Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-09-29 / 20. szám

VII. FOGATHAJTÓ VILÁGBAJNOKSÁG 1984 Szilvásvárad — A mindenségit, ha egy pata koccan az aszfalthoz, már leállít­ják a forgalmat! — mérgelődik a Lada volánjánál egy vörös képű úr, aki sietne, de augusztus 16— 20-ig a lovaké volt az elsőbbség Szilvásváradon. — Utazzon helikopteren, mint Fülöp herceg, akkor nem állítja meg senki — évődik egy másik, aki szintén hivatalos ügyben jár­hat, mert a nyakában viseli fény­képes igazolványát. A közjátéknak tetemes számú nézője akad, olyanok, akik nem fértek be a 15 ezer férőhelyes lo­vaspályára, vagy éppenséggel el­unták az első versenyszámot, a be­mutatást. A sajtópáholyban a szakma öregjei magyarázzák a viszonylag fiatal sportág (1969-ben ismerte el a Nemzetközi Lovas Szövetség) szabályait „a nyeretleneknek”. Ez utóbbiak persze nem gondoskod­tak távcsőről, ezért kénytelenek a pálya széléhez húzódni, hogy azt láthassák, amit a versenybírák. E versenyszám célja a lovak, a hajtó és segédeinek, valamint a kocsi­nak és a ^-erszámozásnak a szem­re vétele, azaz az összbenyomás pontozása. Nem egyéb ez tehát, mint szépségverseny, ahol a se­gédhajtó poros csizmája, kesztyűt­­len keze bosszantó hibapontokat hozhat. A jól értesültek azt híresz­­telték, hogy a holland csapat egyik fogata azért szerzett több hibapon­tot, mert a segédhaj tók túl korán keltek... Az esetnek az önök tu­dósítója is utánajárt, és ismét be­igazolódott, hogy a túlbuzgóság olykor hátrányos lehet. A verseny­láztól fűtött holland lovasok ugyanis hajnalok hajnalán felkel­tek, hogy kicsinosítsák, kisuvic­­kolják fogataikat, kiszidolozzák a réz alkatrészeket, kellően ellássák a lovakat. És annak rendje-módja szerint borotválkozással kezdték a napot. Vesztükre, mert mire dél­tájban a szigorú bírók elé hajtot­tak, egyikük enyhén borostás be­nyomást keltett, ami ebben a sok arisztokratikus elemet tartalmazó sportágban megbocsáthatatlan. Ezek után a fogathajtásban já­ratlanok számára sem meglepő ta­lán, hogy a bemutatás kissé hosz­­szadalmas versenyszámát H. R. H. Prince Philip, azaz Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovas Szövetség el­nöke, az angol csapat tagja nyerte meg. Aki részrehajlással vagy el­fogultsággal vádolná a szakértő zsűrit, ez esetben nagyot tévedne. A herceg elegáns ostortartása és hajtásmódja, fogatának mutatós­sága, segédhajtóinak fegyelmezett faarca és hibátlan öltözete, a lo­vak mozgásának méltósága és rit­musa vastapsra ragadtatta a kö­zönséget. A herceg mindössze 1,4 hibapontot szerzett, s ezzel meg­előzte csapattársát, G. Bowmant, valamint az 1982-es világbajnok holland T. Velstrát, s a többszö­rös világ- és Európa-bajnok Bár­dos Györgyöt. Az első versenynap után tanulságul feljegyezhetjük: bármily eredményesek is a magyar hajtők, a „fazont” ma is az ango­lok adják ennek a sportnak . . . A díjhajtásra már Pettkó- Szandtner Tibor a Magyar kocsi­zás című, a témában mindmáig alapműnek számító könyvéből ké­szülhettem fel. A ny. m. kir. mé­neskari őrnagy, lótenyésztési fő­felügyelő bevezetőjében így írt: „Soha nehezebb feladatra nem vállalkozhattam volna, mint arra, hogy az ősi magyar hajtás művé­szetét — aminek egykori létezésé­hez nem férhet kétség — kutas­sam, keressem, kipróbáljam, rög­zítsem és közkinccsé tegyem.” A magyar fogatolás, szerszámozás és hajtási stílus gazdag tárháza ez a könyv, amely első ízben 1931- ben jelent meg Biró Miklós Nyom­dai Műintézetében, és amely a Közművelődési Kiadó jóvoltából most hasonmás kiadásban került az érdeklődők kezébe. A díjhajtás, a ló és lovas össz­munkájának nyújtja bizonyságát. A 4x100 méteres alapterületű fü­ves négyszögben, előírt programot kell teljesíteni, amely során érté­kelik a hajtó szártartását, a jár­­módok szabályosságát, a négy ló együttes teljesítményét. A díjhaj­tás sosem volt hagyományosan magyar szám, ez amolyan kötelező programnak számít, ami az inven­­ciózus, sokat kockáztató, a fogat­hajtásban eredetiségre törekvő magyar hajtóknak sosem sikerült hibátlanul. Meglepetésre a legsike­resebb magyar hajtó, Bárdos György teljesítette a 43 induló kö­zül a legkevesebb hibával a fel­adatot, és a második napon egyé­niben átvette a vezetést. Minden sportágnak megvannak a nagy egyéniségei, a fogathajtás­ban kétségtelenül