Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-05-25 / 11. szám
valóság A folyóirat Történeti „eredetikérdések. és nemzeti tudat címmel Sziics Jenőnek, a Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete osztályvezetőjének tanulmányát közli. Az írás a témát a középkortól napjainkig történelmi és politikai áttekintésben vizsgálja. Mondandóját igencsak sűrítve ismertethetjük. A bevezetőben a szerző arról ír, hogy a középkori Európában a népek és az államok eredetéről szóló teóriák a nemzeti tudatok megteremtését szolgálták, az országterületek birtoklásának pillérei voltak. Ahogyan a franciáknak a Gallia feletti uralmat a Trójából menekülő Priamosz utódainak ősfoglalása szentesítette, úgy a magyaroknak a Pannóniára való történeti jogot Attila és hunjainak hódítása törvényesítette, amit a hun-magyarok a második bejövetellel, a honfoglalással csak érvényesítettek. Ezek a fikciók hosszú ideig kielégítették ugyan a mítoszok iránti igényeket, hozzájárultak a nemzeti tudat kialakulásához, a történeti valóságot azonban nem hitelesítették. Később, a XVIII. és a XIX. században, amikor a történetírás történelemtudománnyá fejlődött, a népek és az államok eredetének tényei is tisztázódtak, ám meglehetősen bonyolultan. Az egyetlen ősnépre vonatkozó feltételezések megdőltek, a kibontakozó polgári keretek között a nemzeti tudat kohézióját főként nyelvi-kulturális, politikai-intézményi tényezők formálták. A következőkben a tanulmány az 1867-es kiegyezés és a második világháború közötti korszak ívében elemzi a témát. Kifejti, hogy a korszak meghatározó eseményei — az ezeréves honfoglalás megünneplése. Trianon következtében a történeti Magyarország felbomlása, Közép-Kelet-Európa térségének átrendeződése, a német fasizmus ideológiai térhódítása, a Harmadik Birodalom területi terjeszkedése — a nemzeti tudatot krónikus identitászavar ba sodorták. Illúziónak bizonyult, hogy a nemzetiségi állam modern államnemzetté formálható, a magyarság finnugor eredetének megvilágosodása csapásként érintette a hun eredet hagyományos beidegződését. A történeti jog motívumában a honfoglalás helyett Szent István állama került előtérbe, a Szent Korona elméletét és misztériumát azonban éppen a korszerű közjog és parlamentarizmus mércéje miSAJTOTÜKÖR A magyar nép eredete, honfoglalása és a nemzeti tudat — Magyar rádióműsorok Eszak-Amerikában — Egy becsületes Windischgratz nősítette elavultnak. Mindezek következményeként a két világháború között hamis ideológiák burjánzótok el, s akik elutasították a Habsburg-restaurációt, féltek a német fasizmus veszélyétől, vagy elégedetlenek voltak a társadalmi mozdulatlansággal — olykor az államalapítás emlékét diszkreditálták. Végül Szűcs Jenő — tanulmánya nagyobbik részében — az utóbbi négy évtized történeti és ideológiai status quóját szembesíti egymással. 1945-ben felcsillant a remény, hogy a történeti eredetképzet kiszabadul a mítoszokkal terhelt ideológiai szférából. Ehhez a Közép-Kelet-Európában kialakult politikai realitások adottak voltak, különös tekintettel a párizsi békeszerződésre, amely véglegesítette, hogy a létező magyar állam nem azonos a történeti Magyarországgal. A kardinális kérdés tehát így fogalmazódott meg: mi a létező magyar nemzet, amely a megváltozott körülmények között történeti folytonosságát keresi és saját identitását feltételezi? A kérdést még bonyolultabbá tette, hogy míg a társadalom felfogása szerint létezik egy magyar nemzet Magyarország állami keretei között és máshol is élnek magyarok, addig a Magyarok Világszövetsége nem tesz éles megkülönböztetést a nemzet és a világ négy égtáján élő szórványok, individuumok között. A szerző a továbbiakban a különböző, ellentétes véleményeket, a manapság is zajló viták tartalmát vázolja fel, amelyekben a nemzeti tudat és a nemzeti önvizsgálat közös problémakörbe kapcsolódik össze. Kezdeményező, kiemelkedő személyiségként említi meg Bibó Istvánt; az 1948 és 1956 közötti évekről azt írja, hogy azok a nemzeti bűntudat oldása helyett a nemzeti bűntudat felkeltésének esztendői voltak; az 1956-ot követő korszakban pedig a politika a megszüntetett kánon helyébe a történészek nyílt viták révén formálódó véleményét helyezte. Szűcs Jenő szerint államalapító királyunknak napjainkban a ,.haladó és függetlenségi” protokolllistán kellene szerepelnie, mert ha létezne ilyen arcképcsarnokunk, annak első képe vitathatatlanul csak Szent Istváné lehetne. (1985. évi 3. szám) A Tömegkommunikációs Kutatóközpont