Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-06-08 / 12. szám

LicaHiL sága koszorút és emléktáblát helye­zett el „a legnagyobb magyar” em­lékművén. Az ünnepi gyűlésen részt vettek a Széchenyi család Bécsben élő tagjai is. Steip Ferenc alelnök az egyesület nevében méltatta gróf Széchenyi István életművét, majd Széchenyi Ferenc idézett fel epizódo­kat a család történetéből, s — ma­gyarországi látogatása alapján — el­ismeréssel szólt arról a tiszteletről és megbecsülésről, amely ma Ma­gyarországon gróf Széchenyi István alakját övezi. * Stockholmban Nemzetközi Könyv­kiállítást rendeztek, amelyen a Kul­túra Külkereskedelmi Vállalat 18 magyar kiadó képviseletében volt jelen. Több mint 200 magyar és ide­gen nyelvű könyvet mutattak be. * Felavatták az NSZK-beli Sindel­­fingen új szállodáját, a Hotel Ber­lint. A szálló halijában E. Pászthy Magda 28 négyzetméteres textil­plasztikája látható. A len, juta, szi­zál alapanyagból vegyes technikával készített műre a művésznő a megbí­zást a budapesti Fórum Hotelben látható alkotása alapján kapta meg. * A Wessely László műfordítói díj kuratóriuma az idén Győrffy Mik­lósnak és Nemes Annának ítélte a Wessely-díjat, amelyet a neves mű­fordító testvére, Andre Wessely ala­pított magyar műfordítók munkássá­gának elismerésére. * Kedves színfolttal gazdagodott a pesti Duna-part: térzenével szóra­koztatja a nyári hétvégeken az arra sétálókat a soroksári Sváb party ze­nekar, illetve a Néphadsereg Köz­ponti Zenekarából alakult fúvós­együttes. Május 18. és július 16. kö­zött szombaton és vasárnap délben, illetve vasárnap délután is: június 22-től szeptember 15-ig pedig szom­baton és vasárnap délután muzsikál­nak a zenekarok. * A tavalyi Velencei Biennálé ame­rikai pavilonjának anyagát bemu­tatták a székesfehérvári Csók Ist­ván Képtárban. A bemutatott mű­vek a nyolcvanas évek amerikai fes­tészetének új törekvéseit képviselik. SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK A hagyományos szegedi szabadtéri játékokon a következő előadások lát­hatók: Tavaszvárás: Táncjáték 2 részben a Nemzetközi Szakszervezeti Nép­táncfesztivál gálaestje. Koreográfus: Novák Ferenc. Július 26., 27., 28. Mozart: Varázsfuvola, opera 2 részben: augusztus 2., 3., 4. Kacsóh Pongrác—Viktor Máté: János, a vitéz. Daljáték 2 részben. Augusztus 9., 10., 11., 15., 19., 20. A szarvassá változott fiák. Balett 2 részben. Zene: Rossa László és Szabados György. Koreográfia: Mar­kó Iván és Novák Ferenc. A Győri Balett és a Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttesének előadása. Augusz­tus 17., 18. Az előadások 20.30 órakor kezdőd­nek! Jegyek kaphatók: Szegeden a Köz­ponti Jegyirodában, Kárász u. 15. Te­lefon: 12-392 és a Szeged-Tourist Idegenforgalmi Hivatalban, Victor Hugo u. 1. Telefon: 11-711. Telex: 82 248. Budapesten: A Színházak Központi Jegyirodájában, VI., Népköztársa ág útja 18. Telefon: 120-007, valamint az ország IBUSZ Utazási Irodáiban. RÁKÓCZI NYOMÁBAN Előző számunkban „Rákóczi ha­gyatéka — Felhívás Torontóból” címmel közöltük a Rákóczi Alapít­vány pályázatát. Ezúttal az alapít­vány által meghirdetett Rákóczi-em­­léktúra útvonalát ismertetjük, amelyre a fejedelem halálának 250. évfordulója alkalmából kerül sor. Az autóbusztúra ez év szeptember második felében indul Bécsben, majd Csehszlovákián, Szovjetunión, Magyarországon, Románián, Bulgá­rián keresztül Törökországba vezet. Időtartama három hét, a költség kb. 1500 US dollár, amely az útiköltsé­gen kívül a szállást, félpenziót, és a belépődíjakat foglalja magában. A