Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-03-15 / 6. szám

indem elolvasott könyv szellemi kaland. Különösen azok jelentősek, amelyek a mi érdeklődési területünkről szólnak, mert mások gondolatainak fényében ellenőrizhetjük saját értelmezésünket, szorongásainkat.

Számomra élményszerű volt a -találkozás Komjáthy könyvével, amelynek témája a kálvinista öregamerikások makacs egyházszervezési törekvéseinek, a megalakult egyházak megóvásának, a szakadásnak és az egységküzdelmeknek felkavaró és felemelő mintegy fél évszázados története.

Az első fejezetben, amely a „Csak templomában volt ő valaki” jellemző címét viseli, leírja a szerző, hogy az egyház sajátos önvédelmi szervezet volt azzal a feladattal, hogy „az azonos hit zászlaja alatt védelmezze a tagság érdekeit”.

Az Amerikába bevándorolt magyar reformátusok vallásosságának két fontos ismérve volt. Nagyon szerették énekelni a zsoltárokat és dicséreteket, amelyek jelentős részét már gyermekkorukban megtanulták és ismerték. A református alapon szervezett testvérsegítőkben, a gyűlések „tárgysorozatán” is szerepelt a zsóltáréneklés. A másik és még fontosabb: az úrvacsora. Az író feljegyzett és filmszerűen megírt egy szájhagyományként élő történetet, amely hallatlanul életszerű; jellemzi a sodró, élvezetes stílust is, amely a könyv hatásának egyik titka. 1887 karácsony első napjának reggelén Mount Carmel bányavároskában néhány zempléni magyar parasztember arra gondolt, illendő volna úrvacsorát venni. Már tudták, hol van az amerikai református templom. Néhány szlovák fiatalember is érkezett a templom elé. Nem ismerték egymást és csendben várták a karácsonyi istentisztelet kezdetét, „de nem volt sem harangszó, mint ilyenkor otthon a faluban és nem jött senki, hogy kinyissa az ajtót. Bezárt kapuval ott emelkedett a fejük felett a templomtorony és lassan hullott a hó.” A magyarok végül énekelni kezdték a zsoltárt és a szlovákok is bekapcsolódtak, ki magyarul, ki a saját nyelvén. Beszédbe elegyedtek. Énekeltek még egy zsoltárt. Mondogatták: „bizony jó lenne, ha nekünk magunknak is lenne egyházunk.” Aztán elbúcsúztak, elmentek.

A századfordulóra már tíz anyaegyházuk volt és több mint negyven „missziói állomás” szolgálta őket. „Az első magyar református templomok megépítésének korszakában még egyetlenegy egyháztagnak sem volt saját háza. Mindnyájan eléggé szegényes körülmények között laktak; vagy „burdos házakban” vagy „company házakban” azaz gyári lakásokban, de templomaiknak olyanoknak kellett lennie, amelyek az amerikai környezet és lakosság megbecsülését is kiérdemli.”

