Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
Évtizedek óta Budapesten élek, de Veszprém számomra ma is a világ közepe. Ott töltöttem gyerekkoromat, s apám, nagyapám, dédapám is ott született. Századunk harmadik évtizedében jegyeztek be a veszprémi anyakönyvbe, — elég régen ahhoz, hogy szülőföldemre hazatérve nosztalgiával fedezzem fel a múltat, és szemléljem — olykor némi kritikával — a fejlődő jelent. A történelmi múlt hazánkban talán sehol sem hagyott oly sok nyomot, mint e városban és környékén. A magyar táj talán sehol sem olyan változatos — szelíd és szeszélyes, hangulatos és fenséges — mint itt. A mai Veszprém területén már hatezer évvel ezelőtt is lakott település volt. Erről tanúskodnak a régészeti leletek, a díszített agyagedények, a feltárt lakógödrök a Várhegy keleti oldalán vagy a Nádor telepen. Gazdag muzeális anyag került elő a bronzkorból, és temetkezési helyeket találtak többek között a Jeruzsálem-hegyen. A Krisztus születése előtti kilencedik században jelentek meg itt az illírek, fél évezreddel később a kelták, majd a rómaiak, keleti gótok, hunok, avarok és szlávok. A honfoglaló magyarok számára is nagyszerű otthont ígért ez a vidék: a Bakony vadban gazdag erdeit, a Mezőföld jól termő mezeit, a Balaton halban gazdag vizét. És az sem elhanyagolható körülmény, hogy Veszprém környéke volt akkor az ország legközpontibb, legbiztonságosabb része. Nem csoda, hogy e tájakon, egy harminc kilométer sugarú félköríven belül születtek a magyar nyelv első írott emlékei is: az 1055-ből való Tihanyi Alapítólevél és a Veszprém-völgyi apácák még korábbról származó adomány levele, amely görög és latin nyelven az 1109-ben kiállított megújításban maradt ránk. Az oklevélben számos magyar szó fordul elő, s ezeket görög és latinbetűs írásban is rögzítették. Ennek a Veszprém-völgyi monostornak az apácái készítették 1031-ben azt a miseruhát, amelyet kilenc évszázadon át használtak koronázási palástként a magyar királyok. Ez az ereklye ma, a többi koronázási jelvénnyel együtt a budapesti Nemzeti Múzeum legféltettebb kincse. Az első, a veszprémi püspökség már Géza fejedelem idején kialakult. Később, a Vár falai alatt verték le a lázadó Koppány seregét Szent István királyunk hadai. Ez a város lett aztán hamarosan a messzi vidék közigazgatási és kulturális központja, püspöksége alá tartozott a fél Dunántúl. István király és felesége, Gizella gyakran tartózkodott a városban, szerették Veszprémet. A nagy király utódja, Orseolo Péter ide száműzte az özvegy királynét. Az Árpád-házi királyok idején lett a veszprémi püspök a megye főispánja és a királynék kancellárja. Állítólag a királynékat is ő koronázta meg — mindenesetre szívesen nevezték a veszprémiek városukat a királynék városának. A későbbi századokban Veszprémnek hányatott sors jutott osztályrészül: a tatárjárás elpusztította a város pompás épületeit, IV. Béla halála után pedig Csák Máté hadai dúlták fel a várost. Mátyás király idején Vetési Albert, a nagy humanista püspök, építészeket hozatott Itáliából, nagy építkezések élére állt, és Európa-szerte híressé tette a püspöki könyvtárat. Sajnos, a fellendülés korszaka rövid ideig tartott. A mohácsi csatavesztés után számtalanszor cserélt gazdát a város, számtalan ostromot állt ki, és siralmas képet mutatott, amikor 1598-ban kiűzték a városból a török hódítókat. Egy ideig azután Bocskaié volt a város, majd a császáré. Később Bethlen Gábornak hódolt meg, hogy hamarosan újra a császáré legyen. 1704-ben egyik központja a kuruc szabadságharcnak, de Heister császári generális a Rákóczi zászlaja alá állt Veszprémet feldúlja. 31
