Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-07-21 / 14-15. szám

Igazgatóka „rostán”

A cukorgyári példa

Kényelmes, puha, kávébarna nagy bőrfotelek az irodában. Ahogy le akarok ülni az igazgató figyelmeztet, vigyázzak, mert túlságosan is süppedős, az ember nagyot huppanhat, ha nem gondol rá előre. Kapok az alkalmon és rögvest visszakérdezek:

— És az öné milyen? Mármint az igazgatói szék.

Malatinszky György, a Szolnoki Cukorgyár igazgatója hunyorít:

— Itt csak a szék a kényelmes ... Nem mondanám ugyan, hogy a munkaköröm kényelmetlen, de rendkívül nehéz.

Malatinszky György úgy lett igazgatóvá, mint ahogyan még kevesen az országban. 1983 januárjától az ágazati minisztériumok a hozzájuk tartozó üzemek vezetői munkaköreinek betöltésére pályázatot hirdethetnek. Verseny ez, ahol a jelentkezők a régmúlt kinevezéseivel ellentétben megmérettetnek nem csupán mások, de önmaguk előtt is. Itt a vezetői értékek — szakmai tudás, határozottság, döntéskészség stb. — versenyezhetnek. És éppen ezért elkerülhetetlen, hogy legyen győztes és vesztes is.

— Nem félt attól, hogy alulmarad?

— Nem éreztem, hogy esélytelen lennék, persze az is előfordulhatott volna, hogy más nyer... A vetélytársakat nem ismertem, nem is szeretném megtudni, hogy kik voltak, nehogy egy esetleges későbbi közös munkánkban ez akadályt jelentsen.

Nézve a vitrinben kiállított ,,édes” dolgokat, a százféle csomagolású, kávéhoz illő zacskós cukrokat, a cukorsüveget, a kockavagy kristálycukrot rejtő dobozokat, az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy a cukorgyártás az élelmiszertermelés nehézipara. Nagy magasságokat és nagy mélységeket érhet el. Az okok egyszerűek és, néha úgy tűnik, kivédhetetlenek: a cukorgyártók alapélelmiszert állítanak elő, a cukor fogyasztói és termelői ára nem követheti a termelés költségeit. Pedig e rendkívül energiaigényes iparágnak az utóbbi időben ugyancsak megnőttek a kiadásai: az olaj ára négyszeresére emelkedett, (így a fuvarköltségé is, mert csak a szolnoki telepen naponta 10 ezer tonna árut kell megmozgatni). Emelkedtek a kamatterhek, az építőanyagárak, a vaskohászati termékek árai, és emiatt nemcsak a szolnokiak, de az egész cukoripar nehéz helyzetbe került.

Különös, hogy ilyen körülmények között valaki önként jelentkezzék „a válság menedzselésére” ...

— Az elmúlt évben már 117 millió volt a veszteségük. Amikor a nyugdíjba vonult igazgató helyére pályázatot írt ki a minisztérium, ön miért pályázott?

— Ehhez nemcsak bátorság kellett, de szakmaszeretet is. Én az ötvenegy évemből minden percet a cukoriparban töltöttem, még a gyerekkoromat is, mert apám nyugdíjig ott dolgozott. Aztán jöttem én. Állomásaim: Hatvan, Sárvár, Sarkad — hetvenötben helyeztek Szolnokra. Érezhettem az ipar vonzását, meg azt is, hogyan istápolták, okították az újoncokat, mert akkor már kiszemeltek néhányunkat az utódlásra. Megtanulhattam a szakmát, tíz ország cukoriparát ismerhettem meg. Tartozom annyival erkölcsileg az iparnak, hogy ne hagyjam cserben akkor, amikor nehéz- helyzetben van. Még a pályázat ideje alatt bejött ide az üzembe egy férfi, hogy szeretné megismerni a gyárat, mert hogy ő is jelentkezett ■gazgatónak. Félóra alatt bejárta a terepet, aztán mint aki jól végezte dolgát, elment. Akkor éreztem először, hogy pályáznom kell, mert mi lenne velünk, mi lenne velem, ha én is egy ilyen vezetőt kapnék? Akkor a hátralevő nyolc évem itt büntetés volna! Egyszóval pályáztam én is, mert reménykedtem, hogy segíthetek rendbetenni a gyárat. Ismerem a tartalékokat: az anyaggazdálkodásban, a munkaszervezésben sok még a lehetőség. Például másfél napi munka volt, amíg manuálisan kiszámítottuk, hogy a napi répafelhasználásnak, a melaszcukor veszteségcsökkentésnek mikor milyen hatása van. Most számítógépre vittük az egészet, s így két perc alatt megtudjuk az eredményt. És ezek nem ötvenforintos, hanem milliós tételek!

A pályázaton egy bizottság döntött. A versengés nemcsak a jelölteknek, de a bírálóknak is izgalmat okozott, hiszen ez volt az első ilyen döntésük. És a jelentkezők között — ahogy azt a bizottság elnökétől, dr. Boros Imrétől, a minisztérium élelmiszeripari főosztálya helyettes vezetőjétől megtudtam — valóban voltak, akik úgy külték be a pályázatukat, mintha csak egy lottószelvényt töltenének ki. Végül hárman maradtak fönn a „rostán”, mindhárman egyetemi végzettséggel, hoszszú ipari gyakorlattal, Malatinszky György mellett az döntött, hogy a gyár neveltje, ismeri a bajokat, így több esélye van, hogy megszüntesse azokat.

Nem hiszem, hogy az új igaz-18