Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-27 / 15-16. szám
___________________________ íMnSm A nacbnalizmus, az előítéletek elen A NEMZETISÉGEK HELYZETÉRŐL - EGY TANÁCSKOZÁS TÜKRÉBEN A kanadai fővárosban, Ottawában június 17-én ért véget az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi tanácskozás. A hat hétig tartó szakértői értekezleten az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányát aláíró 35 állam képviselői vettek részt. Az általános vita során küldöttségünk több felszólalásban ismertette a kormány álláspontját az emberi jogok és szabadságjogok témakörében; kitért e jogok tiszteletben tartásának általános kérdéseire és gyakorlati megvalósításuk magyarországi tapasztalataira. Dr. Demus László, a delegáció helyettes vezetője felszólalásában a nemzetiségek helyzetével foglalkozott. A diplomatával a tanácskozást kö— Milyen kérdések álltak felszólalásának középpontjában? — Elsősorban a magyarországi nemzetiségek helyzetén keresztül próbáltam érzékeltetni, mennyire fontos e népcsoportok szerepe manapság. Mi a területünkön élő nemzetiségeket és a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar nemzetiségeket egyaránt összekötő hídnak tekintjük a magyar nép és a szomszéd népek között. Hangsúlyoztam, hogy szerepük van a Duna-medence népei közötti barátság, együttműködés fejlesztésében, a közös múltból ránkmaradt örökség mindenkit gyarapító és gazdagító felhasználásában. S utána részletesen beszéltem a magyarországi nemzetiségek életéről. — Nyilván nem véletlen, hogy ennek a kérdésnek kiemelt fontosságot tulajdonított. — Természetesen nem. Hisz Magyarország évezredes történelme során mindig fontos kérdés volt, hogy milyen a viszony, a kapcsolat a magyarok és az ország területén élő nemzetiségi népcsoportok között. A nacionalista korlátok, az önzés gyakran akadályozta, gyengítette az öszszefogást, mind a magyar mind pedig az együttélő nemzetiségek közös érdekei kárára. Az évszázadok súlyos megpróbáltatásai, azok következményei gyakran ásták alá, kérdőjelezték meg a magyar nemzeti lét területi, állami alapjait. A történelmi viharok egyik fontos, ma is élő tanulsága a magyar nép számára az, hogy nem lehet igazán szabad az a nép, amely másokat elnyom, s hogy az egymás szomszédságában élő népek csak együttműködve boldogulhatnak, megtanulva becsülni egymást és becsülni az országaikban élő kisebbségek, nemzetiségek létjogát, közösségmegtartó szándékát. — Gyakran halljuk azt, hogy Magyarországon a nemzetiségek száma viszonylag csekély. Mit jelent ez a számok nyelvén? — A Magyar Népköztársaság területén mintegy 300 ezer nemzetiségi lakos él, délszlávok, németek, románok, szlovákok. Számos olyan kétnyelvű vagy a nemzetiségi nyelvet gyengén beszélő, például vegyes házasságból származó kettős kultúrájú állampolgár is van, aki nem tekinti magát nemzetiséginek, mégis igényli a nemzetiségi iskolázást és kultúrális lehetőségeket. — S mennyire juthat hozzájuk? — Azt kell mondanom, hogy megfelelő módon. Nemzetiségi politikánk egyik alapvető vonása ugyanis — és ennek az ottawai vetően Budapesten beszélgettünk. felszólalásban is nagy teret adtam — hogy a magyar állam a nemzetiségi jogok érvényesítésében a valóságban jelentkező szélesebb igények kielégítését tűzi célul. A magyar kormány azt vallja, hogy a többségi nemzetnek kell előzékenységet tanúsítania a kisebbségi nemzettel szemben, a sajátjánál nagyobb jogokat kell adnia a kisebb lélekszámból eredő hátrányok ellensúlyozására, ösztönöznie kell a nemzetiségek kulturális, nyelvi és egyéb igényeit. Ez egybeesik a helsinki záróokmányban vállalt kötelezettségekkel. A magyar kormány jelenleg különösen a nemzetiségi anyanyelvi oktatás fejlesztésére fordít nagy figyelmet. Nemzetiségi nyelven vagy nyelvet oktató óvoda, általános iskola, illetve tanulócsoport létesíthető minden olyan településen, ahol 15 gyermek szülője azt igényli. De a gyakorlatban 4—5 tanuló számára is szervezünk és fenntartunk nemzetiségi oktatást. Erre azért van szükség, mert a nemzetiségek nem egy-egy nagyobb tömbben, hanem Magyarország területén viszonylag szétszórtan, magyarokkal és más nemzetiségekkel vegyesen laknak. Kétféle nemzetiségi iskolatípus került kialakításra. A nemzetiségi tannyelvű vagy kétnyelvű oktatási intézményekben a tantárgyak felét nemzetiségi anyanyelven, felét magyarul oktatják. A másik iskolatípusban, a nemzetiségi nyelvoktató intézményekben az oktatás magyar nyelvű, heti 3—5 