Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
Karácsonyaim Apa csöngetett mindig szentestén, és a csengettyű szavára föltárult a kétszárnyas szobaajtó, az álomvilág. Nekünk, ötünknek, a gyerekeknek a konyhában volt a helyünk egész nap, s meg sem kellett tiltani, hogy kilépjünk onnan, nem is akartuk kilesni, mert annyira vágytuk az ajándékot, a csodát! Ahogy nőttünk a rangsorban, úgy vállalhattunk egyre nagyobb részt a szertartásban, de csak a díszítés kezdetéig, huszonnegyediké reggeléig. Akkor szó nélkül magára hagytuk Apát a szobával. Előző este kötöztük a cukrot, finom, ám de vastag, hófehér fonalat vagdosott Édesanyám, azóta sem tudok szert tenni hasonlóra. Gyakorlott mozdulattal kunkorítottuk a zsineget a szaloncukor nyakára, majd a másik végére is került egy, s úgy sorjáztuk a kopott barna, ósdi faszékek háttámlájára, nehogy összekuszálódjanak. Éjszakába nyúlóan zizegtünk vele, mert a plafonig érő fa jó néhány kilót „megevett”. Nem emlékszem, hogy munka közben valaha egyet is bekaptunk volna a cukorból. (Igaz, kemények és seszínűek voltak ...) Most, amióta fiammal magunknak kötözök, veszek egy dobozzal e munka időtartamára is, mert különben nem maradna a fára. Legfontosabb a fa. Ma is, régen is úgy volt, karácsonyfa nélkül egy magyar otthonban nem ünnep az ünnep. Legszebb az az egyszerű, a luc. De pár nap alatt már kopasz a panellakások száraz levegőjétől. Ezért négy-ötszörös áron most már viszik a feketét, az ezüstöt, az erdei fenyőt. Engem is magával ragadott a józan megfontolás és a mai „sikk”, már harmadik december, hogy azt hozom haza, amelyiknek sűrű és tömött csomókban állnak hosszú, sötétzöld tűlevelei. Falura, úgy látszik, még ha Pest-közeli is, nehezebben jut el a divat, mert lakóhelyünk, Budaörs közepén, a zöldségbolt „kerthelyiségében” még ma is csak az „ódivatú”, igazi karácsonyfának való lucfenyőt árulják. Autóval alig 10—15 percre onnan — már a fővárosban — a Villányi és Karolina út sarkán, a kocsma előtti téren csak a „korszerűek” kaphatók. Díszíthetetlenek ugyan, de Vízkeresztkor még állnak a tűleveleik. És a még ezekkel is elégedetlenkedőknek bőséges választékot kínálnak a virág- és a papírboltok színtelen-szagtalan műanyagfenyőkből... Az én csodatévő Apámat is behálózták sajnos örök-ronda portékájukkal, cél és használati utasítás is mellékelve van hozzá, összehajtogatva kis helyen is elfér, a kispénzű nyugdíjasnak nem kell a fára többször is költenie, nem hullik a levele, csak ... csak nem sugározza úgy a karácsonyhangulatot, az otthonmeleget mint a valódiak. November elején már a falusi ABC pultjai is roskadoznak a szaloncukor tonnáitól. Az árát nem tudom. Annyiféle van ilyen-olyan mázzal bevonva, cukor és csoki alapanyagú, desszert és zselés.. . Két éve még ez volt a hiánycikk, hogy az idén melyik a legkelendőbb, az majd eldől február tájékán, mert abból biztos, hogy nem desz kiárusítás. A többiből ugyanis (hogy mindenkinek jusson bőven) annyit gyártanak, hogy a karácsonyi időszak után a kereskedők kénytelenek a feleslegből évek óta azonos „rafinériával” új árut csomagolni. Kibontják a cukrot papírruhájából, s csupaszon, nylon zacskóban kelletve magukat, csábítgatják az édesszájú vevőt. Vagy harminc esztendeje már, hogy egy-két éven át nem lehetett szaloncukrot kapni. Semmifélét sem! De nekünk otthon akkor is plafonig ért a karácsonyfánk, és akkor is roskadozott a cukortól. Vagy rosszul emlékszem? Már tárcsázom is a nővéremet. — Jutka, te is emlékszel rá, hogy Anyu sütött szaloncukrot? — Nem sütött, főzött. — Biztos? — Biztos hát, még a receptjét is eltettem. A mennyiségek fontosak? Nem? Akkor mondom : cukrot vízzel összefőzünk, egészen addig, míg az ujjunk között olyan szálasán ragad ... — Most már emlékszem... aztán lehet ízesíteni, lehetett volna citrommal, kakaóval, dióval, feketekávéval. A kávézacc volt a legolcsóbb, anya jobbára azt tett bele, aztán vizes ruhaszalvétán elegyengette, vizes késsel kockára vágta ... Uramisten, borzasztóan finom