Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-08-04 / 16-17. szám
A HASBESZÉLŐ Antoni: (Meglepetten néz szét, a nőhöz:) Hát te, te szeretsz így engemet, mint a gyermekem? A nő: Szeretlek, Antoni. Antoni: Szeretsz... Miért szeretsz engemet? (Lovagoltatja csendesen Móricot a térdén, simogatja a fejét). A nő: Mert te vagy az én uram. Az én kedves, szerelmes Antonim. Én soha senki mást nem szerettem és soha senki mást nem fogok szeretni, csak mindig téged Antonim. Te drága, férjem, te szép ember. Antoni: (Kihúzza magát, meglepetten és büszkén. Megint iszik egy kortyot): Mondd csak barátom, Lord Bifsztek, higyjek én ennek az asszonynak? Az angol: Higyjél. Antoni: (A nőre néz, majd az angolra, többször átemeli a tekintetét egyikről a másikra.) Egyik se néz rám. Egymásra néznek. Mind a kettő hamis hozzám. Hm. Mi? (Csönd) Mindig csak egymást nézitek. Mit jelent ez? (Indulatosan az asztalra üt) Kérdem, mit jelent ez? Mi van itt közietek? A nő: Semmi, Antoni. Az angol: Semmi. Semmi. Antoni: (kiabálva): Semmi? Semmi? Mit fixírozza a feleségemet? Az angol: É... é__é___ Antoni: Ugye dadogsz? Ilyenkor dadogtok ti nőcsábászok, mi? (Az asztal alá néz). Nem rúgod a lábát az asztal alatt? A nő: Ah. Ah. Antoni: (Felugrik. Móric az asztal alá esik): Betyár, gazember! Feldúlod a családi tűzhelyem nyugalmát! (Pofon üti. Az angol kissé eldől a széken). Antoni: (Utána kap, megigazítja. Megfenyegeti az ujjával): Vigyázz magadra. Annyit mondok barátom, hogy vigyázz magadra. Ha észreveszek valamit, agyonütlek mindkettőtöket. Igen! Itt egy családi dráma lesz!... A nő: (Sír). Antoni: (Megöleli a nőt). Nem szivem, nem, nem. Téged nem öllek meg, tégedet nem bántalak, csak ezt a gazembert gondoltam. (Megfenyegeti ujjával az angolt.) Téged nem, drága kis feleségem, tudom, hogy tehozzád a gyanúnak az árnyéka se férhet. Tudom, hogy csak engem szeretsz, és senkivel a világon nem tudnál megcsalni. Még gondolatban sem, úgy szeretsz te engemet ... Ugye szeretsz? A nő: Vegyél egy kalapot. Antoni: Űj kalapot? Hisz ma délelőtt vettem. A nő: Az már délután kiment a divatból. Antoni: Hát jó, veszek. És veszek neked még egy karperecét is, órával. A nő: Imádlak. Antbni: (Lehunyja a szemét és magához szorítja a nőt). Az angol: Én hazamegyek. Én hazamegyek. Antoni: Igen, barátom, te most már hazamehetsz. Gyere, na, majd kikísérlek. (Feláll, belekarol az angolba és a szekrényhez cipeli. Kinyitja a szekrény ajtaját, egy pillanatra visszafordítja az angolt az asztal felé.) Az angol: Kisztihand. A nő: Agyő. Antoni: (Betuszkolja az angolt a szekrénybe). Na, menj már. Szervusz. (Rázárja az ajtót.) Vigyázz a lépcsőn. (A szekrény előtt a lábával egyre halkabban dobog, mintha az angol lemenne a lépcsőn.) Elment, hálaistennek. (Visszaül az asztalhoz.) Végre egyedül. Milyen jó, mikor a harmadik elmegy és magukra maradhatnak azok, akik szeretik egymást. Ugye galambom így a legszebb? A nő: Igen Antoni. Antoni: Az idegen, aki bejön a családi fészekbe, mikor elmegy, kivisz a cipője talpán valamit, egy kis port, egy kis boldogságot. Nem lenne szabad az embernek sen-ILLUSZTRACIÓK: ZVOLSZKY ZITA kit a házába ereszteni. Csak mindig így, ketten, kettecskén, csendesen összebújva, úgy ... (Erősen magához öleli a nőt, simogatja a haját.) Én, meg az én kis asszonykám. Ugye az vagy, az én kis feleségem? A nő: Igen. Antoni. Antoni: A hitvesem. A nő: Igen. Antoni: A szeretőm és az én kis gazdasszonyom. Ugye? Aki vigyáz rám, aki ápol, aki ebédet főz nekem. Ugye mégy majd reggel a piacra bevásárolni? A nő: (Éneklő hangon.) Igéén. Antoni: (Kedveskedő, éneklő hangon.) És mithozol? A nő: Csirkéét__ Antoni: Hát még? A nő: Kacsáát... káposztát, potykát, petrezselymet ... uborkát, zellert... cseresznyét. Antoni: Meg ribizlit, azt nagyon szeretem. A nő: Ribizlit. Antoni: És feketekávét. A nő: Feketekávét... Antoni: (Felkacag): Dehogy, dehogy, hisz a feketekávét itthon főzöd. Jaj istenem, milyen szamár vagyok, azt se tudom, már mit beszélek. De olyan jól érzem magamat, olyan boldog vagyok máma ... Régen nem voltam ilyen jó hangulatban ... (Megissza a maradék bort, a térdére csap.) Ugye te is boldog vagy, angyalom? A nő: Én is, Antoni. Antoni: A kutyafáját! De jó kedvem van! (Valami régimódi valcert kezd fütyülni.) Gyere szívem, táncoljunk egyet, mint a régi szép időkben. (Felugrik, felkapja a nőt, esetlenül keringőzni kezd vele fütyülve, az asztal körül. Oda-oda szorítja magához, megcsókolja, érthetetlen becéző szavakat súg a fülébe, egyre fáradtabban vonszolja a nőt, feldönt egy széket, s lihegve lehanyatlik a székre. A nő az ölében ül, a hasbeszélő boldog mosollyal simogatja, lehunyja a szemét, egyre halkabban dúdol magában, a nő lehanyatlik az ölében, a feje a földre csüng. A hasbeszélő horíyogni kezd. A függöny összemegy.
