Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-06-22 / 13. szám

Üj szerepkörben Hogy kiből lesz jó sportvezető, nem tud­ható előre. Valószínű, hogy aki szinte egész fiatalságát sporttal töltötte, alkalmasabb, mint a versenyektől távol élő. A dolog másik oldala, hogy manapság a sport tel­jes embert kíván. így aztán az, aki befejezi a versenyzést, legin­kább a sporthoz ért — kézenfekvő, hogy ott maradjon, az általa jól ismert világban. Például: vezetőként. Dr. Hargitay András példája némileg el­lentmond a fenti gondolatmenetnek. A há­romszoros világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes úszó az Állatorvostudományi Egyetemen doktori címet szerzett, így tehát nála nem volt szükségszerű, hogy pályafutá­sa végeztével a sporttal foglalkozzék. Igen ám, de nagyon nehéz szakítani azzal a kö­zeggel, amelyben évtizedekig élt az ember. Ráadásul rengeteg dicsőséget szerezve. Har­gitay 1973-ban érte el első kimagasló sikerét, a belgrádi úszó-világbajnokságon 400 vegye­sen aranyérmet nyert. Előzőleg persze, már megmutatta oroszlánkörmeit. íme: 1969. Bécs. Tündöklő verőfényben a Prá­ter. Ifjúsági Európa-bajnokság. Hargitay két esztendővel fiatalabb a mezőnynél. 200 mé­teres mellúszás. Gyomorémelyítő, öldöklő küzdelem 140 méterig, aztán Hargitay kilő — fölényes győzelem. 1970. Felnőtt EB Barcelonában, hatodik hely a 400 méteres vegyesúszásban. 1971. Rotterdam. Ifjúsági EB — hat aranyérem. 1972. München. Olimpia. Hargitay 400 ve­gyesen faképnél hagyja példaképét, a kali­forniai világcsúcstartót, Gary Hallt, s káp­rázatos végküzdelemben a svéd Larsson és az amerikai McKee mögött a harmadik he­lyen végez. Bronzérem — az olimpiai döntő legfiatalabb résztvevőjeként. És jött 1973 szeptembere, a belgrádi világ­­bajnokság. Hargitay edzője, Széchy Tamás, a verseny előtt megmondta: tanítványa aranyérmes lesz. Nagyképűségről szó sem volt. A várakozás a medencében beigazolódott, s végül Hargitay András vehette át a világbaj­noki aranyérmet. A magyar úszósport első világbajnoka a moszkvai olimpia után hagyta abba az úszást. Befejezte tanulmányait, s ottmaradt az egyetemen. Egyenesbe került tehát az élete. És ekkor jött a felkérés, 1985. január elsejétől legyen az úszók szövetségi kapitá­nya. Vannak kérések, amelyekre nem illik nemet mondani. Dr. Hargitay ilyennek érezte a szövetség ajánlatát, így elvállalta a tisztséget. Kinevezése óta jó néhányszor be­szélgettünk. Szólt ő mindenféléről, csak ép­pen a terveiről nem. Nem szereti a hangza­tos nyilatkozatokat. Csak annyit kért, hogy mindenki higgye el neki: a legjobb tudása szerint dolgozik az úszósportért. „Szerencsém van — mondta egyik beszél­getésünkkor —, szerencse, hogy most már többnyire azok állnak az egyes klubok szak­osztályainak az élén, akikkel együtt verse­nyeztem. A vasutasoknál például Rátonyi Gábor és Nagy József, a Fradiban pedig Soós Csaba, az én korosztályom, könnyen szót értünk egymással. És a sportiskolánál még mindig dolgozik volt mesterem, Széchy Tamás, akinek mindent köszönhetek. Képte­len vagyok elképzelni, hogy közös összefo­gással ne érjünk révbe, hogy ne váljék klasz­­szis úszó a tehetségesekből.” * Az olimpiai sport­ágak közül a magya­rok a vívásban a leg­eredményesebbek. A magyar vívók az első újkori nyári játékok óta összesen harminc aranyérmet szereztek. A sportág csillaga még most is magasan áll, bizonyíték erre az esztendőnkénti Vi- Maros Magda, a vívók lág Kupa rangsor. A új szakfelügyelője sportágat kivétel nél­kül volt világnagysá­gok vezetik. Bakonyi Péter, a szövetség el­nöke, és a főtitkár Kovács Tamás kimagasló tudású kardozó volt, Kulcsár Győzőt pedig még ma is a párbajtőrözés egyik legnagyobb­­jaként emlegetik. Hozzájuk csatlakozott szakfelügyelőként, 1985 elején Maros Magda. Az 1951-ben született vívónő igazi csapat­ember volt, nem véletlen, hogy olimpiai- és világbajnoki érmeinek többségét csapatban nyerte. Egyszer azonban kivételt tett vele a sors, a moszkvai olimpián egyéniben állha­tott fel a dobogó második fokára. Nagy csatában lett ekkor ezüstérmes Ma­ros Magda, olyan versenyen, amilyen csak ritkán adatik meg a sportolónak. Miután egyeneságon bekerült a döntőbe, ott kétszer is esélye volt a végső