Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-06-22 / 13. szám
SAJTOTUKOR Sorsfordulónk ünnepén a négy évtizedről A Bős—Nagymaros közötti vízlépcsőrendszerről 1. Keltz Ágnes alelnök és Deák Ferenc elnök üdvözli a vendégeket 2. Szerencsi Éva és Mikó István slágereket énekel 3. Inke László - ezúttal bajuszoson 4. Szilassy Nelly zongoraművész A SZERZŐ FOTÖ1 dületét. Magyari-Keltz Ági a tánccsoportról beszél: az a kitüntetés érte őket, hogy a Vilmos császárról elnevezett emléktemplom nagy utcai ünnepségén külön pódiumot és pavilont kapnak majd a magyarok. Június 29-én tehát a táncegyüttes minden arra járó előtt bemutathatja tudását. Deák Ferenc, a kultúros Gonzlik Lajos és Joachim Wolff pénztáros valamiféle tombolán, vagy Magyarországot népszerűsítő vetélkedőn töri a fejét. A nyereséget be szeretnék fizetni a battonyai SOS-Gyermekfalu számlájára. Retzlaff Mária és Dovath Anna feladata szerint a szociális ügyekkel foglalkozik: segítenek magányos, idős magyarokon. Jóval elmúlt éjfél, mire újra a most is zsúfolt Kurfürstendammra érek. Deák Ferenc eszmefuttatása jár a fejemben. Arról beszélt, hogy a Kolónia tagjai többnyire munkások, kisemberek — a legfontosabb, hogy kultúrát, magyar kultúrát adjanak nekik. Nem elég a magyar szó, a magyar nóta és — néha — a magyar bor. Vers kell, jó zene kell, egyszóval művelődés. Ezért akarnak dolgozni. Olyan program ez, amit sok magyar egyesület megirigyelhet. SÓS PÉTER JÁNOS TÁRSADALMI SZEMLE A Magyar Szocialista Munkáspárt elméleti és politikai folyóirata „Sorsfordulónk ünnepén a négy évtizedről” címmel Berecz János cikkét közli. A szerző az MSZMP Központi Bizottságának titkára, elméleti munkássága alapján kandidátus. Az írás a legutóbbi négy évtized magyar történelmét összegezi. Felvázolja Magyarország és a magyar társadalom belső, gazdasági, kulturális és politikai fejlődését, hazánk státusának alakulását — napjaink elismert szerepéig — a nemzetközi politikai életben. Berecz János krónikája az ország katonai felszabadításának tényeivel kezdődik; erről szólva a többi között megállapítja, hogy abban, ha nem is számottevő erővel, de a néphez hű magyar erők is részt vettek. Ezután az első évek és az első évtized megnyilvánulásait, jelenségeit elemzi, a koalíciós korszak politikai harcaitól kezdve a politikai intézményrendszer 1956-os megingásáig, a következőkben pedig a Kádár János nevével fémjelzett három évtized fejlődéséről szól. Az utóbbin belül kiemeli a szocialista demokrácia kibontakozásának és a gazdaságirányítási rendszer reformjának eredményeit. „Nem volt könnyű ez a négy évtized, nem volt mentes ellentmondásoktól, sőt, súlyos megrázkódtatásoktól sem — írja Berecz János —, mérlege azonban, ha egészében nézzük, vitathatatlanul pozitív.” A továbbiakban Berecz János napjainkról ír. Őszinte, nyílt vitákban tisztázódtak a nézetek: nem ítéljük el, nem bélyegezzük meg, ha a szocializmusban nagy tömegek fordítják tisztességes munkával szerzett keresményüket anyagi gyarapodásukra; kényelmes és kulturált lakásra, gépkocsira, üdülőtelekre és nyaralóra, külföldi utazásra. Közvéleményünk azonban joggal ítéli el élesen az olyan, értékrendünktől idegen jelenségeket, mint például a korrupció; a hatalommal való visszaélés, annak egyéni célokra való felhasználása; a törvénytelenség határán mozgó vagy azt éppen átlépő ügyeskedés, haszon- és előnyszerzés. Határozottan és következetesen, törvényeink szigorával kell fellépnünk e megnyilvánulások ellen, szem előtt tartva, hogy e jelenségek mellett parancsolóan szükséges a kiváltó okok felszámolása és megszüntetése. Végül Berecz János az idei esztendőt a szocialista demokrácia továbbfejlődésének fontos állomásaként jelöli meg. Ezt azzal indokolja, hogy az új választójogi törvény alapján először kerül sor olyan képviselői és tanácsválasztásokra, amelyeken két vagy több jelölt állítása kötelező Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal és a Hazafias Népfront folyóirata A Bős— Nagymaros vízlépcsőrendszer