Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-09-29 / 20. szám
VENDEGEKMAGYAR LUTHERÁNUS Két héten át ülésezett Budapesten a Lutheránus Világszövetség VII. Nagygyűlése. Beszámolónkat olyan interjákkal folytatjuk, amelyekben munkatársaink - Bokros Katalin és Patonai Adrienne — külföldön tevékenykedő, magyar evangélikus lelkészeket, világi tisztségviselőket szólaltatnak meg. Emődy Csaba Emődy Csaba tanácsadói minőségben Argentina egyházát képviselte a budapesti világtalálkozón. A Lutheránus Világszövetség úgynevezett társaságfejlesztő szolgálatában dolgozik. — Az LVSZ különböző fejlesztési projekteket dolgoz ki a harmadik világban élők számára, amelynek az emberi élet jobbátétele a célja. — Milyenek a magyar fővárosban megrendezett Nagygyűléssel kapcsolatos benyomásai? — Minden, amit itt látok, az újdonság erejével hat rám, s mondhatom, úgy élvezem őket, mint egy újszülött. Éreztem, hogy a magyar egyház munkája kidolgozott, s hogy az egyház szerves része a társadalomnak. De... nekem nem mindennapos élményem az is, hogy magyar nyelvű plakátot látok az utcán, hogy az emberek magyarul beszélnek az autóbuszon. A magyar nálunk otthon családi nyelv, csak otthon használjuk. Rajtunk kívül környezetünkben nem beszéli más. És számomra, aki gyerekfejjel kerültem el, s azóta nem járt szülőföldjén, itt most lett egy ■egész nép nyelve a magyar. Budapesten születtem, 1942. június 15-én. 1949-ben szüleimmel Olaszországba mentünk, röviddel ezután Argentínába. Családom végleg itt telepedett le. Én is itt nőttem fel, ez az oka annak, hogy éppen annyira érzem magam magyarnak, mint argentinnak. — Világi foglalkozása? — Három évvel ezelőtt alapítottam egy biztosító vállalatot. Jó üzletnek bizonyult, sok időt ad nekem ahhoz, hogy más, számomra sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozhassak. — Mit kell ezen értenünk? — Kutatom annak a lehetőségét, hogy mit tehet egyik ember a másikért. Két évvel ezelőtt Buenos Airesben megalapítottam egy rádióadást, a Rádió Selexion Rundfunk-ot. Adásidőnk vasárnap egy órakor kezdődik, pont akkor, amikor a család az asztalnál ül. A program címe: Egészségben élni. Egyik utóbbi adásunkban az Albert Schweitzer-mozgalom munkájáról volt szó, pontosabban arról, mit csináltak az argentinok e téren az utolsó tíz évben. Természetesen a Lutheránus Világgyűlés eseményeiről is tudósítjuk hallgatóinkat. Hefty László Argentínából érkezett a spanyol anyanyelvű delegáció tolmácsaként. Buenos Airesben a Krisztus Keresztje magyar evangélikus egyesület lelkésze. — A mi gyülekezetünket még Leskő Béla alapította harminc évvel ezelőtt, s én 1956 elején vettem át tőle a munkát. Argentínában mintegy harmincezer magyar él, közülük körülbelül háromezerrel vagyunk állandó kapcsolatban az egyesületeken és egyházakon keresztül. Jelenleg Buenos Airesben hét magyar egyesület működik — bennük énekkarok, irodalmi színpadok, könyvtárak, sportklubok. Legfőb célunk, hogy a második és a harmadik generáció is jól beszélje a magyar nyelvet, ismerje az ország történelmét, irodalmát, földrajzát, büszke legyen magyarságára. Ezt legerősebben a cserkészmozgalom segíti és a Zrínyi Ifjúsági Kör, ahol a tanítás folyik. Cserkészvezető csak abból lehet, aki magyarul leérettségizett. Így minden évben 7—15 között van az érettségizők száma, habár ez a vizsga nem ad államilag elismert bizonyítványt. Akik azonban elérik a szükséges pontszámot, szombat délutánonként — korcsoportonként — foglalkozhatnak a fiatalokkal. A foglalkozásokon egyébként a Magyarok Világszövetsége által kiadott tankönyveket is használjuk. Az idén például — jóllehet több gyermeket írattak be — hetvenen vesznek részt rendszeresen a foglalkozásokon. — Tanítványaiknak mennyire vannak személyes tapasztalataik az óhazáról? — Egyre többen járnak haza. Mi is biztatjuk őket, hogy itthon tökéletesítsék nyelvtudásukat, járjanak színházba, operába, nézzék meg a népi együttesek műsorait. S aki aztán egyszer hazajött, mindig visszavágyik, mert — mint mondják — itt mindenkit olyan szeretettel vesznek körül, amilyen szeretetet sehol a világban nem tapasztaltak, — ön kétszer járt itthon a második világháború óla. Most milyen tapasztalatokkal tér vissza? — Megható volt számunkra, hogy nemcsak a hívők, hanem a hivatalos szervek is milyen előrelátóan gondoskodtak arról, hogy a delegátusok a lehető legjobban érezzék magukat és dolgozhassanak. A vidéki találkozók légköre pedig semmihez sem hasonlítható. Én egy tizenkét főből álló csoporttal Somogy megyében jártam, ahol Tab, Bábonymegyer, Somogymeggyes, Lulla