Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-05-25 / 11. szám

NYUGATI MAGYAROKRÓL - HAZAI FIATALOKNAK

Mindenekelőtt a dr. Gosztonyi Jánossal, az MVSZ nemrég elhunyt főtitkárával készített interjúról szeretnék beszámolni. Nem csupán azért, mert ez az írás vezeti be a tematikus számot, kalauzolva az olvasókat a a rendkívül szétágazó és bonyolult kérdések megértésének útján. Nehéz megrendülés nélkül olvasni a fiatalon meghalt főtitkár válaszait, aki az interjú során újra és újra a jelen és saját feladatairól tervezget. A gyors, riposztszerű feleletekből érzékelheti az olvasó, hogy Gosztonyi Jánost a munka sűrűjéből ragadta ki a könyörtelen és hirtelen halál. A beszélgetés végén az újságíró azt a kérdést tette fel, miért fontos a kapcsolattartás a nyugati magyarokkal és leszármazottaikkal. íme a néhai főtitkár válasza:

—... Minden magára valamit adó népnek, nemzetnek, ha úgy tetszik, elemi kötelessége, hogy számon tartsa a hozzá tartozókat, a világ bármelyik részén éljenek is. De túl a morális vonatkozáson, van egy nagyon praktikus része is ennek: az, hogy kis ország vagyunk, és nem mindegy, hogy a világnak mi a véleménye rólunk. E vélemény formálásához pedig a külföldön élő magyarok is hozzájárulhatnak ...

— ... Abban vagyunk érdekeltek, hogy a kapcsolatok olyan tartós, stabil elemekkel rendelkezzenek, amelyek nincsenek kitéve a politikai konjunktúra változásainak. Jelenlegi kapcsolataink — meg kell mondjam — az enyhülés idején alakultak ki. Azért is tekintünk az átlagnál aggódóbban a nemzetközi helyzet alakulására, mert a hangnem élesedése, a tapasztalatok szerint a kapcsolatok leszűkülését okozza. Reméljük azonban, hogy erre nem kerül sor . . .

TIZENKÉT ÍRÁS SOKFÉLE MEGKÖZELÍTÉS

A bevezető interjún kívül tizenkét cikket tartalmaz e folyóiratszám. Ezenkívül két dokumentumrészletet az 1929-ben, majd 1938- ban tartott világszövetségi kongresszusoknak az akkori idők fiatal nemzedékeire vonatkozó felszólalásaiból. Imre Sándor szegedi egyetemi tanár szólt 1929-ben a külföldi magyar gyermekek számára készítendő tankönyvekről, Borsy-Kerekes György, az amerikai magyar református egylet szervező főtitkára pedig 1938-ban beszélt az amerikai magyarság második nemzedéke megtartásának gondjairól. A szerkesztőség közöl néhány cikkrészletet is a Nyugaton megjelent magyar lapokból, amelyek az anyanyelv tanításáról, a szülőfölddel való kapcsolatok kérdéseiről szólnak.

Nyilvánvaló, hogy sem teljes körű, sem az egyes problémák mélyére hatoló képet nem adhat egyetlen lapszám. Inkább a figyelmet kívánta felkelteni, a mindennapokban jelentkező kíváncsiságot kielégíteni, és ezt a maga elé tűzött igényt a szerkesztőség teljesítette.

Négy cikk dolgoz fel tudományos témát, és a szerzők többféle tudományágat képviselnek : van közöttük szociológus, statisztikus, történész. A tudományos munka nehézségeit egyetlen, de alapvető probléma példáján érzékelhetjük. Hány magyar él ma

Az Ifjúsági Szemle című í ifjúságelméleti

folyóirat az idén megjelent

a nyugati magyarság problémáinak szentelte.

Valamennyi írás a Nyugat számos országába kivándorolt vagy menekült — és megtelepedett — magyarság ifjú nemzedékei és a mai Magyarország kapcsolatairól szól.

Nyugaton? Gosztonyi János úgy vélte: mintegy másfél millió. Dávid Zoltán demográfus, az 1980-as létszámot 980 ezerre taksálja, ezen belül az USA-ban élő magyarságot 600 ezerre. A harmadik szerző, aki az amerikai magyarság fiatal nemzedékeiről ír, csak az anyanyelvűséget tekinti megbízható alapnak, és a hivatalos USA-statisztika szerint 450 ezer magyar anyanyelvűről ad számot. A cserkészetről szóló negyedik írás keretében is szó esik az amerikai magyarok számáról, és a szerző megemlíti, hogy 1980-ban 700 ezer amerikai állampolgár vallotta magát magyar származásúnak, de ezek 50 százaléka már egyáltalán nem beszél magyarul.

