Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-27 / 15-16. szám
A RING-GALERIE HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÜLFÖLDI MAGYAROKRÓL Hogyan lesz egy magyar asszonyból galériatulajdonos Bécsben? A kérdés az Ausztriában élő magyar művészek kiállítási katalógusának olvasása közben fogalmazódott meg. Az egyszerűségében szép, ezüstös borítót követő lap belső oldalán tüntették fel a négytagú zsűri névsorát; ők végezték el a maga nemében páratlan kiállítás előtt a válogatás nehéz és kényes munkáját. Elisabeth Ledersberger, Ring-Galerie Wien — áll harmadik névként a listán s a kiállításszervezők rögtön hozzáfűzik, hogy a német hangzású név tulajdonosa magyar. A kiállításon természetesen ott van ő is. Magas, szökés haja rövidre nyírt, a nevető arc akár egy érettségi tablóra is felkerülhetne. Miközben: komoly üzletasszony és három gyerek édesanyja. A Ring-Galerie a bécsi belváros patinás központjában található, a Stephansdomtól alig egy ugrásra, a Salvatorgasse és a Stoss-im-Himmel sarkán. Három nagy teremből áll, most épp egy magyarországi művész, Heitler László festményeit mutatja be. Mint Elisabeth asszony csendesen megjegyzi, nem túl nagy anyagi sikerrel. Ami nem feltétlenül a festőnek róható fel. A Ring-Galerie vásárlóinak többsége osztrák, olyanok, akik tudják, hogy a „Ring” szó kiket és mit takar. De erről később. Elisabeth Ledersberger szülei 1956-ban jöttek Szombathelyről Ausztriába. A kislány a budapesti nagymamánál élt, és csak 1961-ben érkezett az apa és az anya után. Ahogy mondja: egy szó német tudás nélkül. Budapesten az általános iskola negyedik osztályát fejezte be — Ausztriában ott kezdte. Különösen rajzolni szeretett és divattervezőnek készült, ám apja ezt ellenezte. „Kicsit konzervatív felfogású és mindenfélét gondolt erről a szakmáról.” Ezért művészeti középiskolában folytatta a tanulást. Az itteni évek alatt kapcsolódott be oktatóként a Bécsi Ifjúsági Kultúrcentrum gyerekeket képző kurzusaiba s ez jelentette az első „hivatalos” magyarországi kapcsolatot. Az ifjúsági centrum a Kilián György Gimnáziummal bonyolított le cserét, a centrum kiállítását a budapesti iskola kórusának egy hetes szereplése viszonozta. A gimnázium 3. osztályából azonban kimaradt Elisabeth; férjhez ment, jött az első gyerek. A férj elektromos felszereléseket árusító boltjában lett eladó, könyvelő. Később folytatta a tanulást, esténként otthon. „Egy orosz festőtől vettem olajkurzust.” Ha nincsenek a művészbarátok, tán még ma is csillárt árul. Ám a barátok megszervezték az első művészeti jellegű munkát (bútort restaurált egy innsbrucki múzeumnak), majd rábeszélték a galérianyitásra. Nem önérdek nélkül. Egy kezdő vagy nem igazán befutott művész számára a kiállítói, megszervezése kockázatos anyagi próbatétel, hiszen legkevesebb 350 ezer schilling a kiadás. Így hát közös erővel, összefogással született meg két éve egy tönkrement textilüzlet helyén a kör, a Ring (gyűrű, karika, de üzletcsoportnak is fordítható) galériája. A Spirale névre hallgató művészcsoportnak összesen 19 tagja van. Különféle stílusirányzatokat képviselnek, a személyi szimpátia, a barátság kovácsolja őket egybe. Vezetőjük Viktor Loinger professzor, a helyettese Kurt Freundlinger professzor, Elisabeth a hátsó teremben bőven tart a műveikből. A Ring-Galerie tulajdonosnője most tárgyal a rendszeres magyar kapcsolatról: hajlandó volna évente három magyar művészt bemutatni, ha cserébe a Spirale-tagok Budapesten szerepelhetnek. ötletekben nem szegény, ősszel például a Spirale az ő kezdeményezésére aukciót rendez a galériában egy közeli gyermekotthon javára. Az otthonban testi fogyatékos gyerekeket ápolnak s a bevételből átépítenék a házat, hogy egy bizonyos kor elérése után se kelljen elhagyni a megszokott környezetet. Egy klostneuburgi hasonló kiállítás adta Elisabeth-nek az ötletet. „Ez — mondja — a jó tetten túl reklám a résztvevő művészeknek és a galériának egyaránt.” Felteszem kíváncsian a kérdést: tudnak-e a gyerekei magyarul? Elisabeth Ledersberger nagyot nevet, majd elmeséli, hogy a gyerekekkel együtt szívesen