és Torvaj vendégszeretetét élvezhettük. — Az elraktározott emlékek közül melyiket szánja elsősorban a diákjainak? — Azt hiszem, válogatás nélkül mindenről beszámolok majd nekik. Viszont egy valóságos ajándékot is viszek, amelyet egy számomra ismeretlen jó baráttól kaptam. Valakitől hallván, hogy fiatalok nevelésével foglalkozom, elküldte nekem Balassa—Ortutay: Magyar Néprajz című könyvét, ezzel az ajánlással: „Legyen mindenki büszke rá, ha csak egy cseppnyi magyar vér is csörgedez az ereiben!” Ez az a hazaszeretet, amellyel mi is munkálkodunk, hogy gyermekeinket a magyar kultúra számára megtartsuk. Leskó Béla — Ügy értesültünk, hogy ön Argentínából érkezett, mint a svéd delegáció tagja ... — A külföldön élő és dolgozó svédek számára — minthogy az ország hivatalos vallása az evangélikus —, a svéd egyház külföldön gyülekezeteket tart fenn és támogat. Nyolc éve egy ilyen gyülekezet lelkésze vagyok Buenos Airesben. Onnan látom el Chilét és Uruguayi is, ahol norvég és dán híveink is vannak. A mintegy 1200 skandináv embernek csak a papja magyar. — Magyar gyülekezetnél sohasem szolgált? — Csak két és fél évig. Fölszentelésem után 1946-ban, ösztöndíjasként kerültem Svédországba. Hamarosan Argentínába küldtek, hogy a magyar evangélikusok számára gyülekezetei szervezzek, majd megalapítsam a spanyol nyelvű lelkészképzést. Mikor elkezdtem a szervezést, bizony a fűszerestől és a trafikostól, meg a postástól is érdeklődnöm kellet, van-e az ismerősei között „hungaro”. Eleinte semmi segédeszközünk nem volt. Írógéppel másolták le egymásnak a hívek az énekeskönyveket, kézikönyveket. És aztán lassan a gyerekekkel is foglalkozni kezdtünk a hét végeken, természetesen magyarul. A gyülekezet azóta is megvan és virágzik, több vezetőjét én komfirmáltam, vagy kereszteltem. Később aztán, mint teológiai igazgató és tanár csak spanyol nyelven dolgoztam. Most például büszkén mondhatom, hogy a Nagygyűlés több küldöttségében is találkoztam volt tanítványaimmal. 1976-ban az oktatás területéről hívtak át a svéd gyülekezethez. — Tapasztalatom szerint ezen a találkozón a küldöttek bármilyen gondról beszéltek is, elsősorban általános emberi szempontból közelítették meg. Ön hogyan látja ezt az egyházi ember szemével? — Mint teológus azt vallom, hogy csak akkor tudunk igazán jó választ adni a gyakorlati kérdésekre, ha világosan ismerjük a keresztény hit alapelveit. Én tehát szívesen hallottam volna több teológiai beszédet, fejtegetést. Az élet azonban mást követelt. Valószínűleg, azért, mert feszültebb és türelmetlenebb a világ. S tudom azt is, hogy a legkülönbözőbb kérdésekről esett szó e két hét alatt, mégsem mondhatjuk, hogy minden fontos téma megvitatásra került. — Milyen gondolatokkal távozik Budapestről? — Kevesen tudják, hogy a magyar evangélikus egyház — és általában a magyar teológiai oktatás — milyen kiváló alapot ad lelkileg és teológiailag egyaránt. A világ minden táján élnek és dolgoznak komoly teológiai megbízatással magyar emberek. Egyszer például Libériában találkoztam egy kecskeméti származású misszionáriussal, aki az ottani bibliafordító intézmény munkatársa. Erős szálak fűznek bennünket ide, s ezért is volt nagy öröm számunkra, hogy a nagygyűlést a magyarországi egyház fogadta. A kiváló rendezésről és lebonyolításról pedig nemcsak a magyar küldöttek beszélnek teljes elismeréssel. Markovits Pál A Nagygyűlésre érkezett és a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium ötvenedik érettségi találkozójára. Carmichaels-i nyugdíjas evangélikus lelkész, az Erős vár című lap akkreditált újságírója. — Az újságot 1934-ben alapította Lefler Andor teológus és társa Turcsányi Gyula. Ez a kis pittsburgi lap az összetartó kapocs az Egyesült Államokban élő magyar evangélikus közösségek számára. Valamikor havonta adtuk ki, ma már csak kéthavonta jelenik meg 1500 példányban. Emelkedtek a költségek és a magyar protestáns gyülekezetek száma is apad. Jelenleg magyar szolgálatot még négy gyülekezetben tartunk. — Hogyan lett a jubiláló újság munkatársa? — Hosszú a történet, lassan én is jubilálok. Édesapám az első világháborúban meghalt, ösztöndíjjal, nagy nehézségek árán leérettségiztem. S mivel nem tudtam az itthoni továbbtanuláshoz a tandíjat előteremteni, Kanadában élő nővérem segítségével 1935-ben kiutaztam Kanadába. Ott végeztem a Waterlooi Teológián. Még nem voltam felszentelt pap, amikor már a frissen alapított Erős várunkat terjesztettem New Yorkban. Azóta vagyok az újság munkatársa, természetesen a nyugdíjazásomig tartó angol—magyar szolgálataim mellett. 14
