Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-08-04 / 16-17. szám
Kapcsolataink erősítése egyetemes magyar érdek INTERJÚ SARLÓS ISTVÁN MINISZTERELNÖK-HELYETTESSEL — Mi ma a hazaszeretet korszerű tartalma? — A hazaszeretet legegyszerűbb, legáltalánosabb tartalma: annak tudata, hogy magyarok vagyunk. A hazaszeretet ott kezdődik, hogy vállaljuk magyarságunkat, a nemzet történelmét, múltját — abban jót és rosszat egyaránt, — vállaljuk jelenét és jövőjét is úgy, hogy mindent megteszünk, ami csak tőlünk telik, hogy a mában alapozzuk meg szilárdan a nemzet jövőjét. — Mostanában sok szó esik a nemzeti azonosságtudatról, gyakran hangzik el: ki a magyar? Véleményem szerint magyar az, oki magyarnak vallja magát. A történelem során korszakonként váltakozott a hazaszeretet tartalma, sőt ugyanabban az időszakban is más és más lehet az eltérő édekek és értelmezések szerint. Gondoljunk arra, hogy például a második világháború döntő — sztálingrádi — fordulata után mennyire homlokegyenesen ellenkező módon beszélt a hazaszeretet aktuális magatartási követelményeiről a hivatalos rendszer, és Szárszón, a nevezetes találkozón — egymással is vitázva — Erdei Ferenc, Németh László vagy Veres Péter. — Ma a béke féltése, a nemzeti felvirágzásért való aktív munkálkodás a hazaszeretet korszei’ű formája. Ennek mértéke rétegenként más és más, de minden eddiginél szélesebben tudatos és tevőleges. — Hogyan látja miniszterelnök-helyettes úr a nemzeti közmegegyezés „állapotát”? — Azt hiszem, a kérdést úgy kell feltenni: „nemzeti közmegegyezés”, miben? Mert témánként más- és más a „köz” szélessége, annak a közösségnek kiterjedése, amelynek véleménye, álláspontja az adott kérdésben megegyezik. A legszélesebb a közmegegyezés abban, hogy békét akarunk. Gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatokat szeretnénk kiépíteni a négy világtáj országaival. Nincs nagy különbség magyar és magyar közt abban, hogy szükség van a jólét, az életszínvonal emelésére, a műveltség növelésére. Persze különbözőképpen képzeljük e nemzeti feladatok megoldásának útját, módját. A haza javát akarja hivő és materialista, dolgozó, diák és nyugdíjas egyaránt. De abban a pillanatban, ahogy a részletekről van szó, megváltozik a kép, és területről területre, eseményről eseményre különböző mértékű megegyezést tapasztalunk. Ez természetes, hiszen eltérőek az érdekek, a neveltetés, az ismeretek szintje, a családi háttér, a műveltség vagy az ízlés. Az eltérő vélemény nem szembenállás. Sariós István a Parlamentben FOTO: MTI A köztulajdon elkötelezett hívei közt például parázs vita folyik a gazdasági kisközösségekről. Fiatalok és öregek másként vélekednek a beruházási szükségletek sorrendjéről, hiszen a szüleiknél élő fiataloknak, akiknek még nincs önálló lakásuk, viszont fiatalok lévén, a betegség nem gyakori vendég náluk, nyilván a lakásépítés az elsődleges, szemben az idősebb korosztályokkal, amelyek a kórházi helyzet javítását vélik elsődlegesnek. Arra kell törekednünk, hogy ne csak a bajban, természeti csapások idején, árvíz vagy viharok esetén álljunk egymás mellett segítőkészen, áldozatot is vállalva egymásért, hanem napsütéskor, a jólétben is természetes életformánk legyen a kölcsönös segítség. — A mostanában születő művészi, irodalmi alkotások alapján úgy látszik, hogy a magyar szellemi életben a hagyományok sajátos átrendezése folyik. Hogyan látja'ezt a folyamatot? — A hagyományok és a múlt értékelése körül szinte mindennapos eszmecsere van hazánkban, a nyilvánosság előtt is, az emberek magán-jellegű találkozásain is. A történészek feladata, hogy feltárják, elemezzék és értékeljék a múlt eseményeit. De a múlt és a jelen közötti kapcsolat megvilágítása már szélesebb körű mozgást, ítéletalkotást igényel. És ha voltak időszakok, amelyekben a múltat sematikusan, az értékelő korának hivatalos álláspontja szolgálatában bírálták el, akkor a közvéleményt helytelenül, félrevezető módon tájékoztatták. Gondoljunk arra is, hogy 1945 előtt milyen tendenciózus volt a hivatalos, állami történelemszemlélet. Mi a tanulság? Múltunk minden eseményét, eme szereplőket saját korunkba helyezve kell elemezni és nem a napi aktualitás szerint válogatni, mai hasznosság' vagy haszontalanság alapján. Ez vonatkozik Szent