Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
SAJTOTUKOR r Uj vonások, új színek Sík Sándor portréján - A „szellemiesített határ” fogalma Negyven éve Debrecenben - Nyolcszáz éves a pilisi apátság A győri folyóiratban „Arcképvázlat Sík Sándorról” címmel Rónay László esszéje olvasható. A szerző a kilencvenhat esztendeje született Sík Sándor életének fontosabb adatait a következőkben jelöld meg: gimnáziumi tanulmányait a pesti piaristák nagy hagyományú iskolájában kezdte, az utolsó két osztályt azonban Kecskeméten végezte; teológiai és bölcsészettudományi tanulmányait Pesten, párhuzamosan folytatta, majd tanári pályájának első állomása Vác volt; sorsa később Szegedre szólította, a magyar irodalom professzorának nevezték ki az egyetemre. A színhelyekről szólva még Gödöllőt és Rómát kell feltétlenül megemlíteni. Az „édes Gödöllő”-t, a harmonikus, boldog ifjúság miliőjét, amelynek „patriarchális, bensőséges légköréről megkapó képet rajzolt később Fekete kenyér című kötetében. Rómát pedig azért, mert tanulmányai befejeztével az egyetemes rendfőnök arra ösztönözte, hogy maradjon kint a generális titkáraként. Sík Sándor azonban nemet mondott, mert sok minden fűzte Pesthez, környezete, hivatása, lelki összeköttetései, s édesanyját sem akarta öregségére messze tudni. A tanulmány a papköltő példaképeiről, mestereiről, tanítványairól és közéleti szerepléséről is részletesen megemlékezik. Amikor élete alkonyán a második világháború alatt írt verseit rendezgette, Sík Sándor a többi között ezeket mondta róluk: „Nem kívánok olyan kifejezést használni, hogy antifasiszta, de lehetne ..Előtte, a koalíciós politika korszakában a Közművelődési Tanács vezetésében vett részt, 1946-ban szerkesztésében kelt új életre a Vigilia, 1947-ben pedig magára vette az alkatától idegen, súlyos terhet; a piarista rend magyarországi tartományfőnöke lett. Egy évvel később méltán kapott Kossuthdíjat, „személyében — olvasható a tanulmányban — a vallásos világnézetű, progresszív értelmiség nyert jelképes elismerést”. Sík Sándor — a szerző szavait idézve — nagy figyelmet szentelt a hétköznapi, alkotó kereszténység megnyilvánulásainak, „messze megelőzve a hivatalos egyházi közvélekedést, előkészítve azt a szellemiséget, melyet a XXIII. János pápa kezdeményezésére összeült II. Vatikáni Zsinat emelt életelvvé”. (1984. évi 5. szám.) valóság A folyóirat „Egy fogalom nyomában” címmel Balázs Sándor kolozsvári író tanulmányát publikálja. Az írás Nicolae Titulescu (1883—1941) román politikus, diplomata elméleti munkásságának — a szerző szavaival szólva — egy ma is gondolatébresztő politológiai terminusát, a „szellemiesített határ” fogalmát elemzivizsgálja, azt a két világháború közötti korszák politikai gyakorlatával szembesíti. A következőkben Balázs Sándor eszmefuttatásának vezető gondolatait, megállapításait ismertetjük, az eredeti terjedelemhez mérten igencsak tömören. Elöljáróban a recenzens kiegészítése . .. Nicolae Titulescu, aki hoszszú és sokoldalú politikai pályafutása során több alkalommal volt külügyminiszter, a Horthy-rendszer retrográd sajtójának egyik legtöbbet szereplő figurája volt; személyét és tevékenységét a kurzus újságai általában a hivatalos magyar külpolitika, a nacionalista, irredenta, revizionista törekvések gáncsvető bajnokaként világították meg. Kétségtelen tény, hogy a trianoni békeszerződést Románia képviseletében ő írta alá és a kisantant egyik fő szervezője volt, de Balázs Sándor azt is megírja róla, hogy a népek, nemzetek, országok összefogásának fontosságát