Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-09-29 / 20. szám
KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK A SZÓRVÁNYMAGYARSÁGRÓL Augusztus 6-9. között tanácskozott Budapesten a Szórvány-magyarság Helyzetét Kutatók Tudományos Találkozója. Előző számunkban összefoglaló értékelést adtunk a külföldi és hazai szakemberek eszmecseréjéről. Munkatársaink az alábbiakban külföldi résztvevőket szólaltatnak meg. DR. GALAMBOS FERENC Burgenland, Ausztria A szórványmagyarság helyzetét kutatók találkozójának előadói között régi ismerőst „fedeztem fel”: dr. Galambos Ferencet, a felsőőri (Oberwarth) Kereskedelmi Akadémia tanárát, Alsóőr (Unterwarth) római katolikus plébánosát, az „őrség” című kiadvány szerkesztőjét. Tíz esztendeje ismerkedtünk meg. Az ELTE hallgatójaként vettem részt azon a — Benkő Loránd, Szathmári István és Imre Samu által vezetett — „nyelvjárásgyűjtő” tanulmányi kiránduláson, amelynek célja legnyugatibb nyelvjárásszigetünk — a felsőőrségi — feltérképezése volt. Fáradhatatlan, csupa szív „kalauzunk”, Galambos atya, nemcsak az Árpád-kori magyar határőr-településekkel (Alsó- és Felsőőr, Közép- és Felsőpulya, Őrisziget) ismertetett meg bennünket, hanem Burgenland számos egyéb magyar vonatkozású nevezetességeivel is. így például felkerestük Liszt Ferenc szülőház-múzeumát Doborjánban (Raiding), a költő Faludy Ferenc szülőfaluját (Németújvár—Güssing); továbbá azt a felsőlövői (Oberschützen) iskolát, ahol egykor Móra Ferenc tanított. A legkisebb magyar nemzetiség „apostola”, dr. Galambos Ferenc, miután 1943-ban elvégezte a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar—német szakát, a hatvanas években a burgkastli magyar gimnázium igazgatója volt, majd 1969-ben „visszatért” édesanyja szülőhelyére, Burgenlandba. Mostani — „Szórványmagyarság-kutatás Burgenlandiban” című — előadásában dr. Galambos Ferenc rámutatott, hogy a burgenlandi magyarságról szólván jogos ugyan a „szórvány” elnevezés, hiszen a tartomány majdnem mindegyik helységében élnek magyar családok, ám a már említett öt Árpád-kori magyar település esetében helyénvalóbb a „kisebbség”, illetve a „nemzetiség” megnevezés. Ezek a falvak 1921-ben kerültek Magyarországtól Ausztriához, más — többségében németajkú — helységekkel együtt. Mivel a két világháború között az iskolarendszer megőrizte a régi magyar iskola-hivatali igazgatás főbb formáit, a magyar nyelv és kultúra ápolása nem jelentett különösebb gondot. Burgenland bármely pontjáról rövid idő alatt át lehetett utazni Magyarországra. 1938-ban, az Anschluss után megszüntették Burgenlandot, mint tartományt és megszűntek a magyar iskolák is. A II. világháború után újraszervezték Burgenlandot, ám az ötvenes években — a határ merev lezárásával — megszűntek a családi kapcsolatok és visszaszorult a magyar nyelv használata. Az anyanyelvi kultúra iránti érdeklődés a hatvanas években erősödött meg ismét: létrehoztak egy helytörténeti gyűjteményt (1964), egy 20 000 kötetes könyvtárat (1974) és megalakult a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület (1968). Burgenland magyar népessége — a legutóbbi hivatalos osztrák népszámlálás szerint — mindössze 4035 fő. Dr. Galambos Ferénc tetszéssel fogadott, nagy lendülettel, élvezetes stílusban tartott előadása után a jelen és a jövendő gondjairól, elképzeléseiről beszélgetünk. — Hogyan alakul Burgenlandban a magyar nyelv és kultúra helyzete? — Felsőőrön, az általános iskola felső tagozatában tavaly egy magyar osztály indult. Az idén két osztály. Nagy múltú amatőr színjátszó csoportunk jelentős erőket mozgat. Az alsóőri gimnazistákból alakult citerazenekarunk — Szeberényi Lajos tanár, az „Ausztriai Magyar Népcsoport Tanács” tagja, a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület elnökhelyettese vezetésével — többször szerepelt