Életmód és egyházszervezés

A bevándorlók életében a kezdeti időkben életformává vált az úgynevezett „muffolás”, ahogy akkor az állandó költözködést hívták. Például a bridgeponti egyház „alapítótagjai” közül mintegy negyvenen költöztek át Daytonba,, hogy jobb munkát találjanak. Természetes, hogy új lakóhelyükön új egyházat alapítottak. A növekedés és a szervezkedés során kerültek kapcsolatba a protestáns belmissziós szervezettel és találkoztak szembe az „olvasztókemence” keserves gyakorlatával, amely amerikanizálni akarta vallásukat, mint a kálvinizmus egy pogány változatát és amerikanizálni kívánta őket, mint keleteurópai, az angolszász kultúrát nem ismerő idegeneket. És elkezdődött a küzdelem, hogy megőrizhessék magyar kálvinista jellegüket. (E cikk terjedelme lehetetlenné teszi, hogy foglalkozzunk a szakadások által keletkezett formákkal, az égységtörekvésekkel; a hazai református konvemt és az amerikai belmisszió harcaival, alkuival, kiegyezési kisérleteivel; a megkötött egyezményekkel, amelyek meghiúsultak, mielőtt a tinta megszáradt volna rajtuk. A küzdelem új és új szakaszokban folytatódik évtizedeken át, míg meg nem születik és aztán izmosodva kiterebélyesedik a független amerikai magyar református egyház). A szerző mindig az életmódból kiindulva a szükségletekből vezeti le az igényt és a megtalált, szervessé vált formákat. Egy jellemző részlet: „A magyar bevándorlók szempontjából döntően fontos volt a pontosan vezetett anyakönyv. Legtöbbjük ekkor még hazakészült, és Amerikában született gyermekeikről, házasságkötésükről egyéb hivatalos helyről írást nem kaphattak, mert a legtöbb amerikai helységben ekkor ilyen még nem

Olvasás

közben

Komjáthy Aladár:

A kitántorgott egyház

A könyv keletkezéséről írt előszavában dr. Bartha Tibor püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a következőket mondja: „A Reformátusok Lapja c. hetilapunk e könyv számos részletét közölte az elmúlt évek során és az ily módon felkeltett érdeklődés alapján gondolunk arra, hogy a mi kötelességünk Komjáthy Aladár atyánkfia müvének könyv alakban való megjelentetése. ”

volt. A lelkész által kiállított keresztlevél volt az egyetlen bizonyítéka annak, hogy a gyermek valóban létezik és automatikusan amerikai állampolgár.”

A magyar egyházmegyében intézményesített magyar iskolarendszer döntő fontosságú tényező volt, hiszen a szülők hazakészültek Magyarországra és csak a magyar iskolák álltak rendelkezésre, hogy ne legyenek nyelvi nehézségek, ha az Amerikában született másodgenerációs kismagyafokat hazaviszik.

Mindig és mindenütt abból indul ki a szerző, hogy az emberek — a lét adottságaitól szorítva — a rájuk nehezedő és választást követelő ellentmondásokból a legjobb megoldásokat keresik és csak azok a formák maradnak meg, amelyek az élet kihívásaira az embereknek megfelelő válaszokat jelentenek.

Az óhaza és a kivándorlók

A tömeges kivándorlást az akkori Magyarországon sokáig süket csend vette körül. Miért hallgatott a kormány és miért a református vezetés? Komjáthy így felel: „Gróf Tisza István beszélgetett erről az állomáshelyére induló Dumba nagykövettel, aki már az USA-ban írt emlékiratában erről így emlékezett meg: »A magyar kormány rosszul kalkulált és teljesen elszámította magát kivándorlási politikájában. Addig örvendetes jelenségnek tartottuk az egész kíván-Komjáthy Aladár A KITÁNTORGOTT EGYHÁZ

dorlási mozgalmat, amíg csak a kisebbségek mentek tömegesen Amerikába: szlovákok, románok és ruténok. A kormány úgy érezte, hogy sok százezer izgága embertől és államellenes kisebbségitől megszabadul. A helyzet megváltozott; ma már a színmagyarság százezres tömegekben megy ki és ez a magyar nemzet szempontjából is igen káros, hiszen mint meggyőződéses demokraták és republikánusok jönnek vissza Amerikából.«”

Komjáthy azt is megírja, hogy 1904-től kezdve „évi kilencszáz dolláros fizetést kaptak az amerikai magyar papok, amit 1913-ban ezer dollárra emeltek fel és egyre több lelkészt küldtek ki Amerikába és egyre több lelkészt — és tanítót is — kellett fizetni. Minden amerikai magyar gyülekezet ötszáz dollár templomépítési segélyt kapott és a templomépítési kölcsönöket is magyarországi bankoktól szerezte meg báró Bánffy és későbben gróf Dégenfeld. Nagyon óvatos becslés szerint is, a konventi elnök tizennégy év alatt több, mint másfél millió dollárt utalványozott át az amerikai missziónak". Honnan származott ez a tekintélyes összeg? Az úgynevezett Kivándorlási Alapból, amely azonban főként a hajóstársaságoktól kapott „fejpénzből” és az útlevelek kiállítási díjából eredt, vagyis az említett államsegélyt is a kivándorolt parasztok fizették meg.

