Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
«TESTI SZUBRJjETT <7HOLI5YcWOODB<;AcN Az elmúlt hetekben a Magyar Televízió vasárnap délutánonként műsorra tűzte a negyvenes-ötvenes évek magyar filmjeit és ezekben az idősebbek ismét láthatták egyik kedvencüket, a fiatalabb korosztály pedig megtanulhatta a színésznő nevét; Hlatky Edit, mi van vele? Erről faggatom magam is a pesti Fórum Hotel egyik Dunára néző lakosztályában egykori partneremet, aki kissé csodálkozva figyeli, amint előkészítem jegyzetfüzetemet és ceruzámat. — Nekem olyan furcsa, hogy idehaza még nem felejtettek el! Azok pedik, akik nem ismertek, mért lennének kíváncsiak rám? — Hogy ez utóbbi probléma ne zavarjon, kaphatnék egy életrajzot? Dióhéjban?! Szerintem még egy dinnyehéjba is nehezen fér bele, de megpróbálom. Kezdem azzal, hogy megszülettem Pesten, a dátumot nem árulhatom el, de aki kíváncsi rá, megtalálhatja a Magyar Színészlexikonban, ötéves koromban anyukám elvitt a Király Színházba, azt már nem tudom milyen darab ment, de arra emlékszem, hogy a színpadon Bársony Rózsi táncolt. Egyszerre csak a levegőbe ugrott és két lábát jobbra-balra dobva a földre huppant. A közönség tapsba tört ki, én azonban nem értettem, hogy „mit csinál itt ez a néni?” A mama azt válaszolta, hogy a „néni spárgát csinált”. Én addig a spárgát csak mint főzeléket ismertem, de mindenesetre kijelentettem, hogy ha felnövök, akkor én is azt akarom csinálni, mint amit az a néni ott fent a színpadon! Nyolcéves koromban játszottam először színházban, a Féld. Rózsi féle gyermektársulatban. Nyurga gyerek voltam, akkor ragadt rám a „nyakigláb” jelző, ami ahogy nőttem, mindinkább illett rám. Amikor aztán felnőtt színésznő lettem, Egyed Zoltán meg is írta, hogy én vagyok a legnagyobb magyar színésznő, csak az a kár, hogy a jelzőt így írta le: „legnagyobb”. Macskakörömben! — Ne szaladj annyira előre! Menjünk vissza a gyerekkorba .. ! — Az nekem bizony elég rövidre sikerült. Édesapám taxis volt, de úgy látszik, akkor ezzel nem lehetett valami sokat keresni, mert korai halála után, nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk édesanyámmal. így aztán ott kellett hagynom a Bajza utcai polgári iskolát és elmentem táncolni a híres Nagymező utcai Arizona mulatóba. Tizenöt és fél éves voltam. ha visszagondolok rá, embertelen munka volt, hiszen a műsor éjfélkor kezdődött és hajnali négykor végződött. Sohasem tudtam kialudni magam. Valóságos megváltás volt, amikor végre színházhoz kerültem . . . — Ez hogy történt? — A Jókai utcai Komédia Orfeum igazgatója figyelt fel rám, ő szerződtetett. Első partnerem Feleki Kamill volt, akivel aztán évekig játszottuk itt a zenés revüket és bohózatokat. A háború után is ő segített az úgynevezett ,,kiugrás”-hoz, amikor Jacoby Viktor „Sybill” című operettjében eljátszhattam az operettirodalom egyik legjobb szubrettszerepét, olyan kollégák társaságában, mint Honthy Hanna, Karády Katalin, Sárdy János ... no meg veled is itt játszottam először együtt, ha jól emlékszem . .. — Történt mindez a Fővárosi Operettszínházban, ahol akkor Fényes Szabolcs volt az igazgató és rögtön állandó szerződéssel kínált meg. — De előbb még néhány évig a körúti Royal Színház revüinek primadonna-szubrettje voltam. Csak ezután mentem vissza az Operetthez, ahol olyan nagyszerű darabokban játszhattam, mint a Rip van Winkle, a Nyitott ablak, a Nyolcadik osztály és a számomra legkedvesebb Ibafai lakodalom, melyben Tolnay Klári és Tímár József voltak a partnereim és Latabár Kálmán, akivel aztán még nagyon sok operettet játszottam. — Filmezni mikor kezdtél? — 1942-ben a Katyiban Tolnay Klárival és Bilicsi Tivadarral, aztán jött a Hazugság nélkül 1946- ban és a Janika 1949-ben, Turay Idával és Mezei Máriával játszhattam együtt. Ügy tudom, ezeket a filmeket újította fel mostanában az itthoni Filmmúzeum és a Televízió ... — Mindenből