nemzetiségi nyelvórával. Az előbbi, tehát az anyanyelven oktató iskolatípus eddigieknél szélesebb elterjesztése révén kívánjuk erősítem a nemzetiségek reális önismeretét megalapozó, az identitástudat kifejlődését előmozdító műveltségi alapokat. A nemzetiségi fiatalok a ma-* gyár anyanyelvű fiatalokkal nagyjából azonos eséllyel jutnak el az egyetemekre és más felsőfokú tanintézményekbe. Azt a lehetőséget is biztosítjuk a nemzetiségi fiataloknak, hogy a szomszédos országokban tanulhassanak, a nemzetiségi értelmiség utánpótlásának érdekében. A nemzetiségek anyanyelvi tájékoztatását és művelődését szolgálják a Magyar Rádió és Televízió központi adásai, illetve a vidéki stúdiók által sugárzott nyelvi-nemzetiségi műsorok. — Vagyis a többnyelvűség megőrzése, nem pedig felszámolása a cél. — Azon fáradozunk, hogy a nemzetiségek igazi hazájuknak érezzék Magyarországot, integrálódásuk azonban ne gátolja, sőt inkább segítse elő, hogy anyanyelvűket, kultúrájukat és identitásukat megőrizzék. A jogok, kötelességek és a felelősség harmóniájának azt az elvét valljuk, hogy a többnyelvűség, a kultúrális hagyományok és az életmódbeli szokások többfélesége nem zavaró tényező, hanem a társadalmat gazdagító sokszínűség. Ez a nemzetiségi politika megfelel a magyar és a nemzetiségi lakosság érdekeinek; összhangban áll a legszélesebb nemzeti összefogás megszilárdítására irányuló törekvéseinkkel, amelyek politikai és gazdasági fejlődésünk egyik fontos biztosítékát jelentik. — Ez nyilvánvalóan a magyarországi állapotokon is túlmutató tanulság. — Saját gyakorlatunkból azt a következtetést vontuk le, hogy a nemzetiségi kérdés igazságos és tartós megoldását csak a széles körű társadalmi egyenlőségen alapuló fejlődés, a demokratikus jogok kiteljesedése hozhatja meg. Tudatában vagyunk viszont annak is, hogy a haladó társadalmi keretek csupán megkönnyítik, de nem teszik automatikussá, visszavonhatatlanná a nemzetiségek helyzetének igazságos rendezését. A nemzetiségi jogok gyakorlatba ültetéséhez nem elegendő a mégoly helyes elvek kinyilatkoztatása, a politikai jóakarat kinyilvánítása. Ezen elveket a gyakorlati politikában szükséges kifejezésre juttatni, meg kell teremteni azok érvényesülésének intézményi, anyagi feltételeit is. — Ez a cél ugyanakkor nyilvánvalóan nem egyszeri döntést követel, hanem állandó és gondos figyelmet. — Ez így igaz. A nemzeti kisebbségek helyzetének jobbítására irányuló magyarországi erőfeszítések legfőbb tanulsága mindenekelőtt abban áll, hogy a nemzetiségi kérdést nem lehet végérvényesen, egyszer s mindenkor megoldottnak tekinteni. Sok mindent tettünk, de úgy véljük, továbbra is kötelességünk javítani a nemzetiségi lét vállalásának politikai és társadalmi feltételeit, hozzáigazítani azokat a folytonosan változó, politikai, társadalmi és gazdasági lehetőségekhez. E folytonosság szem előtt tartása egyik alapvető feltétele annak, hogy további folyamatos előrehaladás történjék a nemzetiségi jogok tiszteletben tartásának és tényleges gyakorlatának biztosításában. — A figyelem távolról sem csak a kormány „előjoga”. Hogyan ítéli meg a nemzetiségi kérdés iránti társadalmi érdeklődést? — Nemzetiségi politikánk alakulását, annak eredményeit, problémáit élénk figyelemmel kíséri a magyar közvélemény. Ottawában is hangsúlyoztam, hogy társadalmunk közérzetére hatással van a hazai nemzetiségiek sorsának, illetve a szomszédságban és a világ más részén élő magyarok helyzetének alakulása. Kívánjuk és törekszünk is arra, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint a szomszédos országokban és a világon másutt élő magyar nemzetiségek egyre szorosabb összekötő szerepet töltsenek be a magyar nép és .országaik népei között. Elutasítjuk a nacionalizmust, annak minden megjelenési formáját és fellépünk a nacionalista érzelmek szítása, a káros előítéletek, az erőszakos asszimiláció bármely formája ellen. — Hogyan fogadták felszólalását a kanadai fővárosban, milyen volt a beszéd visszhangja? — A fogadtatás kedvező volt, számos küldöttség nyilatkozott elismeréssel a magyar kormány nemzetiségi politikájáról. Több szocialista és tőkés ország küldöttsége gratulált a felszólaláshoz. Ügy érzem mindenekelőtt azért, mert az pozitív hozzájárulást jelentett a tanácskozáson lezajlott általános vitához. A konstruktív együttműködésre törekvés szellemében mutatta be a magyar valóság egy szeletét, és szólt a nemzetiségek helyzetével kapcsolatos elvi elvárásokról. H. GY. 7