győzelemre. Először, amikor még veretlenként, a másik veretlen­nel, a későbbi győztes francia Trinquet-vel találkozott, másodszor pedig, amikor a ro­mán Stahl ellen lépett a pástra. Eddigre Trinquet is kikapott már egyszer, így ha Maros győz, találataránnyal olimpiai bajnok, ha veszít, ezüstérmes. Maros veszített. Ép­pen úgy 5:4-re kapott ki, mint előzőleg Trin­­quet-től — kétszer is egyetlen találaton mú­lott az álom. Mondják, hogy a küzdőképességükről hí­res csapatemberek érzik át leginkább a sportsikerek értékét. Maros Magda pedig ilyen volt versenyzőként. Most szakfelügye­lőként, ismét jó csapatba került. A többi tisztségviselővel együtt szorgoskodik azért, hogy a vívás megmaradjon a magyar sport legeredményesebb ágának. Tiszte szerint az utánpótlással és a vidéki szakosztályokkal foglalkozik a szakfelügye­lő. Elsősorban a szervezés a feladata. Maros Magdával jól jár a magyar vívósport, hiszen a vidéki kis kluboknál vagy a fiatalok kö­zött járva, napi munkájának elvégzése köz­ben rengeteget mesélhet a jövő vívóinak ar­ról, hogy mennyire felemelő érzés nagy versenyen fellépni a pástra, milyen sokat ér, ha egy csapat vállvetve, együtt küzdve vívja ki a sikert. MÁLONYAI PÉTER A lelátóról jelentjük Polgár Zsuzsa, az Élő-ppntszámok alapján összeállított női sakk világranglista első helye­zettje New Yorkban járt. A svájci rendszerű tömegverseny 230 indulója közül, az egyik volt világbajnokjelölt, Torre legyőzésével az előke­lő 23. helyen végzett. Majd Hamburgban, 2X30 perces villámpartit játszott az angol Nunn nagymesterrel, de vereséget szenvedett. Polgár Zsuzsát az egyik amerikai televíziós társaság fel­kérte, hogy kommentálja — természetesen angol nyelven — az újabb Karpov—Kaszparov világ­­bajnoki párosmérkőzést. Az 1979-ben világbajnokságot nyert asztalite­nisz-csapat játékosai közül Jónyer István az el­múlt idényben az osztrák Stockerau színeiben szerepelt. Világbajnok csapattársai közül Klam­­pár Tibor és Gergely Gábor ugyancsak Auszt­riába készül, a Langenlois, illetve a Wolkersdorf együtteséhez. * Csernai Pál, a Csepel egykori válogatott lab­darúgója visszatér sikerei színhelyére, a Bundes­­ligába. Csernai, aki 1980-ban és 1981-ben baj­nokságra vezette a Bayern München együttesét, az utóbbi két évben Görögországban, majd Por­tugáliában, a Benfica csapatánál edzősködött. Az új idényben a Borussia Dortmund mestere lesz. * Borkai Zsolt, a Győrből Budapestre, a Hon­véd szakosztályához került fiatal tornász az Európa-bajnok Guczoghy György előtt nyerte a mesterfokú bajnokságot. A szerenkénti döntő­ben a lólengésben és a nyújtón — bravúros duplaszaltójával — ugyancsak első lett. A nők­nél a 15 éves Tóth Zita, a pécsiek reménysége bizonyult legjobbnak. * A nemzetközi kosárlabdaélet kiemelkedő személyiségének, dr. Hepp Ferencnek emlékére újabb tornát rendeztek a magyar fővárosban. Az Adidas—Magyar vegyescsapat egyik ame­rikai edzője, a Leverkusenből érkezett Jim Kelly mondta: „Nagymamám családi neve Kurucz volt, Budapestről vándorolt ki, s nagyon boldog va­gyok, hogy személyesen is megismerhettem szü­lővárosát, amelyről olyan sokat és szépet me­sélt .. * Fábián Tibor továbbra is a világ legjobb öt­tusázója. A Honvéd fiatalja a San Antonióban aratott győzelme után Warendorf ban megnyerte a nyugatnémet nemzetközi bajnokságot. Mizsér Attila a harmadik helyen végzett. A csapatver­senyben is a magyar együttes bizonyult legjobb­nak. Mindez biztató az augusztusban Ausztráliá­ban rendezendő újabb világbajnokság előtt. * Röviden: Növényi Norbert, a fiatalon visszavo­nult olimpiai bajnok birkózó visszatért, s Tokió­ban megnyerte a Világ Kupa viadalt. Mészöly Géza, a Törökországba szerződött volt szövetségi kapitány 18 éves fia, édesapja egykori posztján, középhátvédként mutatkozott be a Vasas labda­rúgócsapatában. A 18. héten az egyik pécsi fo­gadó tizenhárom plusz egy találatával a százalé­kok levonása után 4 931 381 forintot nyert a totón. Az amerikai Holiday on Ice jégrevü a nyáron tíz előadást tart a Budapest Sportcsarnokban. Dr. Török Zoltánra, az egykori Európa-bajnok evezősből lett kiváló edzőre újabb regattával emlékezett a Ferencvárosi Torna Club. Hargitay András, az úszók új kapiiánya 27

Next

/
Thumbnails
Contents