amit elmondtál kiderül, hogy akkoriban a zenés műfaj egyik legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb színésznője voltál. Mégis búcsút mondtál annak az országnak, városnak és közönségnek, mely szívébe zárt. Miért és hogyan? Miért? ... Mert szerelmes lettem egy nagyon jóképű amerikai őrmesterbe. Hogyan mentem el? Nehezen! A szó legszorosabb értelmében. Ugyanis gépkocsival hagytuk el az országot és én a csomagtartóban egy bőröndbe gyömöszölve utaztam, ekképpen óhajtva „megőrizni inkognitómat”. amihez illegális távozásom folytán szükségem volt. Ütközben aztán gondolkodhattam azon, hogy érdemes e ilyen áldozatot hozni egy férfiért egy nőnek, aki majd két méter magas és kénytelen kilométereket autózni úgy, hogy a lábai a nyaka köré vannak tekerve? — Es érdemes volt? — Hát ami a szerelmet illeti . . . öt évig tartott a házasságunk. Szóval ez nem sikerült! — És mi sikerült? — Sikerült megismerkednem a Los Angeles-i vízművek tervező mérnökével, Larry Vadásszal, akiről kiderült, hogy magyar származású, aztán az is kiderült, hogy imádja a színházat és a zenét, kitűnően zongorázik és végül az is kiderült, hogy a világ legaranyosabb embere. Ö lett a második férjem és remélem, hogy most már az utolsó! Vele élek ideális, boldog házasságban, gyönyörű hollywoodi otthonunkban, melyhez hozzátartozik két kutyám, a kis fehér borzas Bobby és a fekete-fehér Pöttyös. Mindig voltak kutyáim és sohasem vettem ezeket, hanem az utcáról szedtem fel valamennyit. Nincs az a kutyaszakértő, aki ki tudná nyomozni, hogy milyen fajtájúak. — Mihez kezd egy magyar színésznő, amikor egyszerre csak ott találja magát Hollywoodban? — Elkezdtem játszani. Miután angolul nem tudtam, természetesen magyarul. Akkor még rendszeresen működött Bolya Zoltán magyar színháza, ahol többek közt eljátszhattam Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjének Marcsáját, az Ibafai lakodalomban azt a szerepet, amit Pesten is játszottam, aztán sokszor felléptem olyan előadásokban is, melyre Pestről hozattak vendéget, így Bilicsivel játszottam a Szabin nők elrablásában és ha nem emlékeznél, neked is partnered voltam, amikor Hollywoodban vendégszerepeltél showműsoroddal a Wilshire Ebell Színházban. No és el ne felejtsem Neil Simon világsikerében a Hotel Plaza-bun is eljátszottam azt a szerepet, melyet idehaza Ruttkai Éva játszott. Mi a torontói Művész Színházban mutattuk be, és partnerem a színház igazgató-főrendezője, Kertész Sándor volt. — Mindezek magyar előadások voltak. Ugyanakkor ott élsz a filmváros kellős közepén . . . — Ezekben a filmgyárakban én csak mint látogató jutottam be, akárcsak a többi odalátogató turista. Igaz, többször alkalmam lehetett volna másként is próbálkoznom ... Olyanok segítettek a kint dolgozó magyar világhírességek közül, mint a nagyszerű komponista Brodszky Miklós, a legfoglalkoztatottabb filmírók egyike Vadnai László és a híres producert Joe Pasternakot is ismertem. Talán lustaságom volt az oka .. . talán békés polgári otthonom, hogy nem vállalkoztam arra az emberfeletti küzdelemre és sok megpróbáltatásra, melynek azok néznek elébe, akik itt akarnak karriert csinálni. — Gyakran látogatsz haza? — Amilyen gyakran csak lehet. Legfőképpen 84 éves anyukám miatt, aki egyedül él itthon. Éppen ezért néhány évvel ezelőtt kihozattuk magunkhoz, hogy legyen velünk. De ő már másnap kiült a közelben levő autósztráda mellé egy padra, és könnyes szemmel nézte az autókat. Azt hitte . . . képzeld, hogy Pestre mennek. Olyan honvágya volt, hogy engednünk kellett kérésének és hazahoztuk. így aztán, amikor csak lehet, hazalátogatunk hozzá és persze felhasználom az alkalmat arra is, hogy végignézzem az összes színházakat, többek közt az Operettszínházat is, mert a magyar színházaknál és a magyar közönségnél nincs jobb a világon. Legalábbis számomra, nincs!!! RÄTONYI RÓBERT FOTÓ: WEM.ESZ ELLA 36
