Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-05-11 / 10. szám
ESZE TAMÁS SZÜLŐFALUJÁBAN Régi tornácos ház Tarpa, a tiszaháti felkelés egyik főhadiszállása, a Rákóczi szabadságharc bölcsője elsősorban az „ezredeskapitány”, Esze Tamás révén vonult be köztudatunkba. A beregi Tiszaháton, a vulkanikus kőzetű „tarpai hegy” lábánál csendben meghúzódó község néprajzi és történelmi hagyományokban a beregi táj egyik legjellegzetesebb települése. Mivel távol esik a nagy forgalmú turistautaktól, kevesen ismerik történetét és látnivalóit. Tarpai származású volt a korabeli forrásokban hol Nyíri Mártonként, hol Tarpai Mártonként emlegetett kisnemes, aki az 1437. évi nyírségi parasztfelkelés élére állt. Évszázadok folyamán Erdély fejedelmi családjai, a Báthoryak, Bethlenek és Rákócziak birtokolták és ruházták fel különböző kiváltságokkal ezt a falut. Ügyes kezű mesteremberei Részlet a helytörténeti kiállításból A SZERZŐ FELVÉTELEI hordódongákat, fazsindelyeket készítettek. Kereskedői tutajon és szekéren hordták a gyümölcsöt, a beregszászi bort és a máramarosi sót Felső-Magyarország megyéibe. Tarpa a XVI. század közepén a reformációhoz csatlakozott. Egy évszázad múlva hitéért hosszú küzdelmet folytatott földesurával, a rekatolizált „veszett veszedelem asszonnyal”, Báthori Zsófiával. A XVII. század végén az egykori mezőváros a Szepesi Kamara birtokába került, falu lett, lakói gyorsan elszegényedtek. A császári önkény ellen küzdő tarpaiak is csatlakoztak az 1697 tavaszán kirobbant hegyaljai felkeléshez, majd annak leverése után a bujdosókhoz. Köztük volt Esze Tamás is, akit a felkelés után bebörtönöztek. Szabadulása után hiába akart békében élni. Mikor a tiszaújlaki sótisztek 1701-ben elvették sószállítmányát, marháit pedig elhajtották, bosszút forralt a Habsburgok ellen. Bevetette magát a hegyekbe, a bujdosók közé, akik hamar vezérüknek választották. 1703 májusában ő üzent a Lengyelországban bujdosó II. Rákóczi Ferencnek: ha zászlót bont, a föld népe mellé áll. -A nemességet nyert egykori tarpai jobbágy 1708-ban szerencsétlenül fejezte be életét: nem az ellenség ölte meg, hanem egyik katonája. Tarpa ma is hálával gondol nagy fiára. A falu közepén emelkedik életnagyságú szobra, mely előtt mindig friss a virág. A falu nemcsak az ő emlékét ápolja, hanem Bajcsy-Zsilinszky Endréét is, aki a második világháború előtt parlamenti képviselője volt. Egykori választói hazavitték a hamvait a tarpai temetőbe. A falu közepén emelkedik a középkori eredetű református templom, Szabolcs-Szatmár megye egyetlen, eredeti állapotában megmaradt gótikus bejárati ajtajával, felette a Báthoriak címerével. 1981-ben, felújítási munkák közben bukkantak rá 14. századból származó középkori freskóira. Népi ipari műemlékeink egyik becses darabja a tarpai szárazmalom. Sajnos, ma már alig találni a faluban régi, eredeti formájában megőrzött, faragott tornácú házat, udvarán faragott kútágassal. ÁCS ZOLTÁN „MAGA-URA PARASZTOK..." Egy-egy falu életében sok mindent takarhat a közös emlékezet... Két szociológus: Mátyus Aliz és Tausz Katalin Északkelet- Magyarország két falujában kereste meg — és adja közre most — ezeket a máig rejtetten maradt életérzéseket „Maga-ura parasztok és uradalmi cselédek” címen a Magvető Kiadónál. A szerzőpáros nem fedez föl újat, hisz a magyar társadalom- és gazdaságtörténet elmúlt korszakait kutatva lehetetlen nem rátalálni arra a vezérfonalra, amely a magyar parasztságnak a földhöz és a tulajdonhoz való viszonyában jellegadó volt, és sok tekintetben az ma is. Ebben a könyvben azonban pontosan körvonalazódik két alapvető paraszti sorslehetőség. Az egyik alaptípus a maga sorsát, életét tervező, gazdaságát önállóan kormányozó paraszté; a másik pedig az uradalmi cselédség életmódjába kényszerülő, s az alárendeltséget örökkön elszenvedő „szolgáé”. Történelmünk felszabadulás utáni szakaszában mindkét életút a kollektív gazdálkodás, a termelőszövetkezet intézménye felé kanyarodott. A változást sokféle módon lehet átélni: a hajdan kiszolgáltatott cseléd ma esetleg középvezető egy tsz-ben, a harmincholdas „kulákgazda” pedig beosztott gyalogmunkás ... A földszerzés kényszerei családok életét tették tönkre, emberi életutakat silányítottak termelőerővé, méghozzá magavállalta rossz sorssá; a későbbi kötelező földkollektivizálás, a termelőszövetkezeti szervezés erőltetettsége mégis rossz közérzetet szült, nem pedig megváltást. Két eltérő paraszti karakter típusaival találkozunk e kötet lapjain, mely az interjú, a leíró szociográfia irodalmi igényével mutatja be a magyar parasztvilág fejlődési folyamatát, változását. A könyv lényegi kérdéseket tárgyal: a parasztság hajdanvolt szegénységét, a szolgálók kizsákmányoltságát, az elesettek szívszomorító reménytelenségét, a jobbágyhelyzet konok és lázító boldogtalanságát, meg a kiútkeresés reményeit is .. . A közölt interjúk személyessége, az ábrázolt életutak teljessége szinte hitelesíti az egyszeri ember viszonyát a társadalom lehetőségeihez, a történelmi kényszerekhez és szabadságokhoz. A szerzők munkája ezért fontos adalék a magyar nép történeti önismeretéhez: nemzeti identitástudatunk élményét szembesíti a való élet anyagával. A. GERGELY ANDRÁS 18