Magyarországon, sőt az osztrák televízióban is. Jó a kapcsolatunk a Szombathelyi Tanárképző Főiskolával; sikeres „kisszimpozion”-t tartottunk Sopronban, tíz-tíz ausztriai, magyarországi, jugoszláviai és csehszlovákiai magyar fiatal részvételével. A közeljövőben újabb tudományos szimpoziont szervez a legkisebb magyar nemzetiség helyzetéről a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület és a Szombathelyi Tanárképző Főiskola. A vándorgyűlés színhelye Szombathely és Felsőőr lesz. B. A. KOMJÁTHY ALADÁR Montreal, Kanada A a — ön az előadásában az amerikai református magyarság múltjáról és jelenéről beszélt. Hogyan ítéli meg a jövőt? — Ügy gondolom, a jövő a kétnyelvűségé. Sokszor még nem ismerjük fel ennek jelentőségét, de saját példánkon mutathatom be, mennyire fontos. Nagyon sokan járnak angol nyelvű istentiszteletekre, főleg a fiatalabbak, a második-harmadik generációsok. Sokszor 60-70 mérföldet is autóznak azért. Természetesen, útközben találhatnak templomokat, ahol szintén angol nyelven folyik az istentisztelet de eljönnek hozzánk. Ök már nem a magyar nyelvért — mégis érzik, hogy magyar az istentisztelet. Valahol ebben van a megtartó erő. Szerintem ez az erő az, amire építeni lehet. — Az idősebbek közül sokan elköltöznek jobb éghajlatú, olcsóbb vidékekre? — Akadnak, de olyanok is vannak — persze fiatalabbak —, akik hozzánk jönnek. Általában úgy ítélem meg, hogy ez nem annyira lényeges kérdés. Már az előadásomban is hangsúlyoztam, hogy az amerikai magyarnak előbb volt temploma, mint saját háza; előbb volt Bethlen-otthona, mint saját otthona. Azt látom, hogy ahová a magyarok költöznek, megkeresik a legközelebbi magyar egyházat, és ezentúl ptt élnek hitéletet. — Megtarthatók tehát a magyarság intézményei a jövőben is? — Én úgy látom, hogy pozitívan kell értékelnünk a magyar református egyházi csoportok harcát a század első felében a „hovátartozandóság kérdésében”. Ezeknek a csatlakozási harcoknak lett az eredménye a „magyar református tradíció teológiája”, amely ma egyértelműen hat a Kálvin Egyházkerületen és az Amerikai Magyar Református Egyházon belül is. A mi tradíciónk már majdnem egy évszázada veszi fel a harcot a Glazer-Moynihan megfogalmazta „olvasztótégely” hatás ellen, és úgy tűnik, sikerrel. Még akkor is, ha a használt nyelv már angol, vagy francia. (Kanadában sok helyütt háromnyelvűségről is beszélhetünk.) Szerintem a minőség a fontos az intézmények munkájában. — Mit ért ön a minőségen?” — Elsősorban azt, hogy ne engedjünk hatni az amerikai magyar közéletben dilettánsokat, ök egy látszat-Magyarországot keresnek a valódi Magyarország helyett, amelyet nem akarnak észrevenni, eredményeit nem akarják elismerni. Természetesen egy látszatországhoz nem lehet kötődni a diaszpórában. Ezért nagyon fontos, hogy a diaszpórában élők nagyon pontosan ismerjék meg a mai országot, s ismertessék meg a második-harmadik generációval is. — ön szerint ebben a munkában segített a mostani tanácskozás? — Egyértelműen: igen. Ügy találtam, hogy nem volt zavaró nézőpontjaink különbözősége. Viszont okvetlenül segített abban, hogy jobb legyen a helyzetismeretünk. Ügy vettem észre, hogy az emigrációval foglalkozó munkákban sokszor mindkét oldalon érezhető volt a helyzetismeret hiánya. Ha folytatódnak ezek a találkozók, mindkét oldal képviselői, tudósai jobban megismerik egymást — s ez végső soron az egész magyarságnak hasznára válik. S. P. J. TROMBITÁS DEZSŐ a Hollywoodi Magyar Református Egyház lelkipásztora — Nagy hatású hozzászólásában a diaszpórában élő magyarság alapvető erkölcsi kérdéseit taglalta. Üjra idézte többek között egyik régi definícióját: „Emigránsnak lenni annyit jelent, mint lezártnak elfogadni a régit; fehér lapnak tekinteni az újat; nem lenni árulója sem az ónak, sem az újnak.” Minden diaszpórában élő magyar10 J
