Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-24 / 24. szám
A HERTZ-BIBLIA MAGYARUL Talán egy-egy lexikon-együttes megjelentetése, az összes Beethoven-szimfónia teljes partitúra-sorozatának vagy egy új Biblia kiadásának pillanata mérhető ahhoz az emelkedett élményhez, melyhez az Akadémia Kiadó most sok-sok olvasót segített hozzá, amikor reprint-kötetei között megjelentette a magyar származású dr. Hertz J. H. munkáját, a „Mózes öt könyve és a haftárák” című művelődéstörténeti alapművet. A Hertz-Biblia néven ismert, lenyűgöző szerkesztésű dokumentumanyag ezt megelőzően 1939 telén jelent meg magyarul az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat segítségével, mégpedig azzal a céllal, hogy a vészterhes időkben „a zsinagóga, az iskola és a család számára alkalmas népszerű” olvasmányt, egyben lelki támaszt nyújtson. A Brit Birodalom tudós főrabbijának gyűjtőmunkája nem egy elmélet önigazolása akart lenni, hanem a kultúra és tudás erejével ható eszköz, érvényes kísérlet egy kultúrmisszió következetes végigviteléhez: „igen sok történelmi, kulturális, szociológiai és vallásiam felvilágosítást és hitet erősítő, a lelkeket megnyugtató fennkölt eszmét” segített olvasójára találni. A most újra kiadott ötkötetes munka (Genezis, Exodus, Leviticus, Numeri és Deuteronomium) tartalmazza a Tóra-szövegek héber eredetijét, azok magyar fordítását és a kommentáranyagot. Dr. Hertz a szent szövegek eredeti anyagának hozzáférhetővé tételével és a szerkesztői alapossággal (s egyben szabadsággal), a kommentárok körültekintő válogatásával nemcsak a maga korának, hanem a mi időnknek tépelődő lelkületét foglalkoztató kérdésekben kínál útmutatót. A Mózes öt könyvének különféle értelmezéseit „a zsidóság és a modern tudományos kutatás megvilágításában” hozza az olvasók elé: szabad kivonatokat készít zsidó és nemzsidó, ókori és korabeli kommentárokból. így könyve nemcsak egy archaikus szöveg közhasználatba kerülését segíti, de a Biblia-kritika történetének dokumentációja is. A zsidó kommentárok első és legfőbb célja a szentírásbeli szövegek kifejtése, eredeti értelmüknek pontosítása. Ezt a munkát régi szaktekintélyek és kommentátorok, talmudista filozófusok és bibliafordítók anyagaiból végezte el, s a forrásanyag szerzői garanciát jelentenek az értelmezések gazdagságára. Josephus Flaviustól Maimonidesig, Ibn Ezrétől Mendelssohn Mózesig minden fontosabb szaktekintélyt megtalálunk a citátumok jegyzetei között. A görög, az arámi, az asszirbabilóni források mint ősi írásmagyarázatok kerülnek bele könyvébe..., s a kötet végén közli a Tóra- és haftára-magyarázatok dallamait is. Nem kell hívőnek, sem hebraista szakembernek lenni ahhoz, hogy a Mózes öt könyvének teljes jelentőségét fölmérni vagy értékelni tudjuk. Hiszen nemcsak évszázadok és évezredek bibliaolvasási gyakorlata, nemcsak az izraelita hitélet napi gyakorlata, de már önmagában véve a mózesi könyvek tartalma is szavatolja, hogy szellemtörténeti kincsről, művelődéstörténeti értékről van itt szó. Az emberiséget a Biblia szerint Isten maga teremtette, de hogy az alkotás lényegi sajátosságát és méltóságát fokozza, a Tóra ezt úgy fejezi ki (többesszámban): „alkossunk embert”. A Genezis könyve, s a másik négy Mózes-könyv így hangsúlyozza azt a felelősséget, amely az embert — s nemcsak a hívőket — önmagával szembeni kötelességre figyelmezteti. Nem törvénykönyv ez, sokkal több annál. „Ez a ,Tóra’ az ,Isteni tan’, amely Izráelnek