Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-08-04 / 16-17. szám
Akislány — olyan hét-nyolcesztendős forma — körülnéz, majd virágcsokrát magához szorítva elindul a kölcsönzőpulthoz. — Tessék mondani — kérdi ott —, hol találom azt a szőke, hosszú hajú könyvtáros nénit? A többi „néni” — a kislányhoz képest, persze, valóban az — őszszedugja a fejét: ugyan ki lehet az, akit a gyerek keres, s közben kérdezgetik szaporán, mit tud még róla. — Olyan ... Olyan kedves... Nagyon kedves néni. Ügy látom azonban, ahogyan szőkében, éppen úgy kedvesben sincs hiány a szegedi Somogyi könyvtár gyermekrészlegében, mert időbe telik, amíg kiderítik: a keresett könyvtáros néni Antalné Kulcsár Marianna, aki itt, a gyermekkönyvtár hosszú polcai, ezer és ezer kötete közt a tündérek és óriások, hétfejű sárkányok és gonosz varázslók úrnője. A kislány bokrétája most gazdát cserél. Aztán Antalné visszakíséri az ifjú olvasót a kölcsönzőpulthoz : — Itt szépen beiratkozol, azután odajössz hozzám, és éppen úgy kapsz majd könyvet, mint a régi helyen. Név, lakcím, egy forint kölcsönzési díj egy teljes esztendőre (katonák, nyugdíjasok ugyanenynyit fizetnek, mindenki más hármat) — és ezzel a kislány nevére is „telekkönyvezték” ezt a nemrég megnyílt csupaüveg palotát és a benne található valamennyi mesekönyvet. A felnőtt olvasók kölcsönzésre váró könyvei a második emeleten sorakoznak. Itt is — akárcsak a földszinten, a gyermekek birodalmában —, szabadpolcos rendszerben kínálják magukat a kötetek. Kísérőmmel-kalauzommal, dr. Rózsahegyi János gazdasági igazgatóhelyettessel vándorlók a polcok labirintusában, aztán, pedig még volna néznivaló, kijelentem: egy lépést se tovább! Halálosan elfáradtam. — Ezt mondják az olvasók is —■ nevet az igazgatóhelyettes —, főleg az idősebbek. Ök jobban eligazodtak a régi helyen, a Közművelődési Palotában, ami ugyan könyvtárnak épült eredetileg, de aztán osztoztunk rajta a múzeummal és a levéltárral. — Ott kisebb volt a hely? — Sokkal. A felnőtt kölcsönzőre például alig 150 négyzetméternyi hely jutott. De ott sokkal könnyebb volt tájékozódni. A törzstagok már tudták, hová kell nyúlniok, hogy nekik való műre találjanak. Igaz, ami igaz: itt, az új helyen, a bőség zavarával küszködik — legalábbis amíg meg nem szokj a ezt a bőséget — a látogató: egyszerre nem kevesebb, mint százezer kötetből válogathat! A méretek egyébként is tiszteletre méltóak: a több, mint kilencezer négyzetméternyi alapterületből hatezerötszáz jutott a könyvtárnak (a többi a levéltáré és a vendéglátó vállalaté, amely egy éttermet üzemeltet a palotában); a benne elhelyezett állomány 1 jfcjfj j J FOTO: MTI meghaladja a félmilliót; a polcok hossza, amelyen ez a könyv- és folyóirat állomány elfér: 9800 folyóméter! Hogy mi van ezen a majd’ tíz kilométer hosszúságú polcrengetegen? A félmilliónyi kötet könyvet már említettem. Ezen felül olvasóra és kutatóra vár itt mintegy 15 ezer kötetnyi újság, folyóirat. Köztük olyan ritkaságok, mint a Magyar Hírmondó, a Magyar Museum, a Mindenes Gyűjtemény példányai. Aztán van itt kézirattár, többek között egy Jókai regény manuscriptumával, József Attila, Kossuth Lajos, Móra Ferenc, Tömörkény István stb. leveleivel. Az eszperantó-gyűjtemény több, mint kétezer kötet könyvet, 127 fajta folyóiratot kínál. És van itt valami — egyedülálló kincs! —, amit dr. Csűri Károlyné, a tudományos osztály vezetője külön is a Magyar Hírek olvasói és az emigráció történettel foglalkozó kutatók figyelmébe ajánl: a Vasvárygyűjtemény ez. — A szegedi születésű Vasváry Ödön adománya ez a kivágatgyűjtemény. Vasváry lelkészként Pittsburgbe került s ott kezdte gyűjteni a cikkeket, tudósításokat, tanulmányokat, amelyek az Amerikába elszármazott magyarokról napvilágot láttak. Több, mint tízezer sajtókivágat ez — Kossuth korától