volt! Zsírpapírba öltöztettük, ollóval ugyanolyanra bevagdostuk a végeit, mint a „rendes" szaloncukoré. „Apajézus” üvegszálas angyalhajat húzott fölibük, a gyertyák fényében ez volt az egyszeri, a megismételhetetlen, az AJÁNDÉK.' * Tízéves fiamat egy kérdőívvel küldöm át az iskolába. írják meg nekem is az osztálytársai, ki mit kér karácsonyra. Az osztály összetétele egészen vegyes. Idejárnak a Pestről kiköltözött értelmiségiek gyerekei, de a falusi házak lakóinak gyerekei is. Válogatás és rangsor nélkül a lista: villanyvonat, ahhoz terepasztal, lemezjátszó, magnós rádió, „Rotring” ceruza és radír, búváróra, kismotor, hanggal irányítható autó, sífelszerelés és síruha, lemezek, pisilős, tisztába rakható baba, könyvek, színes televízió, látcső, korcsolya, zsebszámológép stb.... Még egy kérdésem volt: Mennyi az esélyed arra, hogy amire vágysz, azt meg is kapod? Harminckét gyerek közül huszonnégy válasza: Már megbeszéltem anyuval, megígérte. Én is bólintottam fiam kérésére — valami Legóhoz hasonló darus autót kért — óvatosságból annyit tettem hozzá: ... ha nem kapkodják el előlem! Azaz beismerem, hogy én már nem vagyok csodatevő. De jócskán akadnak nálamnál ügyesebbek, azt már nem mondhatnám, hogy takarékosabbak is, mert a számok másról árulkodnak ... Kaszás Sándortól, a Centrum Áruházak vezérigazgatójától tudom: az elmúlt évben egyik átlagos napján, április 15-én az összforgalmuk 39 millió forint volt, december 15-én 81,7 millió! ^k Faragó Piroska Mezőszilason egyedül él az édesanyjával. Hosszú könyvespolcra mutat az ágya fölött, ott őrzi a kincseit, versesköteteket és regényeket. A költők közül József Attilát szereti legjobban, a Kertész leszek című verse miatt. Már szavalná is, de közbekérdezek: — Mit szeretnél karácsonyra? — Fehér karácsonyt szeretnék, van kukoricánk és Anyukám tavaly is beöltöztetett nekem egy csuhébabát... Nekem meg itt ez a doboz, ebben gyűjtöm a vásárlásból visszamaradt tíz-húszfilléreseket. Ebből veszek Anyunak egy szép könyvet, Jókai-, Victor Hugó-, vagy Dumas-regényt, őket szereti, meg „darálós” süteményt is sütök, szép díszeket tudok belőle csinálni, szívet, meg csillagokat... ^k Igaz-e, hogy a legkelendőbb ajándék a szórakoztató elektronika? Várfi Ferenc szerint, aki a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, valóban ezt mutatja a statisztika. Asztali rádióból negyedévenként általában 25—33 ezer darab fogy, a negyedik negyedévben 43 ezer, fekete-fehér hordozható Tv-ből általában 15 ezer, az utolsó negyedévben 25 ezer fogy. Lemezjátszóból 13 ezer helyett 25,5 ezer, és a legkeresettebb ajándék a színes televízió, ebből a megszokott 12 ezer helyett az utolsó három hónapban 34 ezer darabot visznek. Legigazibb ajándék ma is az ékszer, legalábbis, ha felnőtt ad felnőttnek. Hogy mennyire nem sajnáljuk érte a pénzt, csak két adat. Az első három hónapban 246 millió forintot költünk a csillogó-villogó holmikra, az év végén ennek több, mint dupláját 648 milliót. 4|é Egy megsárgult pici kis fényképet nézegetek. Nem találom rajta, talán, mert éppen mi gyerekek takarjuk, amit keresek. Pedig ott kell lennie, ott volt a fa alatt, amikor én hathétéves lehettem — egy bölcső. Pici kis fa-alkotmány, zöldre festve, két hátlapján csöppnyi festett virágok. Nagyapám kezemunkája, az ő lelke, ajándéka. — Emlékszel-e valamelyik gyerekkori ajándékodra? — kérdezem nővéremet. — Egy kis bababútor! — jön a válasz a telefonon — egy ágy, egy szekrény meg két szék. Kékre festve, rajtuk pici kis virágok. Tudod...? — Tudom ... Nagyapa! De neked is tudnod kell, drága, kicsi, régnincs öregember, hogy ma én is a gyerekemnek „csinálom” az ünnepet. Jól? Rosszul? Több pénzzel, az biztos. Tudom, zokon veszed, de most mégis ideírok még egy számot: az első három negyedévben átlagosan 340—365 millió forintot költünk játékra, karácsony előtt ugyanennyi idő alatt 766 milliót. És ez az idén is mind ott lesz a fák alatt. ^k Csengetek, aztán kinyitódik a tejüveg szobaajtó ... PERJÉS KLÁRA FOTO: GÁBOR VIKTOR 18
