Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-04-06 / 7-8. szám
AJL JBL lapos alföldi tájat átszelő úton Nádudvarra igyekszünk, Szabó Istvánhoz. Miért Nádudvarra? Sorolhatnánk a számokat, adatokat, amelyek a sikert bizonyítják, azt, hogy nem minden múlik az adottságokon. Mert igaz, hogy a falu mellett a déli oldalon jó minőségű feketeföldek vannak, de az északi „kapunál”, ahonnan már a Hortobágyra látni, olyan szikes a talaj, hogy legföljebb a természeti csodákra kíváncsiak lelnek benne örömöt. Nádudvar neve mégis fogalommá vált Magyarországon. Az itteni vezetők a 60-as évek végén, a 70-es évek elején éreztek rá az országos gondra: hiába gyarapszik a gépállomány, nő a befektetés, a termésátlag csak nem mozdul felfelé. Figyelő szemmel bejárták tehát a világot. A legfontosabb tapasztalat, amit hazahoztak, úgy szólt, hogy a mezőgazdasági termelést befolyásoló tényezők között összhangot kell teremteni. így született a KITE, a Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés, amely rendszerbe foglalja a nemzetközi tudományos-technikai eredményeket, meghatározza a termelés-Nádudvar hez szükséges technológiai feltételeket és gondoskodik is róluk. Ez így egyszerűen hangzik, ám sok erőfeszítésbe telt, míg a tények igazolták az útkerfesés eredményességét. Tíz éve hektáronként 29 mázsa búza termett, ma a KITE 56 mázsát garantál. A kukorica 65 mázsát hoz hektáronként, szemben a korábbi 33- mal, s tucatnyi partnergazdaságban 100 mázsa fölött volt a termés. De ne tévedjünk be a számok száraz-színes birodalmába. Nádudvarra nem a terméseredmények iránti kíváncsiság vitt Szabó Istvánhoz. Ahhoz a Szabó Istvánhoz, akiről a magyar „Ki kicsoda” kilenc rövid sorban közli, hogy 1952 óta elnöke a nádudvari tsz-nek, 18 esztendeje áll a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa élén, tagja az MSZMP vezető testületének és az országgyűlésnek is, Állami- és Kossuthdíjas. Sikerember? Ügy tetszik, hogy akárcsak a termelőszövetkezet, „mindössze” eredményes. A siker lehet véletlen, de az eredmény mögött kemény munka feszül. Szabó István például hoszszú évek óta 7—8 ezer kilométert tesz meg havonta az autóján. Minden héten legalább egyszer Budapestre kell jönnie, de a rendszeres szombati határszemlék is vagy 200 kilométert jelentenek minden alkalommal. — Egy hivatalban manapság talán betegnek néznék azt, aki szombaton bemegy — mondja Szabó István. — Nálunk ilyesmiről nem lehet szó. Tulajdonképpen itt kezdődik nádudvari témánk. Hogyan él ma Magyarországon a parasztság, milyen lehetőségei vannak a kultúrára, mennyire gazdája életének, sorsának? A jó munka nem elég Egyáltalán: ki számít ma parasztnak? A statisztika meghökkentő számokkal szolgál. A ma használatos osztályozás szerint a tsz-parasztsághoz a kereső népesség 14 százaléka tartozik. Ugyanakkor a mezőgazdasági nagyüzemekben végzett munkának alig egyharmada mezőgazdasági jellegű. Másfelől 1,8 millió háztartás rendelkezik háztáji vagy kisegítő gazdasággal, vagyis a népesség csaknem 60 százalékának származik jövedelme a mezőgazdaságból. — Nádudvaron a tsz-ben négyezer ember dolgozik — mondja Szabó István. — Hány paraszt van köztük? Az életformát tekintve több mint háromezer. Falun él, háztáji földje van, disznót vág. De nem paraszt már, a szó régi értelmében. Nálunk a négyezer emberből 1700-nak van érettségije, vagy azzal egyenértékű szakképzettsége: állattenyésztő, gépész és így tovább. A hagyományos paraszti munkát százötven ember végzi. Az állattenyésztésben 800-an dolgoznak, ám a legnagyobb szellemi teljesítményt talán épp ez a foglalkozás igényli. A pulykák mesterséges megtermékenyítéséhez és neveléséhez sok tanulás kell. Később megmutatták a hatalmas pulykatelepet. A nagyszülőket