Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-02-04 / 3. szám

Magyar sportemberek a nagyvilágban Egy fiatal magyar kislány segítette a bajnoki címhez Ohio State női tőr­­vivócsapatát. — A már visszavonult bajnoknő, a második világháború utáni időszak legjobb kajakosa Bécsből küldött haza vándordíját, amelyet fiatalon elhunyt partnernő­je emlékére alapított. — Az egykori sokszoros válogatott Fradista lab­darúgó ma is minden vasárnap ki­megy Sydneyben a pályára. És így tovább. Fiatal, ma is versenyző sportolókról, visszavonult nagysá­gokról, külföldön élő magyar sport­emberekről adunk hírt összeállítá­sunkban __ KIVÁLÓ ERŐSÍTÉS Az elmúlt esztendőben nem kis meglepetésre az Ohio State Uni­versity együttese nyerte az Egye­sült Államok női tőrvívó csapat­­bajnokságát. A bajnoki címet vé­dő Wayne State együttesét a dön­tőben 10—6-ra győzték le, és a si­kerben a 19 éves Csaga Hoványi játszotta a főszerepet. „Magyar ví­vó segítségével a csúcson” — írta a Columbus Dispatch szalagcímé­ben. A Svédországban élő diák­lány elsősorban angol nyelvtudá­sának tökéletesítése érdekében utazott az Egyesült Államokba. Mivel azonban Stockholmban, a köztiszteletben álló, nagy tekin­télynek örvendő Rerrich Béla mesteri irányításával nagyon megkedvelte a vívást, a tengeren­túl sem akart elszakadni kedvenc sportjától. Rerrich Béla azután le­vélben ajánlotta be az Ohio State University vívóedzőjének, az ugyancsak magyar származású Charlotte Remenyíknek. Akadt ugyan még néhány nehézség, de végül sikerült megszerezni az in­duláshoz szükséges engedélyeket, így nyerte meg az Ohio State Uni­versity együttese egy újabb Rer­­rich-tanítvány, a magyar Csaga Hoványi segítségével az Egyesült Államok 1983. évi női tőrvívó csa­patbajnokságát. A BAJNOK 75 ÉVES A sikerekben és nagy egyénisé­gekben oly gazdag magyar vízi­­labdázásnak egyik kiemelkedő alakja: Sárkány Miklós. Pályafu­tása akár regénytéma is lehet­ne .. . Igaz, 1929. és 1939. között „csak” 53 alkalommal játszott a válogatottban, de saját statiszti­kája szerint mintegy 110 alkalom­mal ült a válogatott kispadján, bevetésre kész cserejátékosként, amolyan Jolly Jokerként, akire mindig lehetett számítani... És közben, tagja volt az 1932-es és 1936-os olimpiai bajnok csapat­nak, ráadásul 1931-ben, 1934-ben és 1938-ban Európa-bajnok is lett, Sárkány Miklóst ma már elsősor­ban edzőként, szakvezetőként tisz­teli a sportág apraja, nagyja. — Érdekes módon, már 1928- ban edzősködtem, vagyis éppen 20 éves voltam, amikor először diri­gáltam, igaz, csak rövid ideig, a III. kerületi csapatot — emléke­zett edzői pályafutásának kezde­tére legutóbbi bécsi találkozá­sunkkor. — Komjádi Béla, az aranycsapat mestere akkor váltott egyesületet, én ugrottam be a he­lyére ... A bemutatkozás, no meg az ak­kori pólós szellem („színtiszta amatőrök voltunk, imádtuk a ví­zilabdát, szabad időnkben nem­csak együtt tréningeztünk, hanem a parton, a magánéletben is ösz­­szetartottunk, jó barátok vol­tunk ...”) meghatározta későbbi karrierjét. Igaz, hogy még sokáig játszott, de saját sikereinél is többre értékeli edzői babérjait. — 1957-ig az Újpesti Torna Egylet trénere voltam, 11 év alatt 7 bajnoki címet nyertünk, 7-szer hódítottuk el a kupát. Az ötvenes évek második felé­ben került Sárkány Miklós a Né­met Szövetségi Köztársaságba és az ottani pólós sikerek megalapo­zója lett. Wuppertalban, egy klub­csapatnál edzősködött, majd a vá­logatott irányítójává lépett elő. Már az 1960-as római olimpián 6. lett az NSZK együttese, 1972-ben pedig 4. helyet szereztek a házi­gazdák Münchenben, Sárkány di­rigálásával. — 1974 óta nyugdíjban va­gyok — azóta Bécsben élek — de ma is figyelemmel kísérem a világ vízilabdázását. örültem, amikor az NSZK-válogatott 1981-ben Splitben Európa-bajnok lett, ugyanis az aranyérmesek közül Roehle, Loeb, Otto, Stiefel és Stamm ifiként még nálam ját­szott ... Sárkány Miklós