Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-24 / 24. szám
Zalaegerszeg, e nyugat-dunántúli megyeszékhely több „reneszánsz”-szal hívta már fel magára a figyelmet, a szó „újjáéledés, hosszú szünet után bekövetkező fellendülés” értelmében. Mit is említsünk hamarjában? Talán a városépítés kívánkozik az élre, a hagyományosabb módszerek sikeres versenyeztetése az országosan uralkodó, meglehetősen egyhangú nagypaneles technológiával. Aztán ott van a szabadtéri néprajzi múzeum, a népi kultúra reneszánszának egyik legszebb hazai példájaként. S hogy cikkünk témája, az ipar felé vegyük az irányt, nem hagyhatjuk ki a sorból a ruhagyárat, a tejüzemet, a húsipar gyárát, melyek mindegyike újító kedvéről nevezetes, cikkei keresettek és kedveltek a fővárosban is. Aminthogy sikerrel kecsegtetne, ha a Zalaegerszegi Kerámia- és Cserépkályha Gyár újabb mintaboltokat nyitna meg a helybeli cs a budapesti után. Az ő „reneszánszuk” 1160 főt érint — ennyi a dolgozóik száma — és mintegy 450 millió forintot eredményez évente — ennyi a termelési érték. A környék agyagvagyonát már régen felfedezték a fazekasmesterek, s később a nagyipar is (hacsak nem tekintjük nagyzolónak e kifejezést a mai gyár jogelődjeire; a téglagyárra, a betonárugyárra, a cserépkályhagyárra). A hatvanas években kezdtek el kerámiamázat, majd kerámia dísztárgyakat készíteni a közeli Tófejen, ahol ma a korszerű gépekkel felszerelt fal- és padlóburkoló üzem működik. A vállalat 1969 óta tevékenykedik a már említett nevén, s azóta újabb és újabb beruházások korszerűbbé, igazán nagyiparivá tették a termelést. A legutóbbi nagy előrelépést zalaegerszegi új üzemcsarnokuk jelentette, ahol a múlt év közepén indult meg a munka. Hálás dolog manapság építőanyagot gyártani, hiszen falun és városon egyaránt egymást érik az ■építkezések, s a falra, padlóra való csempe nem csupán praktikus, de mutatós is. A gyár 1 millió 400 ezer négyzetmétert készít el évente, 60—70 féle színt és mintát kínál. S hogy ez utóbbi körülmény mennyire fontos, azt dr. Katona György igazgató is aláhúzza : „Mióta Romhányból — itt működik a legnagyobb csempegyár — hárommillió négyzetméter kerül ki évente, tulajdonképpen telített a piac ebből az áruból. Nekünk az a szerencsénk, hogy széles a választékunk. Csak így maradhatunk versenyben.” A széles választék persze nem szerencse dolga, hanem a versenyhez, a kereslethez való igazodásé. Ezért tartja a gyár nagy becsben saját iparművészeit. És egy ideje már nem csupán a hazai vevőkörre figyelve ... „Ha nyugati mintát vennénk át azokat a csempéket csak az ottaninál alacsonyabb áron tudnánk exportálni. Üj ötletekért, eredeti tervekért természetes, hogy jobb pénzt kapunk.” Bár — mint mondottuk — a zalaegerszegi csempék igencsak kelendőek, a gyár „különlegességét” mégiscsak a kályha, kályhacsempe adja, holott tevékenységüknek ez az ága teljesítményüknek csupán a negyedét teszi ki. Évekkel ezelőtt ez a bizonyos egynegyed csaknem a csőd szélére sodorta a vállalatot. „1971 volt ez a kritikus esztendő — emlékezik az igazgató. — A cserépkályhagyártást mindenki megszüntette az országban, mi azonban — valami hatodik érzékre hallgatva? — megtartottuk. 1975-ben már érződött a cserépkályha reneszánsza. Az olajválság miatt újból megnőtt a szén- méginkább a fatüzelés ázsiója. Azonfelül a divat kezdett felkapni mindent, ami régi, ami nosztalgiát ébreszt.” Igaz, e divatváltás első nagy hullámát még nem tudták a zalaegerszegiek igazán kihasználni. A csúcs — az igazgató szerint — 1981 volt, akkor azonban még nem állt rendelkezésünkre elegendő gépi erő, emberi kéz, szakértelem. Az export ugyan 1979- ben megindult, mégpedig hazalátogató magyarok jóvoltából, akiknek körében nagy tetszést arattak az ízléses, barátságos, a meleget kemence módjára tartó zalaegerszegi kályhák. Az első üzlet egy Német Szövetségi Köztársaságban élő, magyar építészmérnök közreműködésével jött létre. S ha egy kissé késve is kapaszkodtak fel a divathullám felívelő ágára, az egerszegi kályhareneszánsz csak bekövetkezett. E termelési águkban is jól kamatoztatták azt az adottságukat, hogy a gyárban egymás mellett él a kézi és a gépi formázás. Ez ugyanis jó lehetőséget adott és ad a mintadivathoz való igazodáshoz. Az egerszegi mesterek munkavállalási engedélyt kaptak az NSZK-ban a gyáruk csempéiből való kályhaépítésre, néhány kályhájuk az USA-ba és Kanadába is eljutott. A fellendülés, a „reneszánsz” Egerszegen sem jár gondok nélkül. A korábbi lanyha kereslet miatt ugyanis a kályhaépítés kikopott a szívesen űzött szakmák sorából. Évekig nem volt utánpótlás sem a város szakmunkásképző intézeteiből, sem máshonnan. Három éve sikerült újra útjára indítani egy osztályt, a gyár tanműhelyt rendezett be. Az első évfolyam tavaly végzett. További kérdés azonban — bár a kereset jónak mondható —, hogy a kemény munka mellől hányukat csábítja el valami könnyebb, de ugyancsak jól fizető mesterség ... Dr. Katona György igazgató bizakodik, legalábbis ami a kályhadivat tartósságát illeti: „A cserépkályhák iránt itthon is van bizonyos igény, s a gáz- és villanyradiátorokat is szívesen burkolják csempével. Külföldön eleddig a középosztály volt a vevőkörünk. Szeretnénk azonban exkluzív, drágább cserépkályhákkal is megjelenni. Az NSZK és Ausztria után igyekszünk megismertetni magunkat Svájcban, Franciaországban és a skandináv államokban is. B. I. FOTO: GABOR VIKTOR 8