Istvánra, Mátyásra, Kossuth Lajosra és Széchenyire egyaránt. Az ötvenes évek gyakran sematikús nézőpontjait, amelyek a napi célok és vélt érdekek szerint osztályozták a történelmi eseményeket és hősöket — haladó címkével beeresztették egy hősi panteonba vagy kizárták onnan őket — ma gyakran váltja fel egy ellenkező előjelű átrendezés. — Jelentkeznek olyan vélemények, amelyek a történelem által is elmarasztalóan értékelt eseményeket akarják elfogadhatóvá tenni, vagy a mai politikai gyakorlatunkat elfogadva, de kiforgatva nyilvánítanak ki sommás ítéleteket. (Azt hiszem, az ötvenes évekről is tárgvilagosabban kellene írnunk, helvretéve jót és rosszat egyaránt). Vállalnunk kell saját történelmünket, hiszen csak úgy lehet elkerülni az új feltételek közt a múlt hibáit. — Mi az álláspontja kormányunknak a külföldön élő magyarság kapcsolatairól a mai Magyarországgal? Törekvéseikről: megőrizni az anyanyelvet, magyarságtudatot? A kivándorolt magyarság közt tömegesen tapasztaljuk a patrióta érzést és cselekvő segíteniakarási. Hogyan látja ezt az izgalmas, új fejleményt? — Természetes kötelességünk, hogy törődjünk általában az egész emberiség és ezen belül minden magyar ember sorsával, akár Magyarországon él, akár határainkon kívül. Azt is természetesnek tartjuk, hogy minden magyar embert — bárhol él is, bárhová vetette sorsa — mélyen érdekel, hogyan boldogul a magyar társadalom. A magyar ember, aki nyelve, kultúrája, ismeretei, érdeklődése alapján a magyar szellemi haza tagjának tartja magát, lényegéhez tartozik a törődés honfitársai sorsával és ez nem egyszerűen jog, hanem kötelesség is, amely nem árthat senkinek. Kormányunk mindent elkövet, hogy a Magyar Népköztársaság lakossága naprakészen ismerje mindazon művészeti, tudományos, szellemi és anyagi értéket, amelyet a külföld magyarjai teremtettek és arra törekszünk, hogy államközi szerződésekkel is biztosítsuk ezt az ismerkedést. Szeretnénk, ha a határainkon kívüli magyarság hasonlóképpen tudna napról-napra mindarról, amit itthon alkotunk. Fontos, hogy tudjanak örömeinkről és gondjainkról, mert nemcsak megosztani szeretnénk velük mindezt, de szükségünk van arra, hogy érezzük rokonszenvüket, egyetértésüket is. Jól tudjuk, hogy a kivándorlásnak sokféle oka volt. Nem egyszerű dolog átültetni életeket, új gyökeret ereszteni idegen éghajlatok alatt. (Még azoknak sem, akiket a kaland, a könnyű élet vágya sodort el). Mi azt kívánjuk, legyenek hűséges állampolgárai a befogadó nemzetnek, de ne felejtsék el magyar eredetüket, a nyelvet, a kultúrát, hiszen elért eredményeikben része volt annak is, amit édesanyjuktól, a magyar iskolákban tanáraiktól, szaktársaiktól és mestereiktől tanultak. Szerezzenek tiszteletet teljesítményükkel a magyarságnak. Évről évre százezernyi magyar utazik haza. Legtöbbször családlátogatás az utazási cél, de a család, a rokonság nem él elszigetelten. A hazalátogatók örülnek annak, hogy népünk a nehéz körülmények között is boldogul, alkot. A magyarsághoz való ragaszkodás sokféle forrásból ered és nem utolsó sorban abból táplálkozik, hogy az ország eldugott tájai is megújultak az elmúlt évtizedek során. (Egyszer egy amerikai magyar lelkesen magyarázta nekem, hogy szülőfalujánál, Rakamaznál, ahol gyerekkorát töltötte, nincs szebb tája a világnak). Örömmel tapasztaljuk, hogy kiállításokon, hangversenyeken, folyóiratokban egyre több nyugaton élő alkotó jelentkezik színvonalas művekkel. Elszármazott honfitársaink alapítványokkal is tevőlegesen bizonyítják, hogy a magyar szellemi közösség kiterjesztő és nem kirekesztő, és helye van benne minden jóakaratú embernek, akinek drága a magyarság sorsa. Reméljük, a Nemzeti Színházért is sokat tesznek adományaikkal. 'A Magyarok Világszövetsége szép feladata a gondoskodás a hazai kultúra terjesztéséről. Az anyanyelvi gyermektáborok, az ösztöndíjak, a tankönyvek, a művészcsoportok és nem utolsó sorban a Magyar Hírek, mind ezt a tiszta célt szolgálják. Mindehhez korszerű eszközök biztosítása szükséges, lépést tartva a technikai fejlődéssel, a video-korszak valóságával, követelményeivel. — Ahogy a múltban, úgy a jövőben is mindent el kell követnünk, hogy erősítsük kapcsolatainkat. határainkon túl élő honfitársainkkal. mert ez egyetemes magyar érdek. SZ. M. 2