nemrég ünne­pelte 75. születésnapját, de válto­zatlanul fiatalos, jó kedélyű. Így búcsúztunk egymástól: viszontlá­tásra nyáron, a budapesti Tungs­ram Kupán. Mert azon ott kell lennie... Nélküle el sem kez­dik ... VÁNDORDÍJ - BECSBŐL Bánfalvi Klára, a bécsi Kärtner Strasse ismert Olympia éttermé­nek „háziasszonya” — bizonyára emlékeznek rá — rendkívüli sportpályafutást tudhat maga mö­gött: 1948-tól, a londoni olimpiá­tól egészen az 1961-es poznani Európa-bajnokságig a világ egyik legkiválóbb kajakosnője volt. Áh­hoz képest, hogy már a londoni premieren az előkelő 4. helyet sze­rezte meg az 500 méteres egyes verseny számban, nagyon sokáig kellett várnia az ötkarikás medál­ra: 1960-ban, a római játékokon Egresi Vilmával a kettesben lett bronzérmes, ők ketten ugyanezt a produkciót ismételték meg egy évvel később, és Bánfalvi Klára nemzetközi búcsúját jelentő poz­nani EB-n. A bronzpáros másik tagja, Eg­resi Vilma fiatalon elhunyt, de Bánfalvi Klára nem feledkezett meg egykori versenyzőtársáról. Emlékének adózva remekmívű trófeát ajánlott fel az utódok kö­zül annak, aki a magyar bajnok­ságokon a női számokban a leg­eredményesebben szerepel. 1983- ban adták át először a vándordí­ját Povázsán Katalinnak, a győri Rába ETO válogatottjának, aki az egyes, a kettes és a négyes egysé­gekben helyezést helyezésre hal­mozott. PÓLÓS - GENOVÁBAN Az elmúlt esztendő egyik nem­zetközi kupasikerét a BVSC vízi­labdacsapata aratta: bár erősen tartalékosán játszottak Gyarmati Dezső legényei, mégis másodikok lettek a Kupagyőztesek Európa Kupájában. A POSK Split elleni döntő felé vezető úton az olasz Del Montre Savona próbálta útját állni a vasutasoknak. A genovai elődöntő után a 49 esztendős, sza­kállas dr. Horváth Attilának saját bevallása szerint — egyik szeme sírt, a másik nevetett. Az ötvenes években vízilabdáz­tam odahaza, a későbbi sikerkapi­tány, Laky Károly csapatában — emlékezett. — 1956-ban kerültem Olaszországba, gyógyszerképvise­letem van, de a vízilabdától nem szakadtam el: az élvonalhoz tar­tozó savonaiak vezetőségének va­gyok tagja. Dr. Horváth Attila nemcsak egyszerűen megbecsült és elismert szakember Olaszországban, ha­nem az olasz—magyar pólós kap­csolatok egyik legenergetikusabb ápolója is. Jóformán nem telik el versenyszezon anélkül, hogy az ő közbenjárására ne utazna valame­lyik magyar klubcsapat Itáliába és viszont. — Sok mindenben hasonlít a magyar és az olasz vízilabdázás, mégis akad mindig tanulnivaló egymástól. Örülök, hogy egyszerre két ország pólóssportját tudom se­gíteni ! VÁLOGATOTT - NYUGDÍJBAN Julius Polgár, azaz Polgár Gyu­la, a népszerű Drumi, aki 1932. és 1942. között 26 alkalommal szere­pelt a magyar labdarúgó-váloga­tottban, s tagja volt az 1938-as pá­rizsi világbajnokságon ezüstérmet nyert együttesnek, ma 71 évesen, nyugdíjasként Sydneyben él. Drumiról, a Ferencváros híres labdarúgójáról ezt olvasni a vá­logatottak könyvében: „A kitűnő alkatú, erős fizikumú Polgár a legsokoldalúbb magyar labdarú­gók közé tartozott. Tulajdonkép­pen csatárnak indult, de Korányi I. lábtörése alkalmával (1933-ban az 1—0-ás olasz—magyar mérkő­zésen) kiderült, hogy a védelem ben sokkal jobban érvényesülnek kiváló adottságai. Legkiválóbb teljesítményét 1940. december 1- én, a kétszeres világbajnok, Olasz­ország elleni 1—1-es mérkőzésen nyújtotta. Ekkor, mint középhát­véd, a világ legjobb középcsatárá­nak tartott Piolát fogta, és a két ragyogó atléta párharca a magyar játékos teljes győzelmével végző­dött ...” És emlékezzünk arra is, hogy a Ferencváros akkor híres csapatával négyszer nyert bajnok­ságot. A második világháború után került Olaszországba, ahol edzősködött, majd 1957-ben ván­dorolt ki Sydneybe. Több csapat, köztük az ÄPIA és a St. George Budapest edzője volt. A régi idők­re, saját pályafutására így emlé­kezett: „Áz edzések általában öt órakor kezdődtek, de mi már 26

Next

/
Thumbnails
Contents