Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-03-02 / 5. szám

1. Orosz Adél Sylvia szerepében Keveházi Gáborral 2. Párizs lángjai-ban Róna Viktorral 3. A Bahcsiszeráji szökőkút-ban Fülöp Viktorral 4. Laurencia 5. A rosszul őrzött lány-ban Dózsa Imrével 6. Orosz Adél legújabb szerepében FOTO: MEZEY BÉLA ütközés. Nemcsak a színházban, otthon is jók a partnerei, férje s két gyereke megértő, segíti őt. Konfliktusok? Nos, igen, ezek a művész életében lehetnek nagyon látványosak, de mindabból, amit Orosz Adél elbeszél, nyugalom, életszeretet és hivatásszeretet su­gárzik. ' Hasonlóképpen sztereotip kér­désként kínálkozik női vezető, női balettigazgató volta, hiszen mint ilyen, első „eset” az Operaházban. Ennek a kérdésnek is elébe megy, derűsen beszél róla, hogy benne — sokévi együtt-táncolás után — nyilván a kollégát látják. Azt a kollégát, aki most vezet, ösz­­szefog, irányít. — Ez az új munkakör teljes em­bert kíván. Amikor felkértek az igazgatói poszt elvállalására, rövid gondolkodási időt kértem. Tisztá­ban voltam azzal, hogy a táncos­pályát egyszer elkezdi az ember és egyszer abba kell hagynia. Én úgy gondoltam, akkor hagyom abba, amikor a csúcson vagyok, amikor a közönség, és talán még a kollé­gák is azt mondják: „milyen kár”. Én viszont nem mondom. Új életszakaszba léptem, újak, de mégis ismerősek a feladataim. A huszonöt éves jubileumom alkal­mából megpróbáltam összeszámol­ni a szerepeimet. Nem ment. A Hattyúk, a Giselle, a Coppélia, a Diótörő, a Csipkerózsika, a Párizs lángjai... Nos, harminc évig tán­coltam. Most az izgat, hogy a töb­bieknek is így sikerüljön. Nyitott vezetést szeretnék megvalósítani, mindent megbeszélni az együttes­sel. Szeretném, ha jó volna a kol­lektív szellem, szeretném, ha min­denkinek a színház, a közös ügy lenne a legfontosabb. Azt is sze­retném, hogy minél többen járhas­sanak külföldre. Szerezzenek ta­pasztalatokat, tanuljanak és tér­jenek haza a siker örömével. Kö­zös célunk van, a jó művészi ered­mény. Kitűnő segítőtársam a pró­bavezető, a gyakorlatvezető és — maga az együttes. Közeli terveiről érdeklődöm. Az idén már volt egy új bemutató, Fodor Antal Látomás című balett­je; ezen kívül az újonnan színre került Anyeginban a balettbetét. Tavaszra Seregi László koreográ­fiájával kerül színre Prokofjev Rómeó és Júliája. — Azt hiszem, gyönyörű lesz — mondja. Sűrűsödnek a telefonhívások, hol a titkárnő, hol az egyik főren­dező kopog be, hogy kérdezzen, közöljön, vagy megbeszéljen vala­mit a balettigazgatóval, aki az író­asztalához ül és — miközben tel­jesen elmerül a műsortervekben, jegyzeteiben — felteszi a szemüve­gét. Azt hiszem, ez az egyetlen külső­ség és kellék ebben az új szerep­ben. SOÖS MAGDA 21

Next

/
Thumbnails
Contents