Három írás szól a magyarság megtartásával foglalkozó intézményekről. Szabó M. László „Szétszórt árvalányhaj” címmel írt cikket a külföldi magyar cserkészetről. „A magyar nyelv megőrzése, népi, nemzeti kultúránk ápolása szempontjából figyelemre méltó munkát végeznek a magyar cserkészcsapatok. Az 1984-es adatok szerint 6200 magyar fiatal vesz részt a három világrész — Európa, Amerika, Ausztrália — tizennégy országában található 84 magyar cserkészcsapat munkájában. A külföldi magyar cserkészmozgalom immár négy évtizedes múltra tekinthet vissza.” A Szövetség, amely 1951-ben helyezte át központját az USA- ba, hivatalos elnevezésében húsz éven át használta az „in exile”, azaz „száműzetésben” kifejezést, majd 1966-ban törölte ezt a nevéből.

Galántai Ambrus, a Mississippi torkolatában élő Árpád-honi magyarokról írt, akiknek iskolájában tanított magyar nyelvet magyar és nem magyar származású gyermekeknek.

LÁTHATATLAN HÍD

Gáti Vilmos, a Szülőföldünk Rádió adásáról írt cikkében érdekes adatokat közöl a Magyar Rádió múltjáról, az 1925. decemberében indult első adástól a tengerentúli magyarságnak szánt 1937-es rövidhullámú műsorig, amelynek célját Kozma Miklós, a rádió akkori elnöke így határozta meg: „A távolba szakadt magyarságban való erős kultúrkapcsolat megteremtése.” Ezután Gáti felvázolta — dióhéjban — a rövidhullámú adás közel fél évszázados történetét.

Megy esi Gusztáv egy — az USA-ban tett — rokoni látogatásáról írt riportot, és ezzel kapcsolatban helyesen jegyzi meg, hogy a „legbensőségesebb rokoni kapcsolatok is deformálódnak, ha nem látunk bele egymás életébe... Az idegenforgalom nem gazdasági kategória elsősorban, hanem a normális emberi kapcsolatok kialakulásának legfőbb eszköze.”

Nagy Kázmér saját tapasztalatai alapján formálja meg gondolatait a nyugati magyar ifjúságról. „Külföldön születtek, ott nevelkednek. Már nem magyarok a szó szoros értelmében, hanem magyar származásúak, mert vagy mind a két szülő, vagy az egyik magyar. Ez a fiatalság ma már a különböző ütemű, de biztos beilleszkedés és tudati, nyelvi asszimiláció útján van. .. De mindenképpen a láthatatlan híd szerepét töltik be a kis Magyarország és a nagyvilág között. Azt hiszem, hogy valahol ebben a keretben és lehetőségben van és lesz reális és kölcsönös, sőt hasznos minden jól kiépített kapcsolat. Függetlenül attól, hogy a másod-harmadtöbbed nemzedékhez tartozó nyugati, magyar származású fiatalok olvasták-e a Toldit, vagy alaposan ismerik-e hazánk középkori történetét.”

RIPORTOK, INTERJÚK

Erika Anderson lírai jegyzetében a kétlakiságról tépelődik: „Nem könnyű magyarnak lenni idegen hazában. Nagyon kevés a lehetőség más magyarokkal való találkozásra, csevegésre. Ettől kicsit megkopnak az érzelmek és a nyelvtudás. Nem felejtés kérdése, hanem a használaté.” De arról is szól, hogy idegen országban élve, „az embernek el kell döntenie, hová tartozik”.

Nagyon izgalmas az az interjú, amelyet a folyóirat olvasószerkesztője, Deák Istvánnal, a New York-i Columbia Egyetem történészprofesszorával készített. Mutatóba egy jellegzetes részlet: amikor az újságíró megkérdezte, hogy a professzor véleménye szerint betölthet-e egyfajta hídszerepet az amerikai magyarság az USA és a Magyar Népköztársaság között, a válasz így hangzott: „Valamelyest igen, persze korlátozottat. Magunk sem tudjuk pontosan, hogy valójában milyen szerepet kellene betöltenünk. Nagy viták voltak például akkor, amikor a szent koronát az Egyesült Államok visszaküldte Magyarországnak. Magam is a delegáció tagja voltam. Véleményem szerint az a magyar tölti be a legjobban ezt a hídszerepet, aki kint jó munkát végez. Még csak az sem kell, hogy munkája kapcsolatos legyen a magyarsággal. Csak dolgozzon jól, mint mérnök, tudós, művész, zenész. Ha meg sem szólal magyarul, akkor is úgy könyvelik el, mint egy kiváló magyar matematikust vagy csellistát. S ezzel már hazája hírnevét öregbítette.”

A puszta felsorolás is mutatja, e folyóirat úttörő vállalkozásának jelentőségét és egyben nehézségeit is. A problémák tengeréből egy csepp az Ifjúsági Szemle tematikus különszáma, de a cseppben ott a tenger is, és ez a lényeg.

SZ. M.

13