járnak haza. Ha például 3-4 hónapig nem jöhet, már a cigányzenét is szereti — amit egyébként nem kedvel. A gyerekek is otthonosan mozognak errefelé, de hát a magyar nyelv... Az az ötlete támadt, hogy kihozatja a nagyapját, hadd tanítsa a gyerekeket magyarra. A dolognak azonban az lett a vége, hogy csak a nagypapa rég feledett német tudása aktivizálódott. Nemsokára újra megpróbálják. GY. A Filmvilág Szabó Lászlót, a Párizsban élő filmszínészt, filmrendezőt mutatja be a hazai olvasóknak; a Kőbánya, Montparnasse, Budapest címmel megjelent interjúban honfitársunk Zsugán István kérdéseire válaszol. A beszélgetés apropója: Szabó László filmjét, amely magyar— francia koprodukcióban Gion Nándor jugoszláviai magyar író Sortűz egy fekete bivalyért című regényéből készült, most játsszák az itthoni mozik. Az interjúban honfitársunk életéről, pályafutásáról beszél, a filmművészetről vallott a>rs poeticáját fogalmazza meg. Magyarországot 1956 őszén, harmadéves műegyetemistaként hagyta el. Végül Szabó László ezeket mondja: „Evek óta vágytam arra, hogy itthon is forgathassak. Gion Nándor írásait régen kedvelem; amit ebben a regényében megír, abból sok minden kísértetiesen egybevág saját, Jászberényben töltött kamaszkorom élményeivel. Ezért szándékosan csináltam érzelmes filmet.” Az Üj Tükörben a Svájcban elhunyt Vaszary Gábort búcsúztatja Vinkó József. A szerző a nekrológban találkozásuk emlékét eleveníti fel, áprilisi beszélgetésüket a luganói kórházban, ahol az író erejének végső tartalékát fogyasztotta. „Elmondtam neki — idézzük az írásból —, hogy a Vidám Színpad hamarosan 250. alkalommal játssza legkedvesebb bohózatát, a Bubust, hogy az Üj Tükör teljes oldalas cikket szentelt személyének, munkásságának, már nem tartjuk darabgyárosnak, hogy elhoztam a kritikákat, amelyek elismerik kitűnő színpadismeretét, elegáns dialógustechnikáját, vígjátékírói vénáját. De csak legyintett. Nem érdekelte a hivatalos értékelés, sem a kivágott kritikák, sem a Monpti, a Ketten Párizs ellen. Az ördög nem alszik esetleges magyarországi kiadása. Egyetlen dolog izgatta: »Igaz-e, hogy a pestiek sorba állnak jegyért a Babushoz? S ha igaz, le tudnám-e fényképezni a sorbanállókat. s el tudnám-e küldeni a képet a kórházba?« Sajnos — írja Vinkó József — elkéstem ezzel a fotóval, s most már csak a közönség igazságérzetében bízhatom.” Né Verscímek a Nagyvilágban: Az ígéret kézirata; Elsötétítés; Rádió, Újság, Rádió. A versek költője ltámár Jáoz-Keszt, akit Mezei András lírai hangvételű prózában mutat be az olvasóknak. A jegyzet szerint az Izraelben élő író, költő, műfordító 1924-ben Szarvason született, tanulmányait a jeruzsálemi és Tel Aviv-i egyetemen végezte, huszonöt éves korában könyvkiadót alapított. Számos magyar költő, író műveit fordította le héberre, többek között Arany János, Tóth Árpád, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós és Illyés Gyula munkáit. Legújabb nagy vállalkozása a Csodaszarvas című kötet, amely a magyar lírát mutatja be Balassi Bálinttól napjainkig. Mezei András Kettős gyökér című prológusában többek között ezt írja: „Csak krónikások lehetünk, ítélőbírák nem. Egy tizenhét éves zsidó fiú 1950-ben Budapesten belenézett a tükörbe és azt mondta: ez a száj ezentúl héberül fog beszélni. A fiú elégette a magyar verseit. A családjával együtt kivándorolt Izraelbe. Fogadalmát be is tartotta mindaddig, amíg tökéletesein meg nem tanult héberül. Nem tudok példát arra, hogy magyar származású fiatalembernek valaha is sikerült volna a föld bármely részén nagy életművű nemzeti költővé válnia. Ha Készt Péter nem vándorol ki, csaknem biztosan magyar költő volna. Ma, kötetek tucatjával a háta mögött, héber verseibe mind több magyar szó vegyül, foglalatot, értelmet nyerve. ltámár Jáoz-Keszt a tükörbe nézve ma azt mondja: ez a száj ezentúl már nem tudhat magyarul nem beszélni. Életműve kivételes kordokumentum: egy ezeréves kis nép, a magyarság kultúráját oltja be a sok ezer éves zsidó kultúrár^ épülő igen fiatal izraeli kultúrába. Ritkaság, hogy költő két amyanyelwel képezzen hidat két kultúra között.” K. GY. 12
