartunk nyitva, mé­rleg ételt péntekenként szolgálunk fel. Esküvőkre, bankettekre is van elegendő helyünk, megfelelő kony­hánk. A konyhán, a bárban, a ki­szolgálásban feleségem és nagy­lányom is segítenek és Terézia Mil­ler, aki már a „hőskorban” is fő­zött az akroni magyaroknak. Ha­vonta táncestet rendezünk, helyi, magyar zenekarral. Csire úr nem könnyű feladatot vállalt az elnöki tiszttel. A közel­múlt periódust a klub iránti csök­kenő érdeklődés jellemezte, hét hó­napig zárva tartott a ház, már­­már az eladásán gondolkoztak. Ta­valy, a mélyponton a klubtagok száma 85 volt, ma több mint 400-an vannak. Ha Csire Gábor és a huszonhét tagú vezetőség titká­ra vagyunk kíváncsiak, csak bele kell lapozni a klubhíradóba, mely a „The Voice of the Hungarian- American Club” címet viseli. Nyel­ve angol, tartalma magyar — eképp is alkalmazkodni kell a változó időkhöz, ha az egyesület vonzáskörében akarják tartani a második-harmadik generációt, no meg a nem magyar házastársakat is. A lap apák napi bankettet hir­det, beszámol a sikeres anyák na­pi összejövetelről, jelzi a magyar piknik, a magyar vásár helyét, idejét, meghívja az olvasókat a nyugdíjas tagok vacsorájára és be­jelenti — a 15—25 éveseknek — az ifjúsági klub újjáalakulását. Program programot követ — eny­­nyiből áll tehát a „titok”. És ami ugyancsak összetartó kapocs egy közösség életében: tudjunk egy­más örömeiről, osztozzunk egy­más bánatában. A lap nyilván ilyen meggondolásból köszönti a születésnapjukat, házassági évfor­dulójukat ünneplőket és a háza­sulandókat, kíván jó utat a vaká­cióra indulóknak, gyors felépülést a kórházban fekvőknek, s nyilvá­nítja ki a közösség részvétét az el­hunytak hozzátartozóinak. És egy­­egy szép, közös cél is összehozza az embereket: a Nemzeti Színház javára 1200 dollárt adományozott az akroni Hungarian-American Club. A Buckeye Road-on A magyar Cleveland szíve ez az utca. Bár ma is látni magyar cég­táblákat a környéken, kísérőnk Rácponty — harcsából Másnap az egyházközség pres­biterei, Balázsi Antal és felesége vendégszerető otthonában elköltött vacsora volt a búcsú Montreáltól, egyben Kanadától is. Irány Cleve­land, ahol — igaz-e, nem-e amit Antal Imre barátom állít — több magyar, magyar származású él, mint Miskolc városában. Kissé pe­rel a feltételezéssel, amit a régóta itt élő honfitársak tanúsítanak: a magyar negyed magyar volta csökkenőben, ki a kertvárosokba, ki az ország más tájaira költözött. A Magyar Népszava és a Sza­badság című lapok szerkesztőségé­nek azonban úgy tűnik, még hosz­­szú ideig Cleveland lesz az ottho­na. Gombos Zoltán, a közelmúlt­ban elhunyt főszerkesztő utóda egy harmincas fiatalember, Borodi László. Ezúttal, mint utunk USA- beli szakaszának szervezőjét, oly­kor különös feladatok szólították el a szedőgép mellől. Mert könnyű volt nekünk megállapodni abban, hogy első fellépésünk menüje rácponty legyen — ám éppen akkor széles Clevelandban nem volt halárus, aki pontyot kínált volna. A főszerkesztő telefonált és telefonált, végül élőkéi ült a nagy­szótár ... Mivel ponty nem volt elérhető, a jó kereskedők vég nél­kül sorolták a különböző, édesví­zi halfajokat. Ki ismeri ezeknek a fránya halárusoknak a szakkifeje­zéseit? „Catfish (azaz harcsa) ez kell ne­künk! — örvendezett kolléganőm — ezt el lehet készíteni rácosan!” — Ütünk egyengető je azonnal ko­csiba pattant, majd a jókora hal­mennyiséggel azon frissiben ro­bogtunk a szomszéd iparváros, Ak­ron felé. A Hungarian-American Club konyhájában aztán kibontottuk a csomagokat. Hát... nem az a har­csa volt, amit mi itthon annak is­merünk. Mit volt mit tenni, gya­nakodva bár, de nekiláttunk a spékelésnek. Ezúttal a főzőcskében részt vevőknek volt a legnagyobb lámpaláza. Premier volt ez a ja­vából: „Rácponty”, amerikai har­csából. Főztünk sikerének már csak azért is örültünk, mert az akroni klub éttermének egyik specialitá­sa éppen a hal, a halételek. 1. A Magyar Református Egyház temploma és parókiája Montrealban 2. A montreali magyar református templom 3. Népes vendégsereggel találkoztunk a Montreali Magyar Református Egyház kul túrtermében

Next

/
Thumbnails
Contents