Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-08-04 / 16-17. szám

— Augusztus 20. nemzeti ünnepünk, amely az államalapításra, az alkotmányra, az új kenyérre emlékeztet. Ugyanakkor az államalapító Szent István ünnepnapja is. Nemzet és egyház egységéről, kapcsolatairól szeretnénk, ha Püspök Űr elmondaná véleményét.

— Sajátos nemzeti tudatunk és életünk ezer év óta összefonódott első királyunk, Szent István alakjával, nemzetalapító és országépítő tevékenységével. Kétségtelen, hogy Szent István személye történelmünk egyik legragyogóbb alakja: emberi jellemvonásai, uralkodói rátermettsége, körültekintő politikai finomérzéke nemzetünk legjobbjai között is kiemelkedő helyet biztosítanak számára. Páratlan tette reálpolitikai mérlegelésből adódó nagy vállalkozása volt: a törzsi töredékekben és szétválasztottságban élő magyarságot egységes nemzetté tudta tenni, és beleépítette az idegen fajtájú és nyelvű jövevényeket az európai népek és nemzetek közösségébe. E tettében abból a felismerésből indult ki, hogy az európai kultúra többletét át kell adnia népének, ami szelídebb, így emberibb szintű erkölcsöt és átfogóbb kultúrszintézisben való cselekvési helyfoglalást jelentett.

Augusztus 20-át — a régi egyházi főünnepet — mint nemzeti ünnepünket ma az új alkotmány és az új kenyér ünnepének is nevezzük. Tudjuk jól, hogy az új alkotmány a szocialista Magyar Népköztársaság alkotmánya. Ebben az alkotmányos letéteményben még teljesebb kiművelést kaptak azok az emberi és népi értékek, amelyek ezer évvel ezelőtt államiságunk indulásánál burkoltan már jelen voltak. Űj alkotmányunk a népi és szocialista jelzőket viseli, nemzetalkotó perspektívákat tartalmaz: az új magyar alkotmány gyökereiben felújított társadalmat, mélyebb emberi összefogást teremtő közösségi tudatot kíván egyre szélesebben kialakítani. Az emberi mivolt, az emberiesség vonalán egyre emelkedő egyenesben áll előttünk az eredeti szentistváni államalapítás koncepciója: az ember méltósága, az emberek egymásra utaltsága, az emberi egyenlőség és azonosság, és mindezek a második világháború utáni történelmi, politikai, társadalmi és kultúrális fordulat következtében mint új feladatok jelentek meg előttünk.

Amit az új magyar történetírás Szent István művéről felfedett, vonzó közvetlenségben azt az emberi alakot állítja elénk, akinek minden gondja a nemzet boldogítása, a magyar nép felemelése, védelme és erősítése volt. Legfőbb célja pedig a nemzeti egység megteremtése. A régi törzsi különvalóság a későbbiekben még fel-feltört és sok bajt okozott. A nemzeti egység időközötti elgyengülése sok magyar tragédiát idézett elő és ma is mint felkiáltójel áll mindannyiunk előtt. A jelen kihívó sorskérdései is csak a nemzeti egység alapján oldhatók meg. Ugyancsak ott állt a nemzetépítés bölcsőjénél a belső lelkiismereti vagy erkölcsös alap, amely mint határozó kategória ma sem kerülhető el: közösségre, közösségi erkölcsre van szükség, amelynél mint alapcél mindig az áll, hogy az egyéni érdekek elé a közösség érdekeit kell állítani. A világ alakulása mindenkor — ezer évvel ezelőtt és ma is — két valóság egybekapcsolódását teszi szükségessé: a személy és a közösség eggyéválását. E kettő egyensúlyától függ az ember fejlődése, a kultúra kibontakoztatása, a jobb társadalmi lét minden előfeltétele.

— Hogyan látja egyháza helyzetét, szerepét a társadalomépítés mindennapjaiban, a béke megőrzésében, a családok életében?

— Ebben a kérdésben szerepel a nemzet és az egyház egységének, kapcsolatainak tág kérdéskomplexuma. E tekintetben elsősorban a múltról, a régmúltról kell beszélnünk. Szent István jól tudta, hogy népének csak akkor tud jövőt biztosítani, ha a magyarságot beleállítja abba az európai koncepcióba, amelyet a honfoglaló magyarság itt talált a környező népeknél, mint társadalmi, politikai eszmét és meghatározó ambienst. E tekintetben már Szent István apja, Géza fejedelem is alapvető tennivalókra vállalkozott: kereszténnyé kívánta tenni a magyar népet, ezért hozatott külföldről igehirdetőket és a legújabb székesfehérvári ásatások bizonyítékok arra, hogy megvalósította az egyházi életet szerte az országban, legalább kezdeti stádiumban. Fiát, Vajkot, István névre kereszteltette, kereszténynek nevelte, és István a keresztény országépítési elindulást tökéletessé és befejezetté tudta tenni. Nemcsak országalapító lett, hanem egyházépítő is: püspökségeket, apátságokat, templomokat, keresztény iskolákat alapított igen nagy számban. Az egyház és a nemzet egy lett és ezért kísérhette végig bizonyos azonosságban a magyar történél-Nemzet és

