Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-05-11 / 10. szám

Közéletünk fórumai

VÁROS, MEGYE, ORSZÁG

Horváth Lajos Baranya megye Tanácsának elnöke. Másik megbízása-hivatala szerint parlamenti képviselő. Napi lecke számára az állandó mérlegelés, a kisebb és nagyobb közösségek érdekeinek számontartása, egyeztetése.

Pécsett, a Bányatelepen született, 1929-ben. Apja és az egész rokonság a bőrgyárban dolgozott. Korán megérett benne az elhatározás: bőripari szakember lesz. Nem csupán a családi tradíció, de a sport, a focicsapat is a gyárhoz kötötte. Miután 1946-ban leérettségizett a cisztercita gimnáziumban — „a paptanárok megtanítottak rá, hogy a tudás fontos, hogy az ember önmagának tanul” — timársegédnek állt. 1948-ban aztán „kiemelték”, és nem sokkal később gyártástervező lett. 1951-ben azonban — közvetlenül a tanácsok megalakulása után — a megyei tanácshoz került. Volt főnöke hívta a tervosztályra, ipari előadónak. A helyi ipar tervezése-fejlesztése izgalmas feladatnak bizonyult.

— Ott ragadtam — mondja Horváth Lajos —, később osztályvezető-helyettessé, osztályvezetővé léptettek elő, 1960-ban elnökhelyettes lettem. Közben elvégeztem a közgazdasági egyetemet, szakdolgozatomat a megye foglalkoztatáspolitikájáról írtam. 1966-ban Pécs város tanácsa elnökévé választott. Életem talán legnehezebb, de legszebb szakasza fűződik ehhez az időszakhoz. Mindvégig úgy éreztem, hogy ha kinyitom az ajtót, beszöknek a város gondjai. Itt tanultam bele igazán, mit is jelent a közélet, hogyan kell kapcsolatot teremteni, szót érteni gyári munkással és művésszel, bányásszal és egyetemi oktatóval.

Horváth Lajos 1971 óta dolgozik a Baranya megyei Tanács élén, s mint mondja, a munka nehezét továbbra is az adja, hogy megfelelő összhangot teremtsen funkciója társadalmi-politikai és hivatali jellege között. Az a témakör pedig, amelyet mostanság a legizgalmasabbnak tart, a helyi tanácsok önállósága, amelynek a tanácstörvény módosítása értelmében növekednie kell.

— Ezáltal a megye szerepe is megváltozik — magyarázza —, a megye a maga támogatáspolitikájával nem „kegyet” gyakorol többé. A települések által benyújtott pályázatokat bírálja majd el. A helyi tanácsok növekvő önállóságának pedig az a lényege, hogy az adott lakóközösségeket érintő dolgokról saját tanácsuknál, ne pedig a felsőbb szinten szülessék határozat. Ehhez persze az is elengedhetetlen — ami most megvalósul —, hogy több olyan pénz maradjon a helyi tanácsoknál, amelynek felhasználásáról saját belátásuk szerint dönthetnek.

— Ez ideig — folytatja — a megye úgy osztotta szét a fejlesztésre fordítható összegeket, hogy előnyben részesítette a nagyobb településeket, emiatt az aprófalvak számára sokszor a legszükségesebbek megvalósítására sem jutott elegendő. Baranya aprófalvas megye, e települések jelene-jövője minket különösen élénken foglalkoztat. Két szélsőség csapott össze az elmúlt években: egyesek néha mindenféle tárgyi ismeret nélkül kongatták a vészharangot egynémely falu elnéptelenedésekor. Az is igaz, hogy néhány esetben adminisztratív eszközök is gyorsították az elnéptelenedést, például nem adtak ki építési engedélyt. Azt ugyan ma sem mondhatom, hogy minden kistelepülésnek biztató a jövője; hiszen nem mindegyik számára adott a helybeni vagy könnyen elérhető munkaalkalom. Ám a faluból városba áramlást mindenképpen meg kell állítanunk, s ebben a kedvező adottságú aprófalvaknak is lehet szerepe. E „kiválogatódási” folyamatban is jelentkezik majd — legalábbis így reméljük — a helyi tanácsok izmosodó önállósága. Óvatosan kell hogy fogalmazzak, mert azért sok még a kérdőjel... Például a tekintetben, hogy lesz-e elegendő jól képzett dolgozója a tanácsoK szakapparátusának a nagyobb önállósággal járó, felelősségteljesebb döntések előkészítésére, megvalósítására. Látnunk kell ugyanis, hogy a kisebb települések értelmiséget vonzó és megtartó ereje gyengébb, mint a városoké ... Egy másik alapvető követelmény, hogy még az előkészítés szakaszában tárja a tanács a lakosság elé elképzeléseit. Ezek a találkozók eleddig is nagy haszonnal jártak, mint országgyűlési képviselő is sokat meríthettem az elhangzottakból, ám jómagam szívesen látnék több olyan fórumot is, amit nem a tanács, de a lakosság, az üzem kezdeményez.

Horváth Lajos 1975 óta képviselő, országházi tisztsége szerint pedig a Terv és Költségvetési Bizottság titkára. A körzet, amelyet képvisel Pécs történelmi belvárosa. Ez lakóhelye is. Az utóbbi körülmény — mint mondja — nem mellékes, hiszen lehetővé teszi a választókkal való közvetlen, napi kapcsolattartást. Persze fogadóórákat is tart, s mint megjegyzi, az állampolgárt nemigen érdekli, hogy képviselői vagy tanácselnöki minőségében fogadja-e. Sokkal inkább az, hogy gondját-baját átérző, segíteni kész emberrel találkozzék.