Bárdos Györ­gyé, a szilvásváradi lipicai ménes vezetőjéé ez a szerep. Ez a nagy bajuszú, darabos ember szinte fa­natizálja a lovait, szeme villanfá­­sával intézkedik. Ahogyan a bakon helyet foglal, ahogyan előrehajol­va csendes ügetésre fogja a lipi­caiakat, az az érzésem, ez az em­ber csak vágtatni szeret. Bárdos a közönség kedvence is, este a sörö­zőben és a lovasszövetség fogadá­sán eddigi eredményei alapján sokan már a nyakába akasztanák az egyéni összetettben szerezhető aranyérmet. A világbajnokság harmadik ver­senyszáma a legnagyobb erőfeszí­tést kívánó, s egyben a legtöbb ér­deklődőt vonzó maratonhajtás, amelyet a pazar szépségű Szalaj­­ka-völgyben rendeztek. A hét aka­dállyal nehezített 24,4 kilométer hosszú pálya mentén az eső elle­nére legalább ötvenezer néző szur­kolt. Diadal és tragédia kart kar­ba öltve jelennek meg itt — ez talán a legszebb a maratonhajtás­­ban. Tajtékos, habzó szájjal küsz­ködő lovak küzdelme, a hajtők fi­zikai állóképességét és idegi felké­szültségét próbára tevő verseny ez. Fülöp herceg már az első kilomé­tereken feladta a versenyt, a hol­land Velstrát szabálytalanságért kizárták, a csehszlovák Duda be­szorult az akadályok közé, az első­ből ugyan még kiostorozta a lova­kat, de a következőkben már fel­adásra kényszerült. A nagy ellenfelek elhullta után Bárdos György és a magyar csa­pat valamennyi tagja diadalitta­san, a közönség ovációja közepet­te robogott be a célba! A sajtóklubban néhányan már Bárdos fölényes győzelméről szóló cikkeiket fogalmazták, külföldi kollégák közül pedig sokan a ha­zai pálya előnyéről értekeztek, mondván, ezen az ördögi pályán csak a magyarok tudnak végig­hajtani. Ellenérvet éppen Auguste Duboy úr, a Nemzetközi Lovas Szö­vetség (FEI) svájci kiküldöttje szolgáltatott, aki a verseny meg­kezdése előtt az ötödik akadály nehezítését kérte. Amikor a pá­lya készítői azzal érveltek, hogy így sem lesz könnyű teljesíteni ezt a számot, Auguste Duboy úr so­kat mondó igazsággal válaszolt: „Aki itt nyer, az a világ legjobb­ja. A nehezebb akadály sem lehet neki gond!” A világ legjobb fogathajtója Ju­hász László, Magyarország! Stíl­szerű hasonlattal, Juhász sötét ló­ként tört az élre. Klasszisát már Apeldoornban igazolta 1982-ben, ahol világbajnoki bronzérmet szerzett. (De ki tudja, miért, ez a világbajnokság valahogyan mégis­csak Bárdosé volt, aki rontott ugyan az akadályhajtás nehéz ver­senyében, ami nem csoda, hiszen nagy felelősség nehezedett a vál­lára. Meg is viselte a vereség . . .) A magyarok egyéniben és csa­patban K. O-val győzték le ellen­feleiket. Az összetett egyéniben az első öt helyen magyar hajtó vég­zett, természetesen a csapatnak járó világbajnoki aranyérem is a miénk lett. Az augusztus 20-án, Szilvásvá­radon összegyűlt közönség mámo­rosán éljenezte a magyar győzel­met. Csak egyetlen úr akadt a kö­zönség soraiban, aki piros felöltő­jében, fején sárga cilinderrel, a hóna alatt sétapálcával egyked­vűen sétálgatott. Ez az úr nem volt más, mint Mr. Johnnie Wal­ker és az élelmesebbek nyomban rájöttek, érdemes követni őt, mert ahova ő megy, ott is lehet ünne­pelni ... LINTNER SÁNDOR Újra itthon... Puskás öcsi, vagy sokaknak már öcsi bácsi, a Honvéd és a váloga­tott világhírű kapitánya, a kétsze­res nagypapa újra itthon járt. Egy­kori szűkebb hazája szomszédsá­gában, a Kispest határában épült Aero Hotelben szállt meg, s fele­sége mellett lánya és két unokája is elkísérte. Napjai mozgalmasan teltek. A régi barátokkal, játékos­társakkal való sűrű találkozások mellett arra is szakított időt ma­gának, hogy beüljön a fogorvosi székbe, dedikálja a róla szóló könyv újabb kiadását a türelme­sen sorban álló érdeklődők százai­nak, és természetesen játszott is, gólt is rúgott a Honvéd egykori jobbszélsőjének, a tavaly elhunyt Budai Lászlónak emlékére rende­zett Fradi—Honvéd öregfiúk mér­kőzésen. Madridból érkezett, s hamaro­san Port Saidba utazik majd, ahol ismét edzői szerepkört vállalt. Ez­úttal is a Vigadó téri Dunakorzó étteremben találkoztunk. — Nagyszerű dolog idehaza len­ni — mondta. — Mindig megle­pődöm, hogy még nem felejtettek el, s mennyire szeretnek az embe­rek !... Puskás a fogorvosi székben ... ... és a pályán, ahogy éppen Szűcs La­jost próbálja kicselezni FOTO: KEGYES ANDRÁS 26

Next

/
Thumbnails
Contents