egyház

Augusztus 20-a alkalmából interjút kértünk Cserháti József római katolikus pécsi megyéspüspöktől, a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagjától, aki a nemzet és az egyház egységéről, egyháza mai szerepéről, felelősségéről, a külföldön élő katolikus magyarsággal való kapcsolatok építéséről fejtette ki gondolatait

met az egyház és a nemzet egybetartozásának termékeny tudata. Szent István felismerte a kereszténységben azt az erkölcsi többletet, amelyre a szilaj pogány szokásokban élő magyarságnak szüksége volt és itt elsősorban a hatalmi önzés és versengés tudatából táplálkozó egyént és az egyes törzseket kellett új lelkiismereti fegyelmezés alá vonni. Üj színben és jellegben lépett fel a tízparancsolat, az embertárs, az embertestvér fogalmának keresztény átértékelésével. Szent István és a későbbi királyok az egyházat mindig mint alkotmányőrző tényezőt fogták fel és ezért is adományoztak újból és újból olyan vagyonokat, amivel önálló, független létezést és cselekvést biztosíthattak az egyháznak.

Az egyháznak kétségtelenül nagy szerep jutott a történelem folyamán, hiszen a hatalom birtokosává vált az uralkodó osztállyal együtt. így nem is tudta magát függetleníteni azoktól a társadalmi formálódásoktól, amelyek a rendi Magyarország létével szorosan összefüggtek. Az egyház nagybirtokos lett és mint ilyen szintén csak nehezen vagy egyáltalán nem vette észre, hogy a proletariátusban sinylődő néptömegek nem részesülhetnek a nemzeti közvagyonból; sajnos a magyarság elszegényedését az egyház sem tudta megakadályozni és elviselhetővé tenni, és bármilyen odafordulás a tömegekhez egyensúlybomlást idézhetett volna elő, mert hatalmilag egy lett az uralkodó osztállyal.

Újszerű és minőségileg más alakban jelenik meg az egyház mai cselekvésvilága: új egyháztudat van kialakulóban az egész világon, amelynek középpontjában a család, az emberi közösség és egység áll és az ezért vállalt felelősség új meggyőző erővé kezd lenni, hogy az egyház ténylegesen is az új társadalomépítés egyik tényezőjévé lett. Ez az új perspektíva felelős feladatvállalást jelent leginkább a fenyegető háború elleni küzdelemben, a béke megőrzésének, megvédésének és erősítésének szolgálatában. Az egyház elsősorban az emberek belső békéjéért, a lelkiismereti megbékülésért felelős: a kölcsönös megbocsátás keresése, a kiengesztelődés, az egymásért levés, az egymás megsegítésére, a kölcsönös bizalom és biztonságérzés építésére való vállalkozás ma egyházi feladatok is lettek. A testvéri szeretet evangéliumi alkotóerejét kell újból mozgósítani. Az egyházak mindenütt ráébredtek arra, hogy a társadalom középpontja, éltető forrása a család: a család egységének, felbonthatatlanságának, belső éltető tartalmának megerősítése végett az egyházi közösségek külön programokat dolgoznak ki. Nincsen olyan társadalom, és ez vonatkozik különösképpen is a mai társadalmi erőfeszítésekre, amelyek nélkülözni tudnák a közösség erkölcsi megalapozását és támogatását. Mennyit beszélünk ma a szocialista erkölcsről: hivő és nem hivő hátteréből is ez egyet jelent, a közösség, a nép, a nagy emberi család érdekei ma előtérbe kerültek. Az egyházak hazánkban készen

állnak az erkölcsi front kiépítésére és megerősítésére. , . ,

— A külföldi magyarság kóreben is jelentős arányt képviselnek a katolikus hitet vallók. Milyen velük a kapcsolata az óhaza katolikus egyházának és a jövőre vonatkozóan milyen lehetőséget lát e tekintetben?

