Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-01-19 / 1-2. szám

Sajkód dicsérete Nem érdemes keresni a térké­pen Sajkódot: nincs rajta. Vagyis­hogy rajta van, de álnéven. A Tihanyi-félsziget nyakánál talál­ható egy kicsinyke karika, mellet­te a helységnév: Aszófő. Hát ez Sajkód „álneve”. Ügy is írhat­nám — ez egyébként a hivatalos felfogás —, hogy Aszófő (e há­rom és félszáz lelkes kisközség) külterülete: Sajkód. Ez, persze, nem így van. Saj­kód egészen más, mint a falu. önálló üdülőtelep, amely télen Csipkerózsika-álmot alszik, de an­nál inkább életre ébred a kora tavaszi napsugár első csókjára. És közösség is Sajkód. Az itteniek nemcsak mind ismerik egymást, hanem segítik is, ha kell. És talán már csak azért is megérdemelne egy ici-pici, de önálló karikács­­kát vagy pontocskát a térképen ez az üdülőtelep, mert 1957-től 1960-ig itt élt, kapott új erőre betegsége után Németh László, és írta tanulmányait, amelyek Saj­­kódi esték címmel jelentek meg. Nem keveset vállaltak azok, akik itt építettek maguknak üdü­lőt. Nemcsak betont kellett példá­ul keverniök, hanem a hozzá va­ló cementet, homokot, sőt vizet is vállon, kézben, háton cipelhet­ték föl a hegyoldalra, s legfeljebb azzal vigasztalhatták magukat, hogy ez nem is munka tulajdon­képpen, hanem aktív pihenés, tü­dőmosás, a városi hajszában meg­feszült idegek elernyesztése. Mindez igaz. Meg az is, hogy itt a Balaton, közvetlen közel, és csak üdítőbb megmártózni benne, mint a városbéli közfürdők túl­zsúfolt medencéiben. És itt a víz­part is, ezer csodájával, ezeregy látnivalójával. Tihany például. Láttam én is, láttad te is, sokszor, nyaranta­­kétnyaranta egyszer legalább. De más ám úgy járni a falu védett utcácskáit, úgy bámulni meg ré­gi és új látnivalóit, hogy nem kell a következő busszal vagy vonattal odébbállni, hogy nem muszáj ko­ra délután visszaindulni a kocsi­val, hanem akkor hagyhatom ab­ba a bámészkodást, amikor aka­rom, hogy folytassam, ha kedvem úgy hozza, holnap ismét. 1. Háztetők Tihanyban 2. Nem templom, csak kémény 3. Temető Balatonudvarin, szív alakú sírkövekkel 4. A Külső-tó Sajkádról nézve 5. Varga Imre szobra Tihanyban: Az alapító GABOR VIKTOR FELVÉTELE 6. Bizarr szikla, kilátással 7. Tihany a Belső-tóval A SZERZŐ FOTÖI De még autóznom vagy turis­táskodnom sem kell, hogy lássam Tihanyt, ha Sajkódon a tanyám Elegendő, ha egy kissé tovább kapaszkodom, föl a dombtetőre és máris kinyílik előttem a világ — az egész Tihanyi-félsziget. A gerincen hangulatos ösvény visz végig, amerre nézek róla, arra lá­tok csodát: itt bizarr sziklákat, aranyszín zuzmóval borítva (erről a zuzmóról keresztelték el az egyik gejzír-kúpot a Belső-tó partján ,,Aranyház”-nak); ott egy csodás tisztást, amely leheveredni csábít selymes füvére; amott a Ba­latont magát, a kéttornyú apát­sági templomot, a Belső-tó vizét, a Külső-tó náddal benőtt bárso­nyát. De azért érdemes autóba is ül­ni, s elkocsizni — mondjuk — a tihanyi Rege Cukrászdába. A volt apátság egykori gazdasági épüle­tének teraszáról remek a lelátás az úgynevezett Alsóközpontra, a forgalmas, vitorlásoktól szántott kikötőre és éppen 75 esztendeje épült kecses mólójára. Egykettőre le is juthat oda, aki hajókázni szándékozik, csak kecskekörmöt ne keressen! Napjainkig alig-alig néhány maradt mutatóba ebből a Congeria nevű kagylócskából. Érdemes ellátogatni — megint csak a példa kedvéért — örvé­nyesre is. Egy ugrás csak Sajkód­­tól, kocsival néhány perc, s már­is átsétálhat az ember a Pécsely­­patak barokk kőhídján, amelyet Nepomuki Szent János őriz, és gyönyörködhetik a vízimalomban, amelynek hatalmas lapátkereke éppen úgy forog most is, mint forgott annak idején, az Árpád­korban, elődeié. Ezt, persze, csak a „minap”, a XVIII. században építették, de a templomrom, in­nen nem messzire, már jóval öre­gebb, a XII. századból való. Csak kicsit kell továbbhajtani, s máris itt van Balatonudvari. Érdemes körülnézni a falucská­ban és környékén, hisz már a nevek is csábítóak: Noszlop-hegy, Keresztfa-tető, Dörgicse (egy hal­fajtát hívtak így), Nagyles-hegy, Kű-völgy... De akit e nevek sem csábítanak gyalogtúrára, elég, ha egy pillanatra kiszáll a kocsiból: közvetlenül a műút mellett van a temető, benne régi, furcsa formá­jú — szív alakú! — sírkövekkel. Nem folytatom. Tucatnyi oldalt megtöltene akár a leltára is annak a rengeteg szépségnek, ami a Sajkód köré rajzolt 10—15 kilo­méteres körben föllelhető. Nekem pedig csak ennyi helyet adott a szerkesztő. És még ennyit sem szívesen. „Nyári téma!” — állítot­ta. Pedig étvágyat nem ebéd köz­ben, hanem előtte kell csinálni. GARAMI LÁSZLÓ 47

Next

/
Thumbnails
Contents