Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-02-16 / 4. szám
terveztem. A néző láthatja, hogy milyen díszletekkel és jelmezekkel mutatnak be egy darabot egy világvárosi nagy színházban, láthatja, hogy milyen környezetben és ruhában mozognak a színészek egy közepes színházban, de azt is, hogy milyen mindez egy stagionetársulatnál, amely főleg falun játszik. Talán nem tévedek, ha föltételezem, hogy a pedagógiai érzék következménye az is, hogy a kiállításon szinte véges-végig követhetjük a díszlet- és jelmeztervező munkáját. Ha nem is valamennyi darabnál, de jó néhány helyen ott az első, még kidolgozatlan vázlat, a műszaki rajz, s ezek vezetik el a szemet a kidolgozott, már végső változathoz. — így talán az is megismeri és megérti a munkámat, aki nem „bennfentes”, akinek — azon kívül, hogy néző, közönség — semmiféle kapcsolata sincs a színházzal. Persze, akik igazán elmélyednek a kiállítás anyagában, azok mégis csak a „bennfentesek”. A megnyi-1. és 5. Kosztümvázlatok Sztravinszkij „Petruska" című balettjéhez 2. Bárdy Margit az újvidéki díszlet- és jelmeztervezői triennále ezüstérmével, amelyet Erich Wolfgang Korngold „A halott város" című darabjának a berlini Deutsche Oper-beli bemutatójához tervezett jelmezeivel {a háttérben) nyert el 3. Kolleginák, ha találkoznak: Bárdy Margit és Gombár Judit, a Győri Balett kosztümtervezőnője FOTO: GÁBOR VIKTOR 4. Gerhard Hauptmann „Patkányok” cimű drámájának egyik jelmeze tó idején tartotta a győri színház évadnyitó társulati ülését, de azért „beugrott” egy pillanatra a két helybéli díszlet- és kosztümtervező, hogy a neves kolleginát köszöntse. És jöttek művészek Budapestről is. A megnyitót például Horvai István mondta, az a Horvai István, akinek igazgatósága alatt, 1953-ban, a ma már Európa-hírű díszlet- és jelmeztervezőnő a Madách Színházban megkezdte pályafutását. Horvai annak idején hamar fölfigyelt a volt Bernáth A ur él-tanítvány tehetségére, és ezért küldte ki 1956. október 13- án Bécsbe, tanulmányútra, ami az akkori viszonyok között óriási dolog volt. Aztán a fiatal díszlettervezőnő megkapja a Ford-ösztöndíjat a Müncheni Képzőművészeti Akadémiára, aztán kosztümtervezőnek szerződött a karlsruhei Staatstheaterhez, aztán tíz esztendőn át — 1961-től 1970-ig — a müncheni Bavaria televízió stúdió kosztümtervezőjeként kerek hetven produkció jelmezeit készítette el (többek között az idehaza, Magyarországon is nagy sikerrel bemutatott Orion űrhajó című sorozat kosztümjeit is). És végül: 1970-től kizárólag a színháznak él, a színházaknak dolgozik. Micsoda művészi paletta! Menynyi szín! Az Orion űrhajó és az Othello — mindkettő a Bavariánál. Oscar Wilde-tól Az infánsnő születésnapja és Bertolt Brechttől A vágóhidak Szent Johannája, az első a hamburgi Staatsopernél, a második Vesztfáliában, a Castrop-Rauxel-i Landestheaternél. Maxim Gorkij Barbárokja a bécsi Burgtheaterben és Igor Sztravinszkij Petruskája a freiburgi Stadttheaterben ... Vajon melyik áll közelebb a szívéhez? A palettának melyik színét szereti jobban? Az Orion űrhajót vagy Gogol Holt lelkek-ének színpadi változatát? — Ezt még sohasem kérdezték tőlem, és én sem kérdeztem meg magamtól. Szívesen, nem szívesen — ami a feladatom, azt kell csinálnom. Az Orion egyébként azért emlékezetes, mert az éppen nem „muszáj” feladat volt. Aztán van két olyan kosztüm, amelyikre nagyon büszke: ezekkel nyerte el az újvidéki VII. nemzetközi kosztüm- és díszlettriennále második díját. Ehhez a sikerhez is, a kiállításhoz is gratulálnak a megnyitóra összesereglett rokonok, régi barátok, ismerősök. És sok ilyen van, Bárdy Margit alig győzi sorolni őket. Két testvér, az egyik Hódmezővásárhelyen lakik, a másik Budapesten ; két idős nagynéniké, akik ha túl is lépték a nyolcadik ikszet, feltétlenül el akartak jönni a vernisszázsra; aztán a volt évfolyamtársak, Konok Tamás és Udvardi Erzsébet, s ebbe a körbe, a barátok közé, tartozik még Psola Irén is. — Psota, Váradi Hédi és én együtt kezdtünk a Madáchban, havi nyolcszáz forintos stipendiummal. És gázsifizetéskor Psotával együtt mentünk mindig az Astoriába szalonnás pirított májat enni. És miután mindketten nagyon-nagyon szerettük a hasunkat, ez az élmény felejthetetlen marad a számunkra. A közös élményekre épül aztán a legjobb barátság. Amikor kiment, saját bevallása szerint nem tudott főzni. Ma kiváló szakácsnő. Természetesen magyarosan főz. És gyűjti a magyar szakácskönyveket. Évente kétszerháromszor jár haza, ahogyan a munkája engedi, de ritkán utazik vissza zsákmány — egy-egy újabb szakácskönyvritkaság — nélkül. A Győrött kiállított díszlet- és kosztümképeket azonban csak egy év múlva viszi vissza Münchenbe. Ha minden úgy alakul, ahogyan tervezi, akkor az egy esztendő alatt az anyag megjárja a művésznő szülővárosát, Mosonmagyaróvárt is, ahol a nemrégiben felavatott művelődési ház színházterme előtt állítják ki, s láthatják talán a budapestiek is, a Várszínház galériájában . . . Hosszú-hosszú utazások várnak még Bárdy Margit díszlet- és jelmezterveire ! G. L. 15