— A magyar katolikus egyház kapcsolata a külföldi magyar katolikusokkal sok tekintetben kielégítőnek, jónak mondható, ha messze is vagyunk még az elképzelt lehetőségek kimerítésétől. El kell tekintenünk ma is egyesek sokszor bántó vagy bomlasztó kritikájától; a döntő az, hogy a külföldi katolikus közösségek általában magyar érzelműek, minden magyar értéket megbecsülnek, és ma elfogadják, hogy Magyarországgal csak úgy lehet kapcsolatban lenni és maradni, hogy a mai magyar valóságot is elismerik, tehát a Magyar Népköztársaság kormányát és intézményeit úgy tekintik, mint a mai államiság képviselőit. Világnézetileg természetesen lehetségesek a különböző nézetek és megítélések, de alapjában véve a magyar értékek múlt és jelen mondanivalóját a magyarul érző testvérek elfogadják. Valamikor többen is passzivitásukat vagy távolmaradásukat azzal indokolták, hogy Magyarországon a szocialista kormány és társadalom ellensége a vallásnak és nem értékeli eléggé az egyházak tevékenységét. E téren nagy fejlődés ment végbe az utóbbi években, amelynek jeleit már kb. tíz év óta pozitive értékelik itthon és külföldön is. Valóban új jelenség, hogy a szocialista állam az egyházaknak társadalomépítő funkciót tulajdonít, és erre a társadalomban lehetőséget ad, és el is várja, hogy az egyház az új társadalom építéséből kivegye a részét. Ilyen értelemben új fellendülésről beszélhetünk: a magyar egyháznak a külföldi magyar egyházi csoportosulásokkal való kapcsolatkeresése és e kapcsolatok mélyítése reálisabb, elevenebb és szélesebb lett. Több helyütt az itthoni templom újjáépítésében, renoválásában a külföldi honfitársak is segítséget kívánnak nyújtani. A pécsi egyházmegyében jelenleg a hatodik példa is elragadó tanúságot tud tenni: az egyik legnagyobb templom tetejének rekonstrukciója elkezdődött éspedig eredeti, természetes külföldi palával kívánják fedni a hatalmas tetőt. A község elszármazottjai egymás között évek óta levelezésben vannak és létrehozták azt a közösséget, amely három millió forint értékű ajándékot kíván összegyűjteni a Német Szövetségi Köztársaságban beszerezhető pala megvásárlására.

A jövő szempontjából sok lehetőséget látok abban, hogy még szorosabb testvéri kapcsolatot kell és lehet is teremtenünk a külföldre származott magyarjainkkal.

Sokhelyütt a külfödön élő magyarok önálló egyházközségekbe tömörülnek egy-egy templom körül és maguk is keresik az itthoniakkal az érintkezést. Az Egyesült Államokban, Kanadában és néhány dél-amerikai országban igazán sok örömöt és megnyugvást keltő jelenségeknek lehetünk tanúi. Európában, főleg az európai nagyvárosokban a magyar katolikusok általában kisebb tömörülésben vannak együtt és egy-egy templomban jogot kaptak ahhoz, hogy önállóan misézhetnek és a templom melletti helyiségekben önálló klubéletet is teremthetnek. E magyar csoportosulások igen komoly belső emberi érdeklődéssel fordulnak az itthoniakhoz, egyházi és polgári vonalon egyaránt: a püspökökhöz, papokhoz és itthoni egyházközségekhez. E téren feltétlenül sokat jelenthetne, ha élénkebb lenne e kapcsolat egymás látogatásában, kultúrértékek kicserélésében, könyvek küldésében, népművészeti és folklórtárgyak adományozásában, a zenében, az énekben. Amikor külföldön járok, a helyi magyarokkal mindig keresem a kapcsolatot és meg kell mondanom, hogy mindig új értékekre bukkanok és új értékelésekre találok. Minden alkalommal azt érzem, hogy meleg járja át a szívemet.

összefoglalóan még annyit kívánok mondánk a négy és félmilliós vagy ötmilliós külföldön élő magyarság emberi vagy lelki sorsa attól függ, hogy itthon milyen hittel és reménnyel ápoljuk saját magyarságunkat és ennek értékeit hogyan juttatjuk tovább akármilyen formában is a külföldi testvéreinkhez. Hogy ötven év múlva hány helyen beszélnek még magyarul Magyarországon kívül és hogyan beszélik a magyar nyelvet, az tőlünk is függ éspedig nem kis mértékben. Még több áldozatra, még több odaadásra és hitre, még több hívásra és baráti ölelésre van szükségünk, hogy megmentsük a mieinket a világ tengerén. A szentistváni alkotmányra s harmincöt esztendős, új alkotmányunkra való visszaemlékezés erre is kötelez bennünket. B. I.

4