vallotta, francia orientációjú politikát folytatott, tevékenyen részt vett a román—szovjet diplomáciai kapcsolatok megteremtésében, 1938-ban nyíltan állást foglalt a müncheni paktum ellen. A tanulmány a „szellemiesített határ” fogalmát Nicolae Titulescu doktrínájának felvázolásával, értelmezésével bontja ki. Eszerint a határ önmagában szükségszerű negatívum, revíziója azonban nem szünteti meg a konfliktust, azt csak más területre helyezi át, s ezzel a nemzetközi problémák nem oldhatók meg gyökeresen. Ehelyett az országoknak hátsó gondolatok nélkül, közösen kellene munkálkodniuk az elválasztó megnyilvánulások eltüntetésén, állampolgáraiknak demokráciát biztosítva, a demokratikus szabadságjogokat a nemzeti kisebbségekre is kiterjesztve. „Ebben a revizióellenességben azonban paradoxon tükröződik — állapítja meg Balázs Sándor —, mert minél inkább érzi veszélyeztetve valamely állam saját határait, annál inkább igyekszik érvényesíteni a határok elkülönítő funkcióit, ahelyett, hogy a kapcsolatteremtésben keresne védelmet.” Ezért a „szellemiesített határ” politikai konkrétumként csak fokozatosan valósítható meg, Nicolae Titulescu álláspontja szerint a határokban rejlő akadályok felszámolásával, „mindannak állhatatos szellemiesítésével, amit azok a határok megtestesítenek”. Az átszellemiesítés pedig az országok között mindenekelőtt szorosabbra fűzött szálakat, szabad információcserét, egymás kölcsönösen jobb megismerését, az értékek körforgását és nem utolsósorban a nyersanyagoknak, áruknak szerződésekben lefektetett, kölcsönös gazdasági előnyök alapján megvalósuló élénk körforgását igényli. A tanulmány a továbbiakban korabeli magyar és román, illetve romániai magyar újságok cikkeiből idéz állásfoglalásokat, pro és kontra előjellel. Balázs Sándor véleménye szerint az idealista Nicolae Titulescu merész álmokat szőtt, amikor azt remélte, hogy egyre több és több állam kapcsolódik majd be a szerződéses relációhálózatba, amelyből távlatilag akár egy összeurópai konföderációs rendszer is kinőhet. Nicolae Titulescu koncepciója, ezen belül a nemzetiségeket is megillető demokratizmus elve és a korabeli romániai valóság között ugyanis mély űr tátongott. Végül is a szerző saját véleményét egy frappáns dokumentummal nyilvánítja ki: Halász Sándor cikke, amely a Brassói Lapok 1933. január 30-i számában jelent meg, találóan fogalmazta meg a valóságot: „ ... Ebből az összefogási tervből semmi sem lesz, ha Titulescu páros napokon, Kánya (az akkori magyar külügyminiszter) páratlan napokon szépeket mondattak egymásnak.” (1984. évi 10. szám) Confessio A Magyarországi Református Egyház figyelője „Tanúság” című rovatában „Imádság és nemzet” címmel Fekete Csaba írásában eleveníti fel a negyvenévvel ezelőtt Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés ünnepélyes megnyilvánulásait és Révész Imre püspök imádságát, amely eddig mindössze egyszer, 1947-ben, Debrecenben jelent meg nyomtatásban, a „Debreceni feltámadás” című kötetben. „Akkor már három napja üvegezték az ablakokat — írja Fekete Csaba —, s Révész Imre püspök személyes felügyeletével serénykedtek a háborús törmelékek eltakarításában .. . Az immár fűthető imaterem karzatáról nemzeti színek lengtek mindenfelől... A szószék mellé függesztették II. Rákóczi Ferenc képét (a városházán valamiképp megmaradt), s Kossuthét is, aki (a réztáblácska felirata szerint) „Ez Istennek szentelt szószékről szólta a nemzetmentés igéit.. A továbbiakban a szerző arról szól, hogyan szállott a hír, hogy „a Debrecenben 1944. december hó 21- én összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés a magyar államszuverénitás kizárólagos képviselőjévé nyilvánította magát.. Végül a szerző a következőket fogalmazza meg: „...akkor csak az illetékesek tudhatták, mekkora fordulat készül a nemzet történetébe épült teremben, az Oratóriumban. Ma látogatók tízezrei ülnek le ugyanazokba a padokba, olvassák az emlékeztető táblákat... Nem süllyedt el, nem maradt sírban nemzetünk. Bibliában és prédikátori szemléletben gyökerezett Hymnusunk módjára méltó szemlélnünk e történést. Emlékezve Isten előtt illendően, az orando mellé a laborando jelszavát ragasztván hálából. Hisz. mint a Nemzetgyűlés, dicséretet mondhatunk a Szózattal bezárulássul, amiért 'él nemzet e hazán’!” A püspöki imádság elé írt bevezetőben az áll, hogy az ima az Ideiglenes Nemzetgyűlést megelőző, délelőtt tartott istentiszteleten hangzott el. (1984. évi 4. szám.) vigilia Az Actio Vigilia Catholica folyóirata „Nyolcszáz éves a pilisi apátság” címmel Hervay Ferenc cikkét közli. Az írás a pilisi apátság múltját az európai és a magyar történelembe beleillesztve tárgyalja, megvilágítva kultúrtörténeti, régészeti és építészeti jelentőségét is. A XII. század a latin kereszténység országaiban a ciszterci szerzetesek százada volt. Életük nagy vonzerőt gyakorolt a kortársakra. Magyarországon a rend első apátsága a oifcádori volt, a mai Bátaszék helyén; alapítását 1142-ben II. Géza királynak köszönhette. A ciszterci szerzetesek betelepülése az országba III. Béla király nevéhez fűződik. Miután a király és Lukács esztergomi érsek a korábbi viszálykodások után kibékültek egymással, Franciaországból érkezett szerzetesék előbb az egeresi monostort, majd a zirci, pilisi és szentgotthárdi apátságot népesítették be. III. Béla, mint az a régi dokumentumokból megállapítható, 1184-ben Szentháromság vasárnapján iktatta be az egy apátból, tizenkét szerzetesből és számos munkástestvérből álló cisztercita közösséget az új monostor színhelyén adományozott jövedelmék, birtókok és az elkészült épületrészek tulajdonába. Gertrud királyné — II. Endre király meggyilkolt felesége — holttestét a pilisi ciszterci templom fogadta be. A XIII. század derekán a pilisi apátság sem tudta elkerülni a tatárdúlás pusztítását. A XV. században a rend egyetemes káptalanja három alkalommal is a pilisi apátra bízta a magyarországi ciszterci monostorok látogatását és reformálását. Mátyás király kiemelkedően sókat tett az apátság felvirágoztatásáért, de 1526-ban, Kisboldogasszony vigíliáján a török hadak több más monostorral együtt a pilisit is kifosztották, felégették. A XVIII. század elején az elhagyott pilisi apátságot pálos barátok vették birtokukba, abban a hiszemben, hogy a rom az ősi, szentkereszti klastrom maradványa. A téves vélemény alapján közelébe falut is telepítettek. a mai Pilisszentkeresztet. Emiatt, mivel a történelem viharaiban az egykori dokumentumok nagy többsége megsemmisült, az egyháztörténészek. a régészek, az építészés művészettörténészek között a hatvanas-hetvenes évek fordulójáig tartott az eredeti ciszterci kontra pálos birtoklás vitája. Ezt végül is két tény döntötte el. Mérei István ásatásaival, Horváth István oklevelek adataival bizonyították be. hogy a pálosok pilisszentkereszti remetesége a mai Klastrompuszta helyén állott. A pilisi apátság alapfalai, a monumentális templom méreti és építészeti sajátosságai pedig amellett érvelnek, hogy az idők során más királyi alapítású ciszterci monostorok templomainak építéséhez szolgáltattak mintát. (1984. évi 11. szám.) K. GY. 29
