Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-08-04 / 16-17. szám
A I Idén tavasszal Jászai-díjat kapott egy ifjú színművész: Levente Péter. Ifjúnak mondom, bár negyvenéves. Fiatalon tartja maga-kreálta műfaja, játékstílusa, az a képessége, hogy játszótársaivá avatja, egyben felnőtté érni segíti gyerek-közönségét, s újra megtanítja játszani, gyerekfejjel gondolkozni az olykor túlontúl is felnőtt szülőket, pedagógusokat. Lassan húsz esztendős színészi pályáját a Bábszínháznál kezdte, az Operettszínházban folytatta, ám igazi népszerűsége akkor kezdődött, amikor először állt a 4—10 éves közönség elé. Évekig ő volt a televízió egyik gyermekműsorának Móka Mikije. Megismerte az egész ország, folytathatta volna, „sínen volt”, ő azonban állított a váltón: feleségével, Döbrentey Ildikóval önálló műsorokat, darabokat írt, s járta az ország pódiumait. Láthattuk, amint búzaszemből kalásszá érlelte a reflektor-napsugár (a pantomim azóta is fontos játékszere), elszegődött kisfiúnak hat-nyolc éves „apukák”, „anyukák” közé, „kijátszatta” a gyerekekből otthoni életük üdítő és olykor nyomasztó epizódjait. Aztán ... hívta a politikai kabaréiról ismert Mikroszkóp Színpad azóta elhunyt vezetője, Komlós János: telepedjék le náluk, legyen a Mikroszkóp az ő állandó színpada. Színpada azóta is él, állandóvá lett, ám a folytonos kísérletezés, változtatás jegyében. Gyereknyelven értő, tehetséges csapatot toborzott maga köré, a színésztársak mellett Gryllus Vilmost, aki a külföldön is jól ismert Kaláka együttes zenésze-zeneszerzője volt, és Ránki Lantos Júliát mint pedagógus-pszichológus tanácsadót. Több idényen keresztül játszották nagy sikerrel a Mikroszkóp színpadán született első darabjukat, a Zűrhajót, amelynek tartalmát bajos lenne elmondani — holott nem volt cselekmény híján, — a Zűrhajóval megtett kalandozásból hazavitt útravalót azonban könnyű felidézni: türelemre, felebaráti szeretetre tanított. Nem — feledhető — didaktikával, de nevettetve és szívhezszólóan — ezért maradandón. És tanított valami másra, „gyakorlati” tudnivalóra is. Nemrégiben új darabot tűzött műsorára. A „Motoszkák” témája megint csak olyasvalami, aminek befogadásához értelem is, szív is szükségeltetik. Mi az ország, mi a haza és mennyivel több ez utóbbi fogalom az előbbinél? Levente Péternek — aki főszereplő, rendező is egy személyben — és alkotótársainak, nem csupán e szép és nehéz feladatot sikerült megvalósítaniuk, de egy-egy gesztussal, megjegyzéssel más megszívlelendő dolgokra is rányitják kisiskolás közönségük szemét. Nem holmi „világrengető” tanulságok ezek, sokszor nem is tanulságok, inkább olyan szívmelengető szavak, amelyek átsegítik a kis játszótársakat — mert most is vállalják a közös játék „kockázatát” — a kezdeti elfogódottságon. A társulat ezúttal is követi a már jól bevált módszert: közönségüket a „kapuban” fogadják, s nem rögtön a színházteremben, hanem egy „bemelegítő” előjáték kedvéért a társalgóba vezetik őket. Gryllus Vilmos, a darab-beli vándorlegény, „Tarisznya” mutatkozik be elsőként nagyszerű verssel (Veress Miklósé), nagyszerű zenével. Majd feltűnik Levente Péter, akinek birodalma a függöny mögött rejtező SZÍNHÁZ. A gyerekek fújják a tüzet, a tűzön bográcsban rotyog a varázsital. Szétosztják, a nézőtérre mindenki visz magával egy-egy fiolával, ahol az ujjbegyre cseppentett nedű a motoszkák történetét-útját hivatott egyengetni. Levente Péter itt már a tréfás-komor „Nagykabát” nevet viseli, a széksorokból pedig „Kiskabátok” figyelik a színes fényekkel, egy-egy drapériával jelzett liget, forrás, sivatag és tenger előtt játszódó cselekményt. mé. Az együtt játszás öröme, a haza-élmény mélyebbre hatolása inkább eltenni, magunkkal vinni, mintsem leírni való. A dalt, mellyel a szereplők búcsúznak a motoszkák himnuszaként hallgattuk: „Itt van itt és ott van ott de itt vagy itthon, mert ez az otthonod ...” BALÁZS ISTVÁN 1. A motoszkák: Rizikó (Horváth Károly), felesége, Füzike (Bessenyei Emma), Csuszka (Meixler Ildikó), Pityer anyó (Koffler Gizella), 2. Tarisznya, (Gryllus Vilmos) 3. Bagoly (Bősze Péter) 4. Levente Péter FOTÓ:GABOR VIKTOR Nagy kabát és Tarisznya egy hatalmas térkép előtt találkoznak: kis fénypászta világítja meg az apró, színes foltot, Magyarországot. Párperces párbeszéd, párperces jelenet, mégsem mossa el, inkább aláhúzza mondanivalóját a játék ezt követő, mesébe átváltó része. A motoszkák — erdei manók — birodalma a forrást körülvevő liget. A Hatodik Hold ünnepét ülik, egy kismanó, Bubuiya hathónapos születésnapját. Bubuiya sorsáról tanakodva egyszercsak felröppen az ötlet: keressenek egészségesebb, szebb hazát Bubulyának s az összes motoszkáknak. Naposabbat — ez lesz a sivatag —, vizesebbet — ez lesz a tengerpart —, olyant, ahol édes a víz — ez lesz a tópart, ám innen az egyaránt rokonszenvesnek talált békák és gólyák harca riasztja el a motoszkákat, akik végül is Nagykabát és a Kiskabátok — nomeg a varázscseppek segítségével — hazatalálnak, vissza kedves forrásukhoz. Ennyi a rezü-47
