Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-02-16 / 4. szám
— Egy alkalommal írtam az egyik hetilapban az ünnepi dekorációk silány minőségéről. Azt hittem, nyugodtan, minden következmény nélkül elmondhatom a véleményemet. A cikk megjelenése után kaptam egy bizalmas, lepecsételt levelet, amelynek szövege a következő volt: „A Dekorációs Nemzeti Vállalat élére miniszteri biztosként azonnali hatállyal kinevezem.” Aláírás: „Népművelési miniszter.” Igen szép megbízatás lehetett volna, azonban három hónapig, amíg miniszteri biztosként e vállalat élén dolgoztam, az égvilágon semmi nem történt. Hiába csináltam felméréseket, írtam jelentéseket. Ügy gondoltam, hogy a dolgok megváltoztatásához elengedhetetlenül szükség van erre. Javaslataimat mégis íróasztalfiókba süllyesztették. — Három hónap elteltével feladta a harcot? — Igen. Kértem a felmentésemet. Ezután a grafikai zsűri elnöke lettem. Két és fél évig minden délután kettőtől ötig dolgoztunk. A szövetségi tagok váltották egymást, de én, mint elnök, állandóan jelen voltam. Komoly gondot elsősorban a háború előtt iparművészeti főiskolára járó grafikusok jelentettek, akik az úgynevezett „strapa” grafikát csinálták. Náluk nem lehetett azt kifogásolni, hogy rosszul rajzoltak. De mindig egyforma, unalmas, sematikus rutingrafikák kerültek ki a kezük alól. Ugyanakkor a zsűrinek az volt az álláspontja, hogy nem lehet csak egy művészeti irányt favorizálni és nem lehet művészeket csak 13 azért elítélni, mert más meglátással, szemlélettel dolgoztak, mint mondjuk, a Konecsni-növendékek. Volt azonban néhány kiemelkedő alkotás. Ma is szívesen emlékszem vissza filo plakátjaira. — Az ötvenes évek plakátjairól mégsem túlzottan pozitív kép él bennünk. — Ezt a negatív képet az előbb említett „régi iskolán felnőtt” grafikusok, tehát az úgynevezett régi iparművészeti stílust követők munkái határozták meg. Ezek a grafikusok mezőgazdasági propagandával foglalkoztak, mi úgy gondoltuk, hogy ez a stílus megfelelt annak, ami falura kellett.- Ebben az időben kizárólag kulturális témájú plakátokat tervezett? — Részben kulturális témájúakat, részben pedig úgynevezett export-plakátokat, amelyek a magyar áruk külföldi propagálására készültek. — Ön a plakátjain előszeretettel használt betűt, mint domináns elemet. Ennek kizárólag esztétikai okai voltak? — Ma is az a meggyőződésem, hogy a betű helyes használata tiszta, világos és dekoratív hatást kelt. A betű önmagában is tud gondolatot közölni. Plakátot nem lehet szöveg nélkül megcsinálni, hiszen a legjobb rajz sem lesz könyvcímlap, ha nincs rajta a szerző neve és a könyv címe. De még lemezborító sem. — Nyilvánvalóan a betűhöz való viszonya határozta meg, későbbi munkáit is, többek között azt is, hogy létrehozta ezt a párizsi fényszedőközpontot. — Igen. Itteni sikerünknek az a kiindulási pontja, hogy minden plakátomhoz új betűt terveztem. Igaz, hogy akkor nem rajzoltam meg a teljes ábécét, ma már azonban ezek mind szerepelnek katalógusunkban. Ha megnézünk egy betűkatalógust, láthatjuk, hogy tele van divatbetűkkel. Aki ma ezt látja, két év múlva majd azt mondja, ezek már divatjamúlt betűk. Éppen ezért fontos, hogy amikor egy vállalat grafikai képét megtervezzük, nem lehet divatbetűket használni, hanem előre kell gondolni, fel kell tudni mérni, hogy évek múltán is korszerű lesz-e. A csemege-embléma azért jó példa erre, mert igen egyszerű és ma is tükrözi a vállalat egész tevékenységét. Lehet, hogy ma egy kicsit korszerűbben rajzolnám meg, de biztos, hogy megtartanám az alapkoncepciót. Munkássága fiát, Pétert is „megfertőzte”, aki a fényszedőközpont megalakulásától kezdve részt vállalt az intézmény fejlesztésében. 1983-ban két önálló vállalattá alakultak át: az egyik a TypoGabor Rt. (amelynek Gábor Pál az elnöke) —, a másik a Centre de Creation Typographique (CCT), amelynek Péter a vezérigazgatója. Az energikus fiatalember így foglalta össze a központ munkájának lényegét: — A TypoGabor társaságnak két fő célja van. Olyan iskolát akarunk teremteni a reklámszakembereknek, amely rávezeti őket a typografia adta lehetőségek lényegére, megérteti velük a betűk használatának finomságait. A másik nem kevésbé fontos célunk, hogy a sajtó szakembereit ráébresszük arra, milyen fontos egyegy újság, folyóirat egységes typografiai képe, attól függően, hogy milyen réteghez szólnak. A legmodernebb technikával dolgozunk és több ezer betűből válogathatnak megrendelőink. Mindig évekkel előre kell gondolnunk, terveznünk, és mi úgy érezzük, hogy a typográfia többszázéves hagyományaiból kiindulva sikerül átmenetet teremtenünk a korszerű gondolatközlés űrhajósainak. BODNAR JANOS A SZERZŐ FOTÖI 9