Kanadából szállítják repülőgépen, itt szaporítják őket tovább. Évente 3 millió napospulykát értékesítenek. — A mi embereink, 18 százalék kivételével, teljesítménybérben dolgoznak, s ami lényegesebb, jövedelmet kell termelniük. Magyarországon általában véve nem az a baj, hogy keveset termelünk. Termelünk mi rendesen, csak nem mindig nézzük a nyereségrátát; a felhasznált anyagot, az energiát nem viszonyítjuk a bevételhez. Csoda, hogy a társadalmi teljesítmény nem mindig olyan, mint szeretnénk? Nádudvaron állandóan szem előtt tartjuk, hogy nem elég jól dolgozni. Tiszta jövedelem kell. Itt nálunk semmi nem veszteséges. Nem lehet veszteséges. Nem közömbös kérdés, hogy a kemény munka milyen lehetőséget enged falun a kikapcsolódásra, művelődésre? Nem közömbös, mert a magyar társadalomtudományi kutatás szerint a csoportok közti egyenlőtlenségek átörökítésének legfontosabb területe a széles értelemben vett kultúra. Vagyis az anyagiaknál is fontosabb, hogy „mit visz” otthonról magával a fiatal — és később milyen szemléletet, ismeretet közvetít saját gyerekeinek. Illyés Gyula figyelmeztetett már, hogy a parasztság anyagi és szellemi helyzetképe között aszinkron alakul ki. — Minek áltassuk magunkat? — kérdez Szabó István. — Nézze csak meg az Egyesült Államok példáját. Többször jártam már ott, nemcsak könyvekből mondom az élményeket. Él ott 3 millió farmer, ebből 800 ezer termeli meg az amerikai mezőgazdasági eredmény 80 százalékát. A mások 20 százalékot a 2,2 millió hobbifarmer. Magyarországon a mezőgazdasági nagyüzemek adják a termelés 75—80 százalékát. Húsból, tojásból kevesebbet, búzából viszont 100 százalékot. De a háztáji sem létezhetne nagyüzem nélkül. — Egy gyárat augusztusban teljesen be lehet zárni két hétre — irány a Balaton, külföld, vagy a hétvégi telek. Egy paraszt viszont nem mondhatja azt az állatainak, hogy viszontlátásra két hét múlva. A tehenet fejni kell, ha esik, ha fúj. És akkor meg beleütközünk a kérdésbe, hogy miként változzék a tsz-tagok szemlélete, hogy utazzanak, pihenjenek, tanuljanak. Mi azt csináljuk, hogy elküldjük őket 1—2 hétre. Nem a szabadság, hanem a munkaidő terhére. Tudom, hogy ez nem jó dolog, nevezhetnek akár elvtelennek is. Másképpen azonban a paraszt nem megy el. Még így is valakinek otthon kell maradni, hogy közben gondoskodjék az állatokról. Nálunk a tsz-ben a szabadságnak csak a felét szokták kivenni. Márvány és agyag Bejárjuk a nemrég elkészült, Ady Endre nevét viselő kultúrházat. Itt ugyancsak csínján kell bánni a jelzőkkel, nehogy elragadjanak. Mint egyik képes hetilapunk riporterét, aki „Hétköznapi csoda” címmel számolt be nagy lelkesen az élményekről. A nádudvariak nem mehetnek folyton Budapestre, ezért Budapestnek van ide sűrűn érkezése: egymásnak adják a kilincset (pontosabban szólva a színpadot) a fővárosi művészek a piros bársonyszékekkel teli nagy színházteremben. Felsorolni is nehéz, hogy mi minden van ebben a kultúrházban. Megragad a márványcsarnok, a kiállítótermek, az automata tekepálya, a diszkó, és a ki-Nogy kép: A színházterem közönsége a tsz vezetőségének beszámolóját hallgatja. Itt és ilyenkor lehet „élesben lőni” 2. Ifjú Fazekas Lajos, a Népművészet Mestere segít a mintázásban. Lesz-e még fazekas-reneszánsz Nádudvaron? 3. A polcokon a John Deere és a Claas gépeihez sorakoznak az alkatrészek 4. A szülők Kanadából érkeztek. A „fiúgyerekek” 22-28 kg-ot nyomnak. Gk jelentik a nádudvariak gazdagságának egyik alapját Puszta szélén, ország élén BESZÉLGETÉS A PARASZTI ÉLET VÁLTOZÁSAIRÓL, A DEMOKRÁCIÁRÓL, A FIATALOKRÓL Szabó István asztalánál. A mindennapi környezetben ott vannak az elismerések, a régi utazások emlékei és az egykori küzdötársak, Erdei Ferenc és Veres Péter képmása 18