A szerző értékrendje világos. Tárgyilagos kutató, aki azonban nem tagadja meg rokonszenvét, haragját sem. Minden szeretete és csodálata a kivándorolni kényszerült magyar parasztnépé, amelyet Amerikában megedzett az élet, a kemény küzdelem a megélhetésért, és beilleszkedés közben is öntudatosan őrizte magyarságát, vallását.

Komjáthy Aladár könyve sok új gondolatot hoz, fehér foltokat tüntet el, fontos részleteket tisztáz. Nemcsak hézagpótló, de tévedéseket tesz helyre: emberekről, a magyar iskolák feladatairól, a visszavándorlás körülményeiről. Újszerűén tárgyalja az egyházszakadást, az egyezmények új és új stációit. Megragadóan írja meg az egységtörekvéseket és büszkén összegzi, hogy a Református Egyesület és a Bethlen Otthon mellett a lelkészegyesület lett a harmadik közösség, amelyben a különböző irányzatok egyek voltak.

Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy van hiányérzetem is: miközben olyan részletekre is kitér, mint például a bloomfieldi iskola, hallgat olyan lényeges eseményekről, amelyek a vázolt időszakban jelentős kérdések voltak az amerikai magyar reformátusok életében (a clevelandi Kossuth-szobor-akció, a buffalói Nemzetgyűlés, az AMOSZ megalakulása vagy a budapesti első világkongresszus, amelynek pedig egyik vezéralakja a könyvben is sokat szereplő dr. Takaró Géza lelkész volt).

Folytatása következik

Az utolsó fejezetben, amelyben a szerző megpendíti — reménykedjünk — egy következő könyv Ígéretét, ezeket olvashatjuk „Az öregamerikás magyarok életében három traumatikus esemény történt. Az első volt kivándorlásuk Amerikába és a gyökértelenség és hányattatás kezdeti ideje az Egyesült Államokban. A második az a pillanat volt, amikor az öregamerikás magyar rádöbbent arra, hogy ő már Amerikában fog meghalni és nem tér haza falujába.” A harmadik a nagy gazdasági válság, amelynek szörnyű évei alatt is mindenütt megmentette templomait Kár, hogy a folytatást Komjáthy már csak távirati stílusban írta meg. 1958-ban a független egyház megváltoztatta nevét, azóta Amerikai Magyar Református Egyház.

1961-ben Üj-Delhiben, Indiában Béky Zoltán püspök és a magyarországi egyház küldöttsége — dr. Bartha Tibor és Szamosközi István püspökkel az élen — találkozott A közel két évtizede elszakadt fonalat újból felvették. Azóta egyre jobban erősödnek az annyira szükséges testvéri kapcsolatok. Ennek bizonyítéka Komjáthy Aladár kitűnő könyvének magyarországi kiadása is.

A szerző önmagáról keveset ír. Néhány sor a „fülszövegen”: „1955 nyarán, mint holland peregrinus diák jöttem Princetonba, hogy mint sokan előttem, egy életre itt maradjak: voltam pap Roeblingon, Passaicon, Warrrnvillen, független és csatlakozott gyülekezetvén. 1968 óta Montreálban, Kanadában.” Életrajz helyett apró emlékek: az amerikai magyar reiormátus egyházról egy életen át újra és újra felfogott jelek, amelyekről „visszafelé” az összegezésnél derültek ki, hogy sorsszerű, személyes üzenetek.

SZÁNTÓ MIKLÓS

7