adatott, és a zsidó népnek kötelessége azt az egész emberiségnek átadni. Ezért, amidőn elmondja Izráel népének eredetét, megállapítja rokonságát az egész emberiséggel, hogy kiemelje az egész emberi nem közös eredetét és együvétartozását”, írja dr. Hertz, „Csakis így remélhetjük, hogy a szentírási szöveg mélyebb értelmezései, a kommentárok révén nemcsak az olvasó ismereteit gyarapítja, hanem egyúttal mélyíti és megszilárdítja is.” Az újra kiadott Mózes öt könyve ezzel a bizakodó ajánlással kerül most olvasói elé. A. GERGELY ANDRÄS KŐSZEG-HEGYALJA EGYIK GYÖNGYSZEME Vas megye központjától, Szombathelytől Kőszeg felé haladva, ha Lukácsházánál balra tér az utazó, hamarosan felbukkan előtte hazánk egyik legkisebb, szubalpikus éghajlatú, tiszta vizű forrásokban, kőzet- és növényritkaságokban bővelkedő történelmi-néprajzi tájegysége, Kőszeg-Hegyalja. Más néven ötfalunak is hívják ezt a vidéket, amely valóban csupán öt faluból, Kőszegszerdahelyből, Kőszegdoroszlóból, Velemből, Bozsokból és Cákból áll. Rövid sétánkon ezzel az utóbbi településsel ismerkedünk meg. Cák — hasonlóan a többi hegyaljai településhez —, Árpád-kori falu. A szemlélődőnek még ma is feltűnik, hogy nem is olyan régen, még egyutcás, úgynevezett szalagtelepülés lehetett. Bár az utóbbi évtizedekben átalakult a tájegység sajátos népi építészete, s egyre több, kőből és téglából épült, egy- és kétszintes házat, nyaralót lehet látni, a régi nyomok még sok helyütt fellelhetők. Cák két dologról volt nevezetes az elmúlt két évszázadban. A 19. század második feléig, a filoxéra pusztításáig neves szőlővidék volt. A palás, kavicsos, agyagos talaj nem kedvezett a földművelésnek. Az erdőkben, legelőkben gazdag vidéken a lakosok ezért elsősorban erdőműveléssel, állattartással, legelőgazdálkodással, gyümölcstermeléssel és szőlőműveléssel foglalkoztak. A falu fölött húzódó lankás domboldalon gerendából épített, zsuptetős pincék őrzik az egykori pincesor hangulatát. A hetvenes években nemcsak eredeti állapotukban állították helyre a cáki múzeum pincéket, hanem a két évszázados múltra visszatekintő pincesort — a forró nyári napokon is hűs árnyat adó, nyáron bódító illatot árasztó csodás szelídgesztenyefákkal együtt — műemlékké nyilvánították. Ha benyitunk egy-egy, a domboldalba süllyesztett pincébe, elénk tárul annak 18—19. századból származó berendezése, amely egyszerűségében is e vidék neves pallérács őseire emlékeztet. Nem kell sokat nézelődni a pincesoron, hamar előkerül egy-egy vendégszerető cáki öreg gazda, aki nemcsak vörös borával kínálja a messzi vidékről érkezett látogatót, hanem büszkén, szavából ki nem fogyva mesél erről a csodálatos tájról. Cák másik nevezetessége kőbányája, melyet a múlt század második felében nyitottak meg, s mind a mai napig termeli a kőszeg-hegyaljai üdülőkörzet háztulajdonosainak és távolabbi vidékeknek a kiváló minőségű cáki követ. A bánya megnyitásával a vidék építészete is átalakult. Míg a 19. századig a házak építéséhez a környező erdők gazdag faanyagát használták fel, s ácsolt gerendákból, zsuptetővel fedve készítették azokat, addig ma már elsősorban kőből építkeznek, ügyelve arra, hogy a modern kor építményei harmonizáljanak a hangulatos tájjal. A falu lakosságának jelentős része ma már a közeli Kőszeg és Szombathely gyáraiban, üzemeiben talált munkát, de ragaszkodása szűkebb szülőföldjéhez nem szűnt meg, nem költöznek be a városba. ÁCS ZOLTÁN A műemlék pincesor A SZERZŐ FEEVETELE 22