címmel interjút közöl a Dunán felépülő Bős (Gabcsikovo) — Nagymaros közötti, a folyam vízienergiáját hasznosító vízlépcsőrendszerről. Az interjúban Bencsik Béla, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezetője Dosztányi Imre kérdéseire válaszol. Az írás bevezetőjében a hazai közvéleményt élénken foglalkoztató legfontosabb tudnivalókról nyújt tájékoztatást. Eszerint a Dunának a Rajka község és az Ipoly folyó torkolata közötti szakasza Magyarország és Csehszlovákia közös határa. Itt a két állam — szerződés alapján — közösen gondoskodik a hajóút fenntartásáról, az árvizek elhárításáról, a folyó szabályozásáról, s mintegy harminc éve foglalkozik a további hasznosítás lehetőségeinek feltárásával. A vízlépcsőrendszer két részből áll: a bősi és a nagymarosi erőműből. A Szigetközben, Dunakiliti térségében tározó és duzzasztómű épül, ez tereli a vizet egy csatornán keresztül a bősi erőműhöz. Az energiát a napi áramfogyasztás csúcsidőszakában termelik ott. Mivel a bősi erőmű alatt a tározás időszakában is biztosítani kell a szükséges vízmélységet, Nagymaroson duzzasztóművet is építenek; ez egyben az alsóbb Duna-szakasz egyenletes vízellátását is szabályozza. A vízlépcsőrendszer tehát összefüggő műszaki rendszert alkot, évente átlagosan 3,6 milliárd kilowattóra villamos energiát termel, ennek körülbelül negyven százalékát csúcsidőszakban. Ennek előállításához — ugyancsak évi átlagban — 600 ezer tonna olajra vagy 2 millió tonna szén elégetésére volna szükség. A vízlépcsőrendszer megépítése más szempontok miatt is hasznos. Nagymértékben javítja — végig a Duna mentén — az árvíz elleni védekezés biztonságát. Ennek a Szigetköz, Győr, Komárom és Esztergom térségében különösen nagy a jelentősége. A víz duzzasztása megszünteti a szűkületeket és gázlókat, amelyek a szakasz jelenlegi vízjárási viszonyai mellett gyakran korlátozzák a hajózást. Lehetővé teszi az áruszállító hajópark kapacitásának jobb kihasználását. További gazdasági előnye: a komplex terv 10-12 százalékkal olcsóbban valósítható meg, mint más hagyományos módon, a vízierőmű élettartama pedig várhatóan háromnégyszerese a hőerőműének. Bencsik Béla ezután a környezetvédelmi problémákról nyilatkozik az interjúban. — A természeti környezet maximális védelme a tervezés kezdetétől munkánk következetesen érvényesített szabálya volt. Mindenkor az érvényben levőknél szigorúbb követelményekhez igazodtunk a különböző lehetőségek mérlegelésében, kiválasztásában. Már eddig is könyvtárnyi tanulmány, elemzés vizsgálja a beruházás műszaki, gazdasági, ökológiai, esztétikai, társadalmi, jogi és politikai összefüggéseit. A környezet védelmét is szolgáló tervek és más dokumentumok száma napjainkig megközelíti a százat. Több, korábbi vizsgálat, elemzés megismétlése nem az eddigi előkészítő munka gyengeségét, hanem azok kritikus áttekintését, újraértékelését, szembesítését jelenti. A szakemberek jelenleg — a részeredmények összegezésével, a kölcsönhatások számbavételével — átfogó tanulmányban a beruházás környezeti, természeti és társadalmi hatásainak szintézisét teremtik meg. Munkájuk világviszonylatban is úttörő jellegűnek számít. Ilyen sokoldalú hatástanulmány — ismereteink szerint — vízügyi nagylétesítményre eddig még sehol sem készült. Az újságíró kérdése: mi szavatolja, hogy valóban szintézis születik, nem pedig egy vagy két tudományág, szakterület szempontjainak, érdekeinek túlsúlya határozza meg a hatásvizsgálat eredményeit? Bencsik Béla szavai: „nincs, nem lehet olyan érdek és szándék, ami előre befolyásolni kívánná, próbálná a szakemberek tevékenységét”. Az interjú utolsó bekezdésében a következők olvashatók: „A vízlépcsőrendszerrel foglalkozó hatásvizsgálat első szakasza már az év elején lezárult. Elkészült a tájrendezés tanulmányterve és pont került a parti szűrésű vízvagyon kiaknázásának jelenlegi és várható lehetőségeit összefoglaló elemzés végére. A teljes tanulmány elkészítése ez év közepére várható”. (1985. május) K. Gy. 19