az 1970-es évek végéig -, amiről dr. Csillag András szegedi középiskolai tanár, a könyvtár megbízásából, mutatót készített, s ez a közeli jövőben nyomtatásban is megjelenik. Rózsahegyi János megtoldja az információt: — Ebből az óriási anyagból — a Magyarok Világszövetsége anyagi támogatásával — egy válogatást tervezünk kiadni, „Magyar Amerika” címmel. Van itt azonban, a Vasvárygyűjteményen kívül, egyéb kincs is. A harmadik emeleten, ahol a nem kölcsönözhető könyveket, folyóirat-köteteket, ritkaságokat helyben olvasásra kézhez adják, található egy kis kabinet: a Somogyi emlékkönyvtár. És e helyen kell néhány szót Somogyi Károlyról is írnom. Az 1811-ben született és 1888-ban elhunyt egykori esztergomi kanonok az 1879-es nagy szegedi árvíz után, hogy az újjáépítést segítse, 43 701 kötetes könyvgyűjteményét Szeged városának adományozta. Ebből a hagyatékból a legértékesebb húszezer darab került be most e kabinetbe, itt vannak továbbá Somogyi Károly saját könyvei közül azok, amelyeket nevesebb szerzők néki dedikáltak, vagy amelyeket ő egészített ki saját kezűleg jegyzeteivel. Aztán itt vannak, természetesen, a gondos védelemre szoruló ősnyomtatványok és egyéb drágaságok. És értékes helytörténeti anyag a kabinet berendezése is. — A legszebb polc-sorból egy „utcányit” átmentettünk ide a Közművelődési Palotából — magyarázza a tudományos osztály vezetője, aki egyben gazdája, védnöke és egyik feldolgozója is a Somogyi emlékkönyvtárnak —. Ez a bútor nincs még száz éves, de nekünk, szegedieknek mégis nagy kincs, mert koszorús költőnk, Juhász Gyula nagybátyja készítette. Így már érthető, hogy a kabinet nem a szokványos módon, hanem „gombhoz a kabát” módra épült. A belső tervezők a polcok méretei szerint alakították ki az épület szívében levő kabinetet, s nemcsak a szélét-hosszát, hanem még a magasságát is: a Somogyi emlékkönyvtár terme ugyanis két emelet magasan nyúlik fölfelé, bár ezt a magasságot az álmenynyezet némileg csökkenti. A harmadik emelettel — ahol az olvasóöblök és a különgyűjtemények helyezkednek el — aztán le is zárul a látogatók előtt a könyvtár. Ami marad, az részben a „társbérlőké”, részben a könyvtárosoké. Raktárakban, a feldolgozó teremben, kutató szobákban, irodákban folyik a munka, hogy az olvasók zökkenőmentesen hozzájussanak a kívánt könyvekhez. Gondoljunk csak rá: körülbelül félmillió kötetet kölcsönöznek ki majd itt esztendőnként (ennyi volt a régi helyen a forgalom), a város lakosságának több, mint 16 százaléka beiratkozott „társtulajdonos”, és a harmadik emeleti helyben olvasóban is egyszerre 122 személy ülhet le (mindenki külön asztalhoz!), s kérhet magának könyvet, folyóiratot vagy újságkötetet! Rózsahegyi János mondja is: — Igaz, hogy itt háromszor annyi helyünk van, mint volt eddig, de azért — mivel anyagiak hiányában módosítani kellett az eredeti tervet — sok minden nincs, amire pedig szükség lenne. És sorolja, hogy a tíz tervezett kutató szobából mindössze kettő maradt, hiány van öltözőkben, a könyvkötészetnek is csak a fele költözhet át a Bocskai utcából az új helyre... Ügy látszik, nemcsak az olvasóknak, hanem a szakembereknek, a könyvtárosoknak is idő kell, amíg megszokják az újat — gondolom, mert a gazdasági igazgatóhelyettes hirtelen megáll, körülpillant, és imigyen „helyesbít”: — De mindezzel együtt is: élvezetes lesz itt dolgozni, ebben a palotában, ezen a gyönyörű helyen! És ez a fontos. Azt hiszem, valóban ez a legfontosabb. Baktatok a Tanácsköztársaság utcán, jobbra tőlem a Közművelődési Palota, ahonnan a könyvtár kiköltözött, balra meg egy kopott, hámló vakolatú épület. Ajtaja zárva, rajta tábla: „Az ifjúsági könyvtár a Dóm tér 1—3. szám alá költözött.” A kislány, aki virágot vitt a szőke, hosszú hajú könyvtáros néninek, tagadhatatlanul jó cserét csinált. — ami 31
