Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-08-22 / 17-18. szám
két, a színházakat, mint ahogy Öt is kiválasztotta a huszadik század ... Kiválasztott volt, de nem kiváltságos: nem fogadta el a gúzsba kötő privilégiumokat... S még akkor sem, amikor Marosvásárhely, Kolozsvár, Szabadka, Győr, Gyula, Budapest, Bukarest és az erdélyi falvak, községek, városok tapsoltak Neki. Egyetlen privilégiumot kért a sorstól: Életet. S nem adatott meg Néki! Mindössze hatvan év... De tartalmában, lényegében ez a rövid hatvan esztendő megsokszorozódott, és napról napra megsokszorozódik, mert Harag György színpada egyre terebélyesebb, és állandóan tágul a jelen szellemi láthatárán túlra, ahol új rendszerbe szervezi a szavakat, a mozdulatokat, hogy jelképpé magasztosulhasson minden sóhajtás, minden sikoly, minden „igen” és „nem”, korunk süllyedő égboltja alatt... Utoljára a múlt őszön találkoztam Vele. Éppen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola előtt. Megálltunk, és mindketten az épület nyíló-csukódó ablakaival néztünk farkasszemet ... Harag akkor már súlyos beteg volt, s nem ámította magát hiábavaló reményekkel. Tudta, hogy Feleségem után elveszítettem Édesanyámat is, és készülődünk a fiammal Budapestre. Hozzám fordult 6 megkérdett: — „Végleg?" „Egyszer majd visszatérek” nyugtattam meg. „Én sem megyek el végleg...” — mondta halkan. És elköszöntünk egymástól... Utánanéztem, s nem akartam elhinni, hogy a huszadik század egyik legeredetibb, legnagyobb színházi rendezőzsenije az „elmenetelre” készülődik. De bízom Benne, hiszen szavatartó ember volt, hogy most is szavának áll, és visszatér egy-egy új rendező hanglejtésében, mozdulatában és azokban a tanulmányokban, könyvekben, amelyeket majd Róla írnak . . . Temetésén csak a táviratom vehetett részt, ha helyettem és nevemben megérkezett. E néhány verssor viszont megkeresi Öt: A reggel fehér egén fekete csillagok gubbasztanak: nappali műszakukat várják, a láthatatlanságot. .. a Világszínház előtt néhány gondolat vár Reád, s Te már meg is érkeztél és vissza is tértél, elmentél a halhatatlanságba, oda, ahol fehér csillagok robotolnak a reggelek fekete egén ... BARTIS FERENC Az egyházak életéből II. János Pál pápa a Vatikánban fogadta Káldy Zoltán evangélikus püspököt, a Lutheránus Világszövetség elnökét. Megbeszélést folytattak a Vatikán és az LVSZ kapcsolatairól. 1985. június 9-én az Uruguayi Magyar Katolikus Egyházközség teadélutánt szervezett. A magyar nagykövetség filmvetítéssel és tombolatárgyakkal járult hozzá rendezvényük sikeréhez. Hétszázötven éve avatták szentté az Árpád-házból származó Erzsébetet. Ebből az alkalomból állították fel szobrát szülőhelyén, Sárospatakon. A Varga Imre készítette szobrot Lékai László bíboros, esztergomi hercegprímás szentelte fel. Mint Lékai László ünnepi beszédében elmondotta, bár Erzsébet már egészen fiatalon elhagyta Magyarországot, követte férjét, akivel ezer kilométerrel távolabb, Wartburg várában élt; az akkori viszonyok között hatalmasnak számító távolság ellenére is tartotta a kapcsolatot hazájával, többször ellátogatott szülőföldjére, minden bizonnyal Sárospatakra is. (A szobor azt a pillanatot ábrázolja, mikor az ezer kilométeres, fárasztó lovaglás után lesiklik a női módra megült lóról, amelyet férje, Lajos herceg tart a kantárnál fogva.) Árpádházi Szent Erzsébet rövid életében is annyi jót tett, hogy a római katolikus egyház halála után érdemesnek tartotta szentté avatni — mondta Lékai László —, irgalmas cselekedetei között tartják számon, hogy négyszáz fős ispotályt alapított üregek és betegek számára. (P.) 1. A szoboravatás közönsége a sárospataki katolikus templom előtt 2. Varga Imre szobra: Árpádházi Szent Erzsébet hazaérkezése 3. Lékai László bíboros, esztergomi hercegprímás szentelte meg a szobrot FOTO:POKORN V ISTVÁN 13
