Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-09-29 / 20. szám

Bauer Ferencnek, a nádudvari művelő­dési ház igazgatójának, úgy látszik, szokása, hogy megkérdezze az újság­írókat: mi tetszik nekik leginkább a május 11-én avatott intézményben? R. Székely Julianna, az Űj Tükör munkatársa azt felelte, hogy a kilincsek. Róluk ír majd a legszívesebben. „Arról, hogy rézhői vannak. Valódi sárgarézből, miként a fogasok, a lép­csőkorlátok is, ráadásul nem egyformák: né­melyik sima, másik cirádás vagy gömbölyű, attól függően, hová illik.” Nem tagadom; va­lóban szépek azok a kilincsek, fogasok, vere­tek; illenek is pompásan a tömör ajtókhoz, a rusztikus vagy éppen hipermodern bútorok­hoz, de amikor az igazgató engem faggatott, be kellett vallanom, hogy engem nem a rész­letek nyűgöznek le, hanem az egész. Ez a mű­velődési ház ugyanis nem rí ki a faluból, ha­nem illeszkedik hozzá. Kívülről szerény, amo­lyan földszintes „ábrázatot” mutat; csúfolták is az idevalók közül jó néhányan, akik a kör­nyéken nem egy „pompázatos”, emeletes be­ton—üveg kockapalotát láthatnak hivalkodni: elmondták fészernek meg juhhodálynak, de csak addig, amíg föl nem épült, meg nem nyí­lott. Mert akkor aztán kiderült, hogy ebben a faluképbe és a távolabbi tájba egyaránt belesimuló épületben több van — hála a ter­vezői és építői leleménynek —, mint azokban a több emeletes, rideg betoncsodákban. Kell is, hogy sok minden legyen benne — mondja Bauer Ferenc —, hiszen nem két krajcárba, hanem 85 millióba került! Szinte még ki sem mondta az összeget, ami­kor már megfogalmazódott bennem két kér­dés. Az első: — Hol szedtek össze ennyi pénzt? A második: — És megérte? Az első kérdésre, persze, egyszerű a válasz. Csak sorolni kell a tényeket: — A felét, pontosabban 42 milliót a helyi, or­szágos hírű termelőszövetkezet adta. Aztán öt­milliót kaptunk az Országos Közművelődési Tanácstól, a többit társadalmi szervezetektől. De itt meg kell szakítanom Bauer Ferencet, hogy megmagyarázzam: miért „természetes” — legalábbis számára, meg az itt élők szem­lélete szerint — az a termelőszövetkezettől származó 42 millió forint. Meg az a további kétmillió évente, amit a művelődési ház fenn­tartására, üzemeltetésére fordítanak majd. Először is azért természetes, mert a nád­udvari termelőszövetkezet milliárdos vagyon­nal rendelkezik, így volt neki, van neki miből beruháznia. Másodszor pedig —- és ez az érem másik oldala — ahhoz, hogy egy termelőszö-

Next

/
Thumbnails
Contents