folyóirata „Hagyományunkat őrizni és továbbadni” címmel Éva Veronika Huseby cikkét publikálja. A szerző, aki Magyarországról került Amerikába, írásában az egyesült államokbeli Detroitban és a kanadai Windsorban sugárzott magyar nyelvű rádióműsorokat mutatja be a hazai olvasóknak, elemezve a két adó sajátos közösség- és tudatformáló, értékőrző és -közvetítő szerepét. Az írás bevezetője arról a társadalmi, gazdasági, kulturális és vallási környezetről nyújt képet, amelyben a magyarok különböző időszakokban letelepedtek. Az első időszakot 1880 és 1940 között jelöli meg, mellőzve a kivándorlás változatos okait. A második hullámmal érkezők közé azokat — a kint dipiknek nevezetteket — sorolja, akik 1948-tól az ötvenes évek elejéig vándoroltak ki, többnyire családostól. A harmadik nagy exodust az ötvenhatosok kivándorlásának mondja; ekkor két esztendő alatt Kanadában 37 ezer, az Egyesült Államokban 34 ezer magyar telepedett le: az átlagos életkort tekintve — alig harminchat esztendősen — a diaszpóra legfiatalabb nemzedéke. A szerző ezután a detroiti adó Magyar rapszódia óra címmel sugárzott műsorának történetét foglalja össze. Az adó első műsora 1936. január 19-én hangzott el, Pálos Ernő újságíró, a Detroiti Magyar Élet tulajdonosa szerkesztésében. Azzal a céllal, hogy „megőrizze az igazi magyar kultúrát, és szép anyanyelvűnkön szórakoztassa a nagy magyar kolónia tagjait”. Pálos Ernő halála után, 1952-ben szerepét özvegye vette át, azóta ő a műsor rendezője, háziasszonya és bemondója. A Magyar rapszódia óra vasárnaponként egy és két óra között a Nemzetek Adóján jelentkezik, Berlioz Rákóczi-indulójának hangjaival kezdődik és fejeződik be. Ez a hallgatók számára nem csak a szignált, nem csupán a függetlenségi törekvések zenei szimbólumát jelenti — írja Éva Veronika Huseby —, „hanem szorosan összefügg egy sajátos etnikai identitás tudatosságával, ennélfogva rituális eseménybe vonja be hallgatóit”. Az írás következő része a windsori adó Magyar szerenád című műsoráról szól. Ezt 1966-ban egy „öreg kanadás”, Veleczki János indította el, jelenleg pedig Orosz Sándor rendezi. Az alapító célja az volt — olvasható a cikkben —, hogy „szórakoztassa a magyarokat a körzetben, különösen azokat, akik túlságosan betegek vagy túl öregek ahhoz, hogy részt vegyenek a közösség társadalmi tevékenységében, s ugyanakkor támogassa utazási és IKKA ügynökségeit”. A műsor vasárnaponként kétszer jelentkezik, reggel és délután fél-félórás adásidőben. Az elején, az adás közben kétszer-háromszor, és a végén Erkel Ferenc Hunyadi-indulójának részletei hallhatók. (1985. évi 1. szám). NÉPSZAVA Keszthelyen a Windischgrätzhagyaték — ezzel a címmel olvasható Vigh Sándor riportja az újságban. Bevezetőjében az újságíró arról szól, hogy miért rázza a hideg a magyart e történelmi, hercegi címmel párosuló név hallatára. Először azért, mert Alfred Windischgraetz (1787—1862) osztrák hadvezér csapatai élén 1849. január 5-én bevonult Pestre és elfogatta gróf Batthyány Lajost, aki békeküldöttként érkezett hozzá. Másodszor azért, mert Windischgraetz Lajos (1882—1968) kereken hat évtizeddel ezelőtt főszerepet játszott a revíziós célokat szolgáló, világbotrányt kavaró frankhamisítási perben. Ezután a riporter egy harmadik herceggel, Franz Joseph-fel ismerteti meg az olvasót. Ő — bár az előbbiek vérrokona volt és a nevét Windischgrätz-nek írta — élete második felében a Herr megszólítással is beérte. Ez a Windischgratz a második világháborútól kezdve Kenya fővárosában. Nairobiban élt, szenvedélyes, jó és szerencsés vadász volt. később már csak úgynevezett kapitális állatokra lőtt. s létrehozta a világ öt legnagyobbja közé számító trófeagyűjteményt. Ezt 1969-ben. tíz évvel elhunyta előtt Magyarországnak ajándékozta, s ez a gyűjtemény érkezett meg a napokban a keszthelyi Balaton Múzeumba. A továbbiakban az újságíró előbb dr. Czoma Lászlót, a keszthelyi Festetich-kastély múzeumának főigazgatóját, majd Földes László nyugalmazott miniszterhelyettest szólaltatja meg az ajándékról, az ajándékozás okairól. A múzeumigazgató szavai szerint az értékes, látványos gyűjteményt egy év múlva tekinthetik meg az érdeklődők, akkor már a teljesen restaurált kastélymúzeumban. Földes László, aki Franz Joseph Windischgrätz-et egy Tanzániában élő magyar, dr. Nagy Endre révén ismerte meg, a következőket mondja: Herr Windischgratz lelkiismeretfurdálássál élt felmenői miatt, ö kívánta, hogy gyűjteménye a magyar nemzeté legyen. (1985. április 15-i szám) 19
