Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-12-22 / 25-26. szám

Volt fehérneműkészítő és divatárukereskedő Debrecenben, gyári munkás és kirakatrendező Bécsben, újságíró és lapkiadó Sao Paulóban, tanár és festőművész Rio de Janeiróban.

S közben

— szinte mindvégig — fotóművész.

A legnagyobbak közül való. Egyike

a fotóművészet külföldön élő

magyar klasszikusainak. i

Lélek és művészet a fényképezésben

TALÁLKOZÁS ASZMANN FERENCCEL

A Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöki szobájában találkoztunk; az alkalom ünnepi. Rév Miklós, a Szövetség elnöke értékes ajándékot vett át: a „Lélek és művészet a fényképezésben” című Aszmann-mű kéziratát és a nemzetközi kiállításokon legtöbbször díjazott, immár a fotótörténet lapjairól is ismert fotográfiákat.

— Személyesen akartam átadni ezt az anyagot — mondja az adományozó —, amelynek megismertetésével az itthoni új generációk törekvéseit szeretném elősegíteni.

Az átadásnál jelen volt Gosztonyi János, a Magyarok Világszövetsége főtitkára és Varga Sándor, hazánk brazíliai nagykövete. Aszmann Ferenc mellett ült a régi pályatárs, Gink Károly és a szintén nemzetközi hírű ceglédi fotóművész, Tóth István. Az ő önálló riói kiállítását egyébként éppen Aszmann Ferenc rendezte meg. Űjra és újra Debrecenre, az ottani Fotóklub harmincas évekbeli hőskorára kanyarodik vissza a beszélgetés.

— Kutattam tehetségek után, hívtam minden amatőrt és szakfényképészt — emlékezik Aszmann Ferenc. — Az így összeforrott művészi együttes létrehozása mindenekelőtt szeretetet

igényelt. Szeretetet, nemcsak a szép iránt, hanem egymás iránt is. Hogy barátok lehessünk a művészet segítségével, hogy ne gyűlöljük a más vallásúakat, más világnézetűeket. Rendszeresen meghívtam — saját költségemre — az európai fotóklubok képviselőit és havonta egyszer bemutatkozási lehetőséget biztosítottunk egy-egy pályakezdőnek. Hiszen — mint nagyapám is mondotta — a tanítvány tudása dicséri legjobban a professzort.

— Ez a nagyapa nem akárki volt ám — veszi át a szót Tóth István. — Mi, ceglédiek meg akartunk emlékezni városunk hajdani rajztanáráról, Krisztiáni Alajos festőművészről, ám alig találtunk róla adatokat. Azután váratlanul Brazíliából érkezett segítség: az unoka, Aszmann Ferenc küldött dokumentumokat. Azóta már felavattuk a Krisztiáni-emléktáblát.

Böngésszük a régi felvételeket. Mély humánum, filozófiai hajlam tükröződik ezekben az alkotásokban. Lélek és művészet — ahogyan már idézett könyvének címe is mondja.

Alkalmam volt elolvasni Aszmann Ferenc Brazíliában megjelent — szépírói erényeket is megcsillantó — memoárjának néhány magyarra fordított fejeze-38