részletes útiterv: Bécs, Bécsújhely, Pozsony, Nagyszombat, Besztercebá­nya, Késmárk, Lőcse, Kassa, Ungvár, Munkács, Sárospatak, Regász, Önöd, Miskolc, Eger, Romhány, Szécsény, Budapest, Visegrád, Nagyvárad, Ko­lozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Zágon, Brassó, Bukarest, Rodostó, Isztambul. Az emléktúrával kapcsolatban — amelyet a Rudolph Travel Service Ltd (Toronto) és a Rákóczi Alapít­vány közösen szervez — a következő címen kérhető részletes felvilágosí­tás: RUDOLPH TRAVEL SERVICE LTD. 77 Bloor Street West, TORON­TO, Ont. CANADA, M5S 1M2. Telefon: (416) 964-3553. KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA A Magyarországi Egyházak öku­menikus Tanácsa meghívására Bu­dapesten tartotta ülését a Keresztyén Békekonferencia Munkabizottsága a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájában. Az ülés istentisz­telettel kezdődött, amelyet dr. Bartha Tibor püspök, a Magyarországi Egy­házak ökumenikus Tanácsának el­nöke tartott. 21 országból több mint 40 képvi­selő gyülekezett össze, hogy figye­lemmel kísérje a keresztyén béke­mozgalom munkáját, különös tekin­tettel a küszöbön álló VI. Keresz­tyén Béke-világgyűlésre, amelyet 1985. július 2—9. között tartanak Prá­gában. Elnöki megnyitó beszédében dr. Tóth Károly püspök a Keresztyén Békekonferencia elnöke hangsúlyoz­ta, hogy a Világgyűlés fő feladata lesz „mind teológiai, mind ökume­nikus szempontból a valóságos és ak­tuális helyzet felmérése annak érde­kében, hogy politikai s ökumenikus felismeréseket nyerjünk egy lendüle­tesebb békespiritualitás érdekében". Az ülés megrendezésére abban az időpontban került sor, amikor szerte a világon megemlékeznek a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulójáról. A Munkabizottság ismertetést hall­gatott meg a KBK által kezdeménye­zett Afrika-vasárnapról és kifejezte köszönetét a Csehszlovákiában, Ma­gyarországon és Japánban élő egy­házaknak és keresztyéneknek az éhe­ző afrikai keresztyének részére nyúj­tott támogatásért. EMLÉKÜNNEPSÉG KŐSZEGEN Dr. Bócs Pál a háború, a fasizmus áldo­zatainak kőszegi emlékoszlopánál A második világháború és a fasiz­mus áldozatainak tiszteletére emlék­parkot és emlékoszlopot avattak Kő­szegen. Az emlékünnepségen Csen­des Károly, a legfőbb ügyész nyugal­mazott helyettese, a Magyar Ellenál­lók, Antifasiszták Szövetsége Náciz­mus Üldözöttéi Bizottságának alel­­nöke mondott beszédet. A szónok em­lékeztetett rá, hogy a felszabadulás után 2400 munkaszolgálatos földi maradványait találták meg a Kő­szeg melletti tömegsírban. Közülük 120-at — ez kevéssé ismert történel­mi tény — gázkamrában gyilkoltak meg 1945. március 24-én. A megemlékezésen részt vett a haj­dani tragikus események egyik túl­élője, dr. Bács Pál, aki munkatár­sunknak átadta 1945-ben írott nap­lóját. A naplóban dr. Bács Pál végig­követi családja sorsát az első zsidó­­törvénytől kezdve a túlélők felszaba­dulásáig. A szerző szemtanúja volt a gázkamra működésének — saját báty­ja is ott pusztult el. Búcsúzunk Életének 89. évében elhunyt Ma­jor Róbert író. Budapesten, az Eöt­vös Kollégium tagjaként végezte az egyetemet. A Közgazdasági Szemle és a Századunk munkatársa volt. 1945 után igazgatója volt a Magyar Közgazdasági Társaságnak. 1947-től Rómában, majd New Yorkban élt; főképpen angol nyelvű lapokban publikált. * Életének 90. évében Kaliforniában elhunyt Molnár Ferenc, a Budapes­ten született hegedűművész. Nyugál­lományba vonulásáig a San Francis­­có-i Szimfonikus Zenekarnak volt a koncertmestere. 5 I

Next

/
Thumbnails
Contents