— A választópolgár elsősorban azt várja képviselőjétől, hogy a helyi érdekek szószólója legyen — fejtegeti. — A képviselőnek azonban a helyi nézőpontot ötvöznie kell az országos érdekkel, lehetőségekkel. Manapság az ország házában szerintem a kelleténél több az olyan interpelláció, amely kimondottan helyi problémákat taglal. Pedig a helyi kérdésekre leginkább helyben kellene választ kérni és kapni. Hogy ez sokszor nincs így, az azt jelzi, hogy helyben nem mindig vannak meg ehhez az eszközök. A tanácsok növekvő anyagi — és ezzel összefüggő intézkedési — önállósága egyebek között ahhoz is hozzájárulhat, hogy az országgyűlés teljesebben tölthesse be hivatását, valóban azt tegye, ami a dolga, azaz elsősorban országos kérdésekről vitázzék és döntsön.

I

Horváth Lajos az interpelláció lehetősége mellett a képviselő „kijáró” szerepének is nagy fontosságot tulajdonít; a parlamenti folyosókon való beszélgetéseknek, a minisztériumok, egyéb hivatalok felkeresésének, mely lehetőségek minden képviselő számára adottak.

— Baj csak akkor van — jegyzi meg —, ha az illetékeshez így érkező kérések rangsorát (mert mindenre nem juthat pénz) esetleg nem a józan mérlegelés, hanem a kérelmező képviselő és a pénzről dönteni illetékes kapcsolatának milyensége állítja fel.

Az országos érdek és helyi érdek ütközésére Horváth Lajos egy példát említ:

— Jelentős összegeket köt le Pécs belvárosának rekonstrukciója. Egy ideje, kellő számú helyi munkáskéz híján, jugoszláv és lengyel vendégmunkásokat foglalkoztatunk, akik nélkül ma nem festene úgy a városunk, amilyennek láthatja. Kormányzati döntés született azonban az ilyen vendégmunka jelentős megadóztatásáról. Tudomásul kellett vennünk, de mert a lakosság nem tűrné cl a munkák elodázását, más megoldást kell keresnünk: arra gondoltunk, hogy vegyesvállalatokat alapítanánk az érdekelt jugoszláv és lengyel cégekkel.

Az ilyen, és ehhez hasonló kérdések megvitatására jó alkalmat kínálnak az úgynevezett országgyűlési bizottságok is. Az ide delegált képviselőknek még a plenáris ülés előtt alkalma nyílik a törvénytervezetek megismerésére, megvitatására, átdolgozására, s e fórumokon — Horváth Lajos megfogalmazásában — „bandázs nélküli vita folyik”.

Az Országgyűlés nem csupán törvényhozó testület. Időről időre a kormányt, az egyes tárcákat is beszámoltatja.

— A képviselői hozzászólások ilyenkor is lehetnének aktívabbak, vitázóbbak — tartja Horváth Lajos. — Ehhez a mainál több adat, érv, gazdagabb muníció kellene a számukra. Ezt segíthetné elő például, ha — mint azt magam is szorgalmazom —, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság nem csupán a kormány, de az Országgyűlés szerve is lenne, s tőlük a képviselők mintegy „kontroll anyagot” kapnának a miniszteri expozékhoz. De ... — mit szépítsem a dolgot —, én úgy látom, hogy a plenáris ülés az élénkebb vitákra már ma adott lehetőséget sem használja ki teljes mértékben. Mert működnek még régi beidegződések, amelyek az egészséges spontaneitást is fékezik nagyobb nyilvánosság előtt. Biztos vagyok abban, hogy ha a lakóhelyi közélet élénkebbé válik, az az országgyűlés munkastílusára is kedvező hatással lesz. Például azáltal, hogy a jövőben — mint azt a kötelező többes jelöléstől várjuk — a képviselők már jelöltségük idején nagyobb gyakorlatot szerezhetnek a vitában, nyilvános szereplésben.

Kérdem Horváth Lajostól, hogy mint képviselőt, mi foglalkoztatta leginkább az elmúlt időszakban, s szíve szerint mit tűzne napirendre a Parlamentben.

— Tanácselnök vagyok, így hát természetesen a tanácstörvény, a településfejlesztés, a lakáskérdés volt számomra a legizgalmasabb. Magammal vittem az Országgyűlésbe az aprófalvakban tapasztaltakat, a sok válás miatt egyre több töredék család lakásgondját. Meg azt a töprengésemet, hogy szerintem még nincsen kellőképpen megoldva a községek érdekképviselete a megyében, a megyéké, városoké az országban. Amit pedig napirendre tűznék ... Az elmúlt évek nehezebb gazdasági körülményei közepette a sürgető gazdasági tennivalók mellett mintha háttérbe szorultak volna más, ugyancsak fontos kérdések: például a közművelődés egyik-másik ága, vagy a sport anyagi támogatása, az élsport és a tömegsport aránya-kapcsolata. Takarékoskodunk, ám ezt nem tesszük mindig ésszerűen. Néha szögletesen gondolkozunk, szigorúak vagyunk, ha fillérekről van szó, nagyvonalúak súlyos forintokkal. Remélem, mindez nem marad a fiókomban, a küszöbön álló választások után lesz alkalmam véleményemet összevetni képviselőtársaiméval.